Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Úgy bánunk a talajjal, mint a piszokkal

Posted by Suggestor - 2015. március 31. kedd

A greenfo.hu-ról átvett írás

Úgy bánunk a talajjal, mint a piszokkal…

Ez egy végzetes tévedés, mert az életünk múlik rajta. George Monbiot véleménye ez  az angol helyzetről, mely nem áll messze a magyartól.

Talajmegújító Mezőgazdaság.
Háború, pestis, de még a klímaváltozás is kofalárma ehhez a problémához hasonlítva. Ha tönkreteszed a talajt, mindannyian éhezni fogunk. A talajművelés egyetlen formája sem összeegyeztethető a talajvédelemmel, rengeteg egyéb lehetőség van a gazdálkodásra művelés nélkül.

Képzelj el egy csodálatos világot, egy bolygót, ahol nem létezik a klímaváltozás fenyegetése, elegendő édesvíz áll rendelkezésre, nincs antibiotikum-rezisztencia, nem fenyeget az elhízás, nincs terrorizmus, nincs háború. Nyilván, akkor már nem kellene aggódni a legnagyobb veszélyek miatt? Sajnos,  nem így van.
Még akkor is, ha minden más gondunk valami csodával határos módon megoldódna, végünk lesz, ha nem foglalkozunk egy olyan jelentéktelen üggyel, amiről hónapokig nem szólnak az újságok.
Ez az ügy képletesen és szó szerint is – itt van alattunk.
A média-megjelenések alapján megítélni nehéz volna ezt az ügyet, mert a legtöbb újságíró méltatlannak találja témának, mégis minden ember élete ezen múlik.
Ezt már jó régen tudta az emberiség, Krisztus előtt 1500 körül egy szanszkrit nyelvű Védikus szövegben találjuk az alábbiakat:
“Ettől a marék talajtól függ a túlélésünk. Gondozd és élelmünk megterem benne, biztosítja a tüzelőt, a menedéket és szépséggel vesz körül minket. Élj vele vissza és a talaj összeomlik .s meghal, s magával viszi az emberiséget is a halálba.”
Az ügy nem változott azóta sem, de az emberek igen. A földtulajdonosok világszerte a talajpusztítás olyan intenzív orgiájában vesznek részt, hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a világon átlagban már csak 60 évre maradt elegendő termőtalaj. Még Angliában is, amit elkerülnek a trópusi felhőszakadások, amelyek oly gyorsan lemossák a termőtalajt a kitett földeken, a Farmers Weekly jelentésében már csak 100 aratásra maradt tartalék az angol talajokban a talajpusztulás mértékét figyelembe véve.
Az ENSZ becslése szerint évente 6 millió hektár új termőföldre volna szükség, hogy lépést lehessen tartani a világ növekvő élelmiszerigényével. Ezzel szemben évente 12 millió hektár termőterület vész el az ember által okozott talajerózió és szikesedés eredményeként. Rommá alázzák a termőföldeket, majd arrébb állnak, hogy újabb felbecsülhetetlen értékű esőerdőket és egyéb érzékeny életközösségeket zúzzanak szemétté és füstöljenek el az égbe.

A talaj szinte mágikus anyag, egy élő rendszer, amelyben a geológia, kémia, fizika és a biológia találkozik, elérhetővé téve a tápanyagokat a növények számára. Abban a maréknyi talajban, amit a Védikus mester mutatott tanítványainak, több mikroorganizmus található, mint amennyi ember valaha is élt a Földön. Mégis úgy bánnak vele, mint a kosszal. Pontosan azok a technikák, amelyek a világ táplálását célozták meg, fenyegetnek bennünket éhhalállal.
Egy épp mostanában kiadott tanulmány az Anthropocene folyóiratban elemzi egy tizenegyedik században keletkezett francia tó üledékét. Ebből kiderül, hogy az elmúlt évszázadban a fokozódó intenzitású gazdálkodás a talajerózió mértékét hatvanszorosára emelte.
Egy másik brit tanulmány azt mutatja, hogy Angliában a közösségi kertekben a talaj – a kis városi parcellákon, ahol az emberek még kézzel dolgoznak – harmadával több szerves szenet és 25%-al több nitrogént tartalmaz, mint a mezőgazdasági földek. Ez is egy oka annak, hogy a kisparcellás termeléssel 4-11-szer többet termelnek a közösségi kertekben hektáronként, mint a parasztok, kint a szántón.
Bármikor megemlítem ezt a kérdést, az emberek azt kérdezik: “De a parasztok biztosan érdekeltek a talajuk gondozásában?” Nyilván, vannak olyanok is, akik kiváló gazdák, akik igyekeznek a talajukat jó formában tartani. De ott van a többség, azok a földtulajdonosok, elsősorban a bérbeadók, akik megengedik a bérlőknek, hogy a gyors profit kedvéért darabokra tépjék a földjeiket. Még a jó gazdákat is akadályozza a gazdasági és politikai rendszer, amelyet nem is lehetett volna jobban megtervezni a maximális frusztráció érdekében.

