Archive for 2016. január
Posted by Suggestor - 2016. január 31. vasárnap
A 444 írása
2016. január 30. 10:23
Ahol az emberek választhatnak, ott leszavazzák az olimpiát
Az utóbbi 4 nyári olimpia valós költségei átlagban 19 milliárd dollár (5 460 milliárd forint) körül voltak. Ez alapján mi azt gondoljunk, hogy a minimum a 2024-es játékokra reálisabb valahova 10 és 20 milliárd közé saccolni. A magyar kormány jelenleg 774 milliárd forintról (kevesebb, mint 3 milliárd dollárról) beszél. A költségek nyilván az égbe fognak szökkenni, amiből nagyot lehet kaszálni. Orbánék rettegnek a népszavazástól.
A 2024-es olimpiát már csak négy város szeretné megrendezni. Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma vannak versenyben.
Abban, hogy a mezőny így alakult, a legnagyobb szerepe a No Boston nevű szervezetnek van.
Az ő kampányuknak volt köszönhető, hogy az Amerikai Olimpiai Bizottság által kiválasztott Boston visszalépett a pályázattól, és tanácsaikkal segítették annak a hamburgi népszavazásnak a megszervezését, amelyen 2015 november 29-én a német város leszavazta az olimpiát.
A No Boston három társelnöke közül Chris Dempsey válaszolt a 444 kérdéseire.
Olvass tovább »
Posted in Emberi jog, politika | Címkézve: magyar nevezés, népszavazás, nyári olimpiai játékok | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 31. vasárnap
Szerző: hvg.hu
Megszólalt a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Fűzfőre tervezett hadiipari üzem ügyében. Korábban fideszes ellenvélemény is volt a tervezett lőporgyár- és hadiraktár-projekttel kapcsolatban.
A Balatonfűzfőre tervezett fegyvergyár ügyében hallatta a hangját Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke. Mint elmondta, a tótól 1-2 kilométerre sem környezeti, sem élet- és vagyonbiztonsági szempontokból, sem pedig a terrorkockázat miatt nem vállalható egy hadiüzem létesítése – írta a Napi.hu a Balatontipp.hu-ra hivatkozva.
A Mil-Exim Kft. a balatonfűzfői ipari parkban, a Nitrokémia telephelyén létesítene haditechnikai intermodális logisztikai és felújítóközpontot. Ez lényegében egy tízezer négyzetméteren fedett lőporgyárat és hadianyag-raktárbázist jelentene. Olvass tovább »
Posted in Gazdaság, környezetszennyezés, politika | Címkézve: Baaltonfűzfő, hadianyag-bázis, lőporgyár | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 30. szombat
A Ludwig-Maximilians-Universität München kutatói kimutatták, hogy a friss, kezeletlen tehéntejnek magasabb az omega-3 zsírsav tartalma, mint a pasztőrözött-homogénezetté – vagy az alacsony zsírtartalmúé. Ez részben megmagyarázza, miért kevésbé valószínű, hogy a kezeletlen tejet fogyasztó gyerekek asztmássá váljanak.
Epidemiológiai tanulmányok egész sora mutatott rá eddig erre a hatásra, amit most a Müncheni Egyetem igazolt. Mi több, azt is kimutatták a müncheni kutatók, hogy a védőhatás részben a friss tej – a feldolgozott tejénél magasabb – omega-3 zsírsavtartalmának tulajdonítható. Mindemellett, a kutatók visszariadnak attól, hogy a friss, feldolgozatlan tejet ajánlják fogyasztásra, mert az kórokozókat tartalmazhat. Olvass tovább »
Posted in Egészség, Táplálkozás, Technika | Címkézve: gyulladásgátló hatás, nyers tej, tejfeldolgozás | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 29. péntek
A krónikus fájdalom átprogramozza az immunrendszerben működő géneket, állapították meg a McGill University kutatói.
„Nem csak az agyban változtatta meg a krónikus fájdalom a gének működési módját, hanem a T-sejtekben is, a fehér vérsejteknek ebben az immunitást tekintve rendkívül fontos típusában” – jelentette be Moshe Szyf professzor.
„Kutatási eredményeink rávilágítanak a krónikus fájdalomnak a szervezet különböző részeit romboló hatására.”
Olvass tovább »
Posted in Egészség, krónikus fájdalom | Címkézve: gének átprogramozása, krónikus fájdalom | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 29. péntek
A gazdasági növekedés folyamatos hajszolása helyett fenntartható, az ökológiai és társadalmi korlátokat figyelembe vevő berendezkedési forma létrehozását ígéri az úgynevezett “nemnövekedés” elmélete. Ennek működéséről Köves Alexandra közgazdász, a Corvinus Egyetem adjunktusa beszélt az InfoRádiónak.
