Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Mától már a jövő évi erőforrásokat éli fel az emberiség

Posted by Suggestor - 2013. augusztus 20. kedd

A WWF szerint idén előbbre jött, augusztus 20-ára esik a Globális Túlfogyasztás Napja, vagyis az a nap, amelytől az emberiség igényei meghaladják Földünk eltartóképességét.

Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek, és ha nem változtatunk életmódunkon, 2050-re már két bolygó sem lesz elég a világnépesség szükségleteinek kielégítésére – hangsúlyozza a közlemény a Global Footprint Network adataira támaszkodva.

Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta, ezután közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt bolygónkon.

A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt a létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink vészesen csökkennek. Az emberiség az “ökológiai túlfogyasztás” állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.

A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-ig feléljük Földünk éves erőforrás-kapacitását – mutat rá a WWF-közlemény.

Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat. Magyarország e rangsorban jobban teljesít, fogyasztásunk “csak” 1,3-szeresen haladja meg Magyarország biokapacitását.

Forrás: http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-580193

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s