Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

IQ pontokba és eurómilliókba kerül a metilhigany szennyezés

Posted by Suggestor - 2013. január 7. hétfő

Hogyha sikerülne a méhen belüli metilhigany-mérgezést (a metilhigany – idegméreg) kiküszöbölni, az 10 000 millió euró megtakarítást jelentene az Európai Uniónak évente – állapították meg a tudósok a BioMed Central környezet-egészségügyi folyóiratában.

A becslések szerint évente 1,5 és 2 millió közötti gyermek születik évente olyan metilhigany expozícióval, amely a biztonságosnak mondható határ felett van (0,58 mikrogramm/gramm), és 200 000 – a maximum-érték fölötti (2,5 mikrogramm/gramm) expozícióval.

Bizonyos mennyiségű higany természetesen is előfordul a környezetben, keletkezik például, a vulkánkitörések vagy az erdőtüzek alkalmával, de a legtöbb esetben a fosszilis üzemanyagok égetésekor keletkezik.

Mind a tengeri, mind az édesvízi halakban felszaporodik – biokoncentrálódik – a metilhigany, ami az emberi expozíciót okozza.

Európa különböző országaiból vettek részt kutatók a programban, amely a metilhigany emberre gyakorolt hatását mérte. 17 európai országban gyűjtötték az anyától és gyermekétől a hajmintákat, amelyek azt bizonyították, hogy 1 866 000 gyermek született Európában mérgező metilhigany-koncentrációval, és 232 000 gyermekben a koncentráció elérte a veszélyes szintet.

A kockázati szint Európában eltérő mértékű: a leginkább kitettek a metilhigany expozíciónak a portugál és a spanyol csecsemők, míg Magyarországon a legkisebb a kockázat.

A metilhigany az agyfejlődést károsítja: alacsonyabb IQ-t, a tanulási képesség csökkenését okozza.

„Ha a metilhiganynak a fejlődő agyra kifejtett hatását IQ pontokra váltjuk át, akkor a metilhigany-érték leszorításával 700 000 IQ pontot nyerünk  évente, ennek pénzben kifejezhető értéke 8000 – 9000 millió euró egy évre vetítve, az egész Európai Unió területére. Az expozíció csökkentése különösen Dél-Európára nézve volna kedvező”- magyarázta Philippe Grandjean professzor.

Nem mellékesen, ha már egyszer létrejött a környezetben a metilhigany, évezredekig ott is marad, kitéve az emberi fajt és más fajokat a mérgezés kockázatának.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2013-01/bc-ctc010413.php

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.