Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A kutya-kedvenc a családban védi a kisgyermeket az asztmától

Posted by Suggestor - 2015. november 3. kedd

Svéd tudósok a nemzeti adatnyilvántartás felhasználásával és korábban orvosi célra nem alkalmazott regisztrációs forrásokból szereztek információt arról, hogy vajon egymillió svéd gyermek egészségének jót tett-e a kutyával együtt, egy családban élés.

„A korábbi kutatások kimutatták, hogy az állattartó (haszonállatot, például tehenet tartó), családban felnőtt gyermekek kockázata az asztmára csak fele akkora, mint a többieké. Szerettük volna megnézni, igaz-e ez az összefüggés a kutyával egy fedél alatt felnövő gyermekekre is.”

„Az eredmény megerősítette a ‘farm-hatást’: azok között a gyerekek között, akik kutyával egy lakásban nőttek föl, 15 százalékkal kevesebb volt az asztmás. Mivel ilyen hatalmas adatbázissal és részletes adatokkal rendelkeztünk, meg tudtuk nézni a zavaró tényezőket is: például a szülők asztmájára, a lakóhely területére és a szülők társadalmi-gazdasági helyzetére vonatkozó információkat” – magyarázza Tove Fall, az Uppsala Egyetem epidemiológusa.

Svédországban minden embernek van egy saját száma, ha megjelenik bármely orvosnál, a vizitről, a felírt gyógyszerekről feljegyzés megy a nemzeti adatbázisba, ami a kutatók rendelkezésére áll a személy-azonosítási lehetőség törlése után. A kutyatulajdonosok regisztrációja is kötelező Svédországban 2001 óta. Ezek az adatok tették lehetővé, hogy a gyermekkori asztmáról – diagnózisáról, gyógyszerezéséről – tájékozódjanak a kutatók.

„Ezek az epidemiológiai kutatások népességi szinten vizsgálják az összefüggéseket, nem tudnak választ adni olyan  kérdésre, hogyan, miért védik meg az állatok a gyerekeket az asztmától. Azt tudjuk, hogy ha a gyereknek már diagnosztizált macska vagy kutya allergiája van, el kell kerülnie ezeket az állatokat. De a mi kutatásunk azt is mutatja, hogy az a gyermek, aki kutya mellett nő fel, kisebb hajlamot fog mutatni az asztma iránt későbbi életében.”

„A népesség-szintű tervezésnek köszönhetően, kutatásunk eredményei általánosíthatók a svéd népre, valószínűleg más európai népekre is, akik hasonló kultúrával rendelkeznek a kutyatartás, és általában az állattartás terén” – mondta Catarina Almqvist Malmros, aki a klinikai epidemiológia professzora a stockholmi Karolinska Intézetben.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-11/uu-ecw102915.php

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s