Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Tanulással életben tarthatjuk új agysejtjeinket – a folyamat serdülőkorban a legsikeresebb

Posted by Suggestor - 2014. május 30. péntek

A tudósok már egy ideje tisztában voltak azzal, hogy a felnőtt patkányok agysejtjeit tanulással meg lehet őrizni. De azt nem tudták, hogy a serdülőkorban levő patkányok, amelyeknek kétszer-négyszer több agysejtjük van, mint a felnőtt állatoknak, tanulással ugyanúgy megtarthatják agysejtjeiket.

Tracey Shors, az idegtudomány professzora a Rutgers Egyetemen, azt állítja, hogy azoknak a  fiatal patkányoknak  frissen keletkezett agysejtjei, amelyek megtanulták a feladatokat,  megőrződtek, míg azoknak az állatoknak az agysejtjei, amelyek nem tanulták meg a ‘leckét’, hamarosan elhaltak.

“Azokban az állatokban, amelyek nem tanultak, az új agysejtek fele – három héttel keletkezésük után – már elpusztult. Ezzel szemben azokban, amelyek tanultak, megszámolni is nehéz volt, olyan sok megmaradt.”

A kutatásból arra lehet következtetni, hogy az új agysejtek nagy mértékű szaporasága a fiatal állatoknál valószínűleg azt segíti, hogy az anyjuk védelme alól kikerülő fiatal állatok szembe tudjanak nézni a felnőttkor veszélyeivel, kihívásaival, és meg tudják ragadni a lehetőségeket.

A hippokampuszt – a tanulás területét az agyban – vizsgálva a kutatók azt tapasztalták, hogy a sikeres tanulás után, amikor a hangot egy mozgásformához kapcsolták az állatok, a festékkel megfestett új agysejtek hetek múlva még mindig életben voltak azokban, akik megtanulták a feladatot. Akik nem tanulták meg, azok agysejtjei nem sokáig éltek.
“A tanulástól nem lesz több agysejtünk. A tanulási folyamat ‘csak’ életben tartja az új agysejteket, amelyek a tanulási folyamat idején jelen vannak” – magyarázza Shors professzor.

Az új agysejtek termelése sejtszinten nagyon hasonló állatban-emberben, mondja a professzor, ezért kritikus fontosságú a 12 éves kor körüli gyerekek optimális tanulása.

Forrás: http://news.rutgers.edu/research-news/learning-early-life-may-help-keep-brain-cells-alive/20140526#.U4UkAHbm5px

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.