“A “nemnövekedés” egy olyan irányzat, ami azt mondja, hogy egy korlátos világban a korlátlan növekedés nem lehetséges és a gazdasági tevékenységeink, főként a fejlett országokban, már elérték azt a szintet, ahol a környezeti és társadalmi korlátok kezdik beszűkíteni a növekedési lehetőségeket és nincs is igazán szükség erre” – mondta Köves Alexandra közgazdász, a Corvinus Egyetem adjunktusa az InfoRádiónak. Olvass tovább »
Posted in Az ember, életminőség | Címkézve: életminőség, fogyasztási javak, gazdasági nemnövekedés, munka átértékelése, munkaidő átértékelése | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 28. csütörtök
A Jénai Egyetem és a Jénai Egyetemi Kórház munkatársai felfedezték, hogy a számok feldolgozását mind a két agyfélteke végzi.
Az emberi agy egyébként és általában munkamegosztással dolgozik: a különböző agyterületek különböző feladatok végzésére szakosodtak.
A beszédközpont a bal féltekében van, míg a jobb félteke ‘számol’. A tudomány eddig úgy tartotta, hogy a betűk feldolgozásának, illetve a számok feldolgozásának lépéseit különböző agyféltekékben helyezte el a természet. Csakhogy ez nem így van.
Legalábbis akkor, ha a számok vizuális feldolgozásáról van szó.
Olvass tovább »
Posted in Az ember | Címkézve: két agyterületen egyidőben, számok vizuális feldolgozása | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 27. szerda
Az inforadio.hu-ról átvett írás
Hiába a feladatra adott euró milliárdok, a nem eléggé ambiciózus tervek miatt csak kis mértékben javult a Duna vízminősége – állapította meg új jelentésében az Európai Számvevőszék.
A Luxemburgi székhelyű testület a Duna négy vízgyűjtő területén lévő tagállamra, Csehországra, Magyarországra, Romániára és Szlovákiára összpontosító tanulmánya azt állapította meg, alig javult csak a helyzet azt követően, hogy ezen tagállamok 2004 óta végrehajtják az uniós Víz Keretirányelvet.
A testület nem végzett saját méréseket, hanem az érintett államok által 2009-ben és 2015-ben elkészített vízgyűjtő-gazdálkodási terveit hasonlította össze, vagyis a tagországok adataiból dolgozott.
Olvass tovább »
Posted in környezetszennyezés, Vízkészlet | Címkézve: Duna menti országok, Európai Unió, vízminőség | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 26. kedd
„Sok idős ember számára a vezetés szükséglet: a mindennapi élete, az önkontrollja, a személyes szabadsága és függetlensége múlik rajta” – mondja Guohua Li epidemiológia professzor (Columbia University). „Sajnálatos, hogy szinte elkerülhetetlen valamikor szembesülni az autóvezetés abbahagyásával – a kognitív és a fizikai funkciók hanyatlása miatt.”
Az Amerikai Geriátriai Társaság folyóiratában megjelent írásban az egyetem kutatói megvizsgálták azoknak az idősebb gépkocsivezetőknek az egészségét és közérzetét, akik abbahagyták a vezetést: több szempontból is rosszabbodott az állapotuk. Duplájára nőtt a depressziókockázatuk, csökkent a tanulási-emlékezési képességük, és fizikailag is romlott az egészségük. Olvass tovább »
Posted in Az ember, öregedés | Címkézve: fizikai romlás, gépkocsivezetés abbahagyása, idős ember, kognitív romlás, szociális egészség romlása | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 26. kedd
Százezrek égetik otthon a szemetüket, nem gondolva arra, hogy a súlyosan rákkelő anyagok levegőbe juttatásával emberi életeket sodornak veszélybe. A hatóságok tehetetlenek, a zöld szervezetek a kormánytól várják a megoldást.
Törvényt sért, aki szemetet éget az otthonában, ennek ellenére több százezren teszik ezt nap mint nap, kiváltképp a téli időszakban. A Greenpeace szerint megdöbbentő, mi minden tűnik el a kályhákban: műanyag hulladék, ruha, cipő, autógumi. A szervezet szerint van olyan része az országnak, ahol a kommunális hulladék egyharmadát juttatja ilyen módon a levegőbe a lakosság.
