Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A járművek füstjének belégzése a ‘jó’ koleszterint is károssá alakítja

Posted by Suggestor - 2013. május 16. csütörtök

A University of California (Los Angeles) kutatói egereken végzett kísérletekkel igazolták, hogy a járművek emissziója károsodást okozott az egerek vérében és májában, méghozzá visszafordíthatatlan módon.

A ‘jó’, HDL -koleszterin megváltozásáé volt a fő szerep ebben a folyamatban.

„A légszennyezők előmozdítják a diszfunkcionális, oxidációt elősegítő HDL-koleszterin kialakulását, és a belső oxidatív folyamat aktiválódását. Ez lehet az egyik mechanizmusa annak, ahogyan a légszennyezés szívbetegséghez és sztrókhoz vezet” – magyarázza Dr. Jesus Araujo, a környezeti kardiológiai részleg igazgatója.

A kísérleteket három csoport egéren végezték. Az egyik csoport két héten át volt kitéve emissziónak, majd egy héten át tiszta, szűrt levegőnek.

A második csoport csak emissziónak volt kitéve, a harmadik, a kontroll csoport végig tiszta, szűrt levegőn tartózkodott.

„Az okozta a legnagyobb meglepetést, hogy a járművek emissziójának kitett egereknél egy hét tiszta levegő nem volt elég ahhoz, hogy visszafordítsa a károsodást.”

Az egerek nem teljes idő alatt, hanem néhány órán át, a hét több napján szívták be a dízelfüstöt, olyan részecske-koncentrációban, amilyennek a bányászok rendszeresen ki vannak téve.

A kutatók az expozíció után elemezték a vér és szövetmintákat, és ellenőrizték a HDL -koleszterin védő, gyulladásgátló tulajdonságait.

Úgy találták, hogy a HDL-koleszterin jó tulajdonságai közül több megváltozott a levegőt szennyező anyagok hatására.

Például, a járművek füstjének kitett egerek HDL-koleszterinjének csökkent a védőképessége az oxidáció és a gyulladás ellen, amit az alacsony sűrűségű lipoprotein – az  LDL-koleszterin okoz – összehasonlítva a csak tiszta levegőn élő egerekkel.

A kutatók kiemelik, hogy a HDL-koleszterin védőképessége nélkül, amivel meggátolhatja az LDL-koleszterint, az oxidatív folyamat ellenőrizhetetlenné válik, sőt a HDL maga is oxidatív folyamatokat indít el.

Kétszeresre, háromszorosra növekedett az egerek vérében az oxidáció, és aktiválódtak az az oxidatív jelzések a májukban is.

„Azt ajánljuk az embereknek, hogy korlátozzák a légszennyező anyagoknak való kitettségüket, mert olyan károsodást vált ki bennük, amely az expozícióval indul, és még utána is tart.”

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a HDL-koleszterinnek nem csak a szintjét, de a funkcionalitását is érdemes ellenőrizni.

Forrás:

http://www.eurekalert.org/pub_releases/2013-05/uoc–jih051513.php

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.