Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Késleltetett emlékezés: a kisgyerekeknek időt kell adni

Posted by Suggestor - 2015. szeptember 22. kedd

Egy-két nap elteltével, három-négy alvási periódus után jobban emlékeznek arra, amit megtanultak – mondják az Ohio State University kutatói, akik Vladimir Sloutsky pszichológia professzor, a kognitív fejlődési labor igazgatója vezetésével négy – öt éves gyerekekkel kísérletet végeztek.

Egy videó játékot adtak a  gyerekeknek,  amellyel az volt a feladat, hogy a tárgyak közötti összefüggést kellett megállapítaniuk és megjegyezniük.

A 82, négy-ötéves, iskola-előkészítős gyereknek az első játékban párosítania kellett a tárgyakat: például, melyik tartozik Mickey Mouse-hoz és melyik Winnie the Pooh-hoz – a nyuszi vagy a baseball sapka.

A gyerekek gyorsan megjegyezték a feladatot, már kezdetben 60 százalékra teljesítettek, a feladat vége felé 90 százalékra.

Majd újra játszották a játékot, közvetlenül az előző után: ugyanaz a játék volt, csak összekeverték Mickey-hez és Pooh-hoz tartozó tárgyakat, úgy, hogy a gyerekek számára teljesen új játéknak tűnt. Ebben a játékban is előbb 60 százalékot, majd végül 90 százalék körüli értéket értek el – bizonyítva, hogy képesek új asszociációkat is megjegyezni.

Ezután a kutatók azt akarták tesztelni, vajon a második játék új asszociációi nem feledtették-e el a gyerekekkel az első játék asszociációit, ezért a gyerekcsoport felével újra játszatták az első játékot.

Ekkor a gyerekeknél beállt az ‘extrém feledékenység’. A harmadik játékban is csak 60 százalékra teljesítettek, ami felment a végén 90-re – mintha újra meg kellett volna tanulniuk az asszociációkat.

A gyerekcsapat másik fele két nap múlva játszotta le a harmadik menetet.

Darby így indokolja: “Előző kutatásokból tudjuk, hogy a gyerekeknek nehéz elsőre komplex asszociációkat kialakítani, így azt gondoltuk, hogy némi idő elteltével, alvási periódusok beiktatásával talán jobban fog menni. És valóban, mihely volt elég idejük feldolgozni az információt, jobb teljesítményt értek el.”

Sőt, sokkal jobbat: a két nap kihagyással játszó gyerekek ugyanazt a játékot 85 százalékos teljesítménnyel kezdték, és 90 százalék fölött végezték. Elég jól emlékeztek az asszociációkra ahhoz, hogy 25 pontos előnnyel induljanak a többiek előtt, akiknek nem volt két napos szünetük

A gyerekeknek épp olyan nehézséget okoz megtanulniuk a párosítást, mint más szabályokat, például, melyik napon ki következik valamiben, vagy időrendet vagy valaminek az elrendezését.

Slautzky professzor szavai szerint, a gyerekek mutathatnak extrém feledékenységet, és ennek egy gyógyírja van: egy-két napos szünet.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-09/osu-rk092115.php

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s