Szóval miért is adják fel az ökogazdák egész Anglia szerte?
2015 a Talaj Nemzetközi Éve, de honnan is tudnád ezt. Januárban a Westminster kormány közzétett egy sor új, a talajjal kapcsolatos jogszabályt, épp csak kismértékben jobbat, mint amilyen a lecserélni szándékozott, de az elenyésző mértékű változást hozott a probléma mértékéhez képest. Nincs semmiféle szankció benne a túlélésünk kockáztatása ellen, leszámítva az állami támogatás részleges visszatartását. De még ezt a szánalmas irányítást is elviselhetetlenek tekinti a Nemzeti Paraszt Szövetség (NFU), amely keserű panaszokkal nyugtázta az új jogszabályokat. Néha úgy érzem, hogy az NFU csak azért létezik, hogy a rossz gyakorlat bajnoka legyen, blokkolva a pozitív változások lehetőségét. Kevés látvány hátborzongatóbb, mint az a vidámság, amivel az NFU az elmúlt évben ünnepelte az Európai Talajvédelmi Keretirányelv halálát, az egyetlen olyan intézkedést, ami képes lett volna feltartóztatni a talajerózió válságát. Az egymást követő brit kormányok által támogatott NFU nyolc évig harcolt, hogy lerombolja, majd egy tyúkólnyi kiskakas módjára kukorékolta világgá győzelmét.

Visszatekintve erre a szánalmas epizódra, korunk példázatát látjuk.
Nem sokkal azután, hogy a gazdasági miniszter, Matthew Hancock bejelentette, hogy “az üzleti élet lesz felelős a reformok irányításáért”, a szakmai szervezetek képesek lesznek “felülvizsgálni az ágazatokra vonatkozó szabályzatok érvényesítését”. Az NFU volt az egyik a két első kiváltságos szervezet közül. Hanckock elmagyarázta, hogy “minden része ennek a kétségkívül üzletbarát tervnek az angol nép pénzügyi biztonságát fogja növelni.” Azonban ez nem fogja a biztonságot növelni, sem a pénzügyit, sem egyebet.
Mi több, egyenesen aláássa azt.
A kormány deregulációs javaslata, ami mostanra már befejezte a parlamenti körútját, arra fogja kényszeríteni a a szabályozókat – beleértve a talaj védelmével megbízottakat is – hogy “figyelembe vegyék a kívánatos gazdasági növekedés előmozdítását”.

Azonban a  rövidtávú növekedés veszélyezteti a hosszútávú túlélést. Ez az “egyértelműen üzletbarát terv” deregulációja ítél minket halálra. Többé már a probléma tanulmányozására sem lesz lehetőség. Csak egyetlen egyetem – Aberdeen – ajánl talajtani szakot és diplomát, az összes többit bezárták.

Ez az, ami felborítja a civilizációkat. A háború és a pestis megölheti az emberek nagy százalékát, de a legtöbb esetben a népesség helyreáll. Amikor azonban elvész a termőtalaj, minden vele bukik. Most a globalizáció biztosítja, hogy ez a katasztrófa mindenhol egyformán jelentkezik. A globalizáció kezdeti fázisában növekszik az ellenálló képesség, az emberek már nem függnek a helyi termelés szeszélyes eredményeitől. De ahogy haladnak, terjednek ugyanazok a romboló hatások a Föld minden sarkában, aláássák az ellenálló képességet, ahogy mindenhol egyformán rombolják le az élő talajt. Minden más probléma felületes gond ehhez képest. Ami nagy válságnak tűnik, az mind enyhe és mulandó, annak fényében, ahogy folyamatosan szivárog el létezésünk alapja.
A talaj ügyének elkerülését talán a legnagyobb társadalmi csend övezi. Az embereknek a természet erőitől történő lassú elszigetelése bátorítja az élet dematerializálásának hitét, hogy már nem táplálék és a víz a legfontosabb, hanem a bitek és bájtok. Ez az elképzelés szórakoztató lehet olyan emberek számára, akik soha nem tapasztalták meg a komoly nehézségeket és akik ezáltal teljesen felkészületlenek a létezés biztosítására.

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy híján volnánk a megoldásoknak. Míg úgy tűnik, hogy a talajművelés egyik formája sem összeegyeztethető a talajvédelemmel, számos egyéb megoldás állhatna a helyébe.

A világ számos részén egymástól függetlenül kísérleteznek a gazdálkodók a no-tillel, a direkt vetéssel (talajmegőrző mezőgazdaság néven is ismert), gyakran rendkívüli eredményekkel.
Több tucat módszer áll a rendelkezésre, soha nem kellene többé csupasz talajt látnunk. Angliában azonban, mint az egyik leggazdagabb nemzetnél, még éppen hogy csak elkezdődött a kísérletezés a technológiákkal, a Practical Farm Ideas magazin legjobb erőfeszítései ellenére is.
Néhány módszer egyenesen a permakultúra témakörébe tartozik – összetett természetes rendszerekkel dolgozni, ahelyett hogy igyekeznék leegyszerűsíteni és helyettesíteni azokat. Olyan úttörők, mint Sepp Holzer vagy Geoff Lawton figyelemre méltó hozamokat értek el zöldség és gyümölcstermesztésben olyan helyeken, amelyek mezőgazdasági termelésre alkalmatlannak minősülnek: 1100 méterrel a tengerszint felett az osztrák Alpokban vagy az erősen szikes, sóterhelt sivatagi mélyföldeken Jordániában. Azonban annak ellenére, hogy a kormány 450 millió fontot költ mezőgazdasági kutatásokra és fejlesztésre – méghozzá olyan technikákra, amelyek tönkreteszik a talajt – a permakultúrát meg sem említik a két fő támogató szervezet honlapján (NERC és BBSRC) vagy bármelyik másik intézményben.

A romboló, rövidtávú szemlélet macsó elkötelezettsége úgy tűnik ellenáll minden bizonyítéknak és logikának. Sebaj, hogy kipusztul az élet a Földön, mi csak szántunk tovább…  írta a monbiot.com.

A cikket a talajdoktor.blogspot.hu fordította magyarra.

Forrás: http://www.greenfo.hu/hirek/2015/03/29/ugy-banunk-a-talajjal-mint-a-piszokkal

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s