Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Az sem jó az életkilátásaink szempontjából, ha túleddzük magunkat

Posted by Suggestor - 2015. február 4. szerda

A Koppenhágai Városi Szív-egészség Vizsgálat eredménye szerint jó, ha futunk (joggingolunk), de ne minden nap, és kisebb adagokban, könnyedén tegyük, akkor számíthatunk hosszú életre.

A kutatók ötezer egészséges embert kiválasztottak a koppenhágai vizsgálatból, kikérdezték őket a testmozgásuk felől. Végül kiválasztottak és 12 éven át követtek 1098 egészséges futót és 413 egészséges, de csak üldögélni szerető embert.

A vizsgálatban szerepelt a futás időtartama, gyakorisága, a lépések sebessége (önbevallás szerint).

A kutatók úgy találták, hogy a vizsgálat 12 éve alatt a keményen dolgozó futókat hasonlóan utolérte a halál, mint az üldögélő típusú embereket, míg azok között, akik csak mérsékelten, könnyedén futottak, volt a legkevesebb a haláleset.

Az optimális mértékű futás heti 1 órától heti 2,4 óráig terjedt, és nem volt több, mint heti három alkalom – a legalacsonyabb halálozás ezzel volt összefüggésben.

Összességében jelentősen csökkentette a mortalitási arányt az is, ha lassabban vagy mérsékelt ütemben futottak, míg a gyors léptekkel futók között csaknem ugyanakkora halálozási kockázatot figyeltek meg, mint az otthon üldögélőknél.

A futók általában fiatalabbak voltak, alacsonyabb volt a vérnyomásuk és a testtömeg-indexük, kevesebben dohányoztak közülük és kevesebb volt köztük a cukorbeteg, a kutatók mégis 28 halálesetet regisztráltak közöttük a tizenkét év alatt, míg az üldögélők között 128-at.

“Hangsúlyoznom kell, hogy a lassan futók futási üteme erőteljes edzésnek felel meg, a keményen joggingolók teljesítménye pedig nagyon erős edzésnek” – mondja Peter Schnohr, a Koppenhágai Városi Szív-egészség Vizsgálat kutatója (Frederiksberg Hospital, Koppenhága). “Ha egy évtizeden át tartják ezt a szintet, az kockázatot jelent, elsősorban a szív- és érrendszerre.”

Hasonló eredményt hozott ki egy nemrégiben megjelent tanulmány: a kutatók megállapították, hogy a mérsékelt tempójú edzésnél erősebb edzés több kárt okoz, mint hasznot.

“A jogging és a halálozási arány közötti egy U – alakú összefüggést figyeltünk meg, ebből arra lehet következtetni, hogy van egy felső határa az edzésnek, ami optimális az egészségre. Ha csökkenteni akarja a halálozási kockázatát és javítani akarja az életkilátásait, az a jó stratégia, ha kevés alkalommal fut egy héten és mérsékelt ütemben. Ennél több nemcsak szükségtelen, de káros is lehet.”

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-02/acoc-ljm012915.php

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s