Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Reklámlufik tízezrei az égen – ‘Élő Bolygónkért’

Posted by Suggestor - 2015. szeptember 14. hétfő

Az Áder János köztársasági elnök által elindított “Élő bolygónk” környezetvédelmi kampány keretében három alkalommal engedtek fel a levegőbe tíz-tízezer lufit.
Nyilvánvaló, hogy környezetszennyezés történt, a Balatoni Életért szervezet ezért közérdekű bejelentést tett az ügyben illetékes hatóságnál, és ezzel párhuzamosan nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz:

Foglaljon egyértelműen állást, hogy ő maga is elítél minden olyan figyelemfelkeltő “környezetvédelmi” akciót, mely önmagában megvalósítja a környezetszennyezést.

Emellett azt is kérte a szervezet, hogy a jogállamiság őreként állásfoglalásával segítse az ügy maradéktalan kivizsgálását, a felelősség megállapítását, maximálisan érvényt szerezve a hatályos környezetvédelmi jogszabályoknak.
Nehogy az ügyben eljáró hatóságot bármilyen formában akadályozza az ügy kivizsgálásában a legmagasabb közjogi méltósághoz, illetve a nevéhez kapcsolódó “Élő bolygónk” mozgalom érintettségének akár csak a látszata vagy a vélelme is.

A sajtóban lufiügyként vagy lufigate-ként elhíresült üggyel kapcsolatban a Balatoni Életért szervezet tehát tegnapelőtt közérdekű bejelentést tett az illetékes hatóságnál nem csupán a zamárdi Strand Fesztiválon történt tömeges lufieregetéssel elkövetett környezetszennyezés miatt, hanem a Volt és a Sziget fesztiválon történt hasonló esetek kivizsgálására is. E két eseményen, mindkét esetben tízezer léggömböt engedtek fel a levegőbe, nagy terülten szétterülő és gyakorlatilag visszagyűjthetetlen módon szennyezve a környezetet.

Forrás: http://www.greenfo.hu/hirek/2015/09/12/ader-lufijai

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s