Mindezzel nem az a fő probléma, hogy a házi szemétégetést tiltja a törvény. Sokkal nagyobb baj, hogy az eljárás tragikus következményekkel járhat:
a belélegzett szennyezett levegő többek között szív- és érrendszeri betegségeket, daganatos elváltozásokat, a gyermekekben fejlődési rendellenességet okozhat.
Olvass tovább »
Posted in környezeti mérgek, környezetszennyezés, politika | Címkézve: a politika közömbös, fűtés hulladékkal, lignit, vizes fa | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 26. kedd
A klímaváltozás elleni küzdelmet komolyan vevő városvezetés részletekbe menően leírta, hol és milyen formában kívánnak a jövőben változtatni, és úgy vélik, környezetvédelmi ajánlásukkal a helyi vállalkozások és a lakosság is egyre tudatosabb lesz.
Az önkormányzat 315 gépkocsival rendelkező gépparkjának jelenleg 24 százaléka elektromos autó, de 2020-ig az arányt 50 százalékra tornázzák fel.
Emellett az újrahasznosított papír használatának mértékét is növelni fogják az irodákban, bár most is jelentős mennyiségben ilyen papírokkal dolgoznak. Azzal, hogy 66%-ban Blaue Engel minősítésű „újrapapírt” használnak, évente mintegy 52 millió liter vizet spórolnak. Ez 415 ezer ember éves ivóvízszükségletének felel meg.
Továbbá a megújulóenergia-szektorban rejlő lehetőségeket is jobban kihasználnák, szeretnének a jövőben minél több zöld energiaforrást is az önkormányzati fenntartású épületeknél.
A tudatos vásárlók menthetik meg a földet
A példamutatással az önkormányzati ökolábnyom-csökkentés mellett nem titkolt céljuk, hogy mind a Hanza-városban székelő vállalkozásokat, mind pedig a lakosságot a klímabarát szemléletmód felé tereljék, és hasonló cselekvésre ösztönözzék őket. Olvass tovább »
Posted in környezetvédelem, politika | Címkézve: Hamburg, környezetvédelmi intézkedések, termékek tiltólistán | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 25. hétfő
Érzett-e már émelygést vagy hirtelen fejfájást amíg a vonatra várt, esetleg bevásárlás közben? Sokféle magyarázata lehet a hirtelen tünetnek, de az egyik azok közül biztosan az ultrahang.
Számos alkalommal ki vagyunk téve az igen nagy frekvenciájú ultrahang (VHF) és az ultrahang (US) káros hatásának, miközben fogalmunk sincs róla.
A University of Southampton professzora, Tim Leighton szerint azt az előírást, amely szerint az embert nem szabad kitenni 20 kilohertznél nagyobb ultrahangnak, ami a legmagasabb hang, amit ember hallani képes, csak a munkahelyeken lehet alkalmazni. A dolgozók itt tudatában vannak, hogy ultrahang expozíciónak vannak kitéve, és tudnak megfelelően védekezni.
Az ultrahang-expozíció kockáztatja az emberek egészségét, mondják a kutatók. Okozhat fejfájást, émelygést, szédülést, migrént és fülcsengést (tinnituszt), ahogy arról a fúrógépek, ipari tisztítóberendezések mellett dolgozók beszámoltak. Olvass tovább »
Posted in Egészség | Címkézve: 20 kilohertz, középületek, nincs kielégítő előírás, ultrahang, VHF | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 23. szombat
A Helmholtz Centre for Environmental Research (német környezetvédelmi kutató központ) molekuláris rendszerbiológusai felfedezték, hogy a DEHP (di-(2-ethylhexyl)phthalate) nőstény egerekben kiegyensúlyozatlanná tette a hormonszintet, ami aztán súlynövekedést idézett elő – akkor is, ha a vegyületnek csak alacsony koncentrációban voltak kitéve.
A DEHP a ftalátok egyik típusa, azért adják a műanyagokhoz, hogy lágyabbá, rugalmasabbá vagy erősebbé tegyék vele azokat. Olvass tovább »
Posted in Az ember, életmód, Egészség, Táplálkozás | Címkézve: alacsony koncentráció, ösztrogén-receptor expresszió, DEHP, ftalát, hízást okoz | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 22. péntek
Sokkal gyakoribb az empátia az állatok között, mintsem gondolnánk.
James Burkett (Emory University, Atlanta) és munkatársai préri pockok viselkedését vizsgálták. Megfigyelték, hogy a préri pocok megvigasztalja szeretteit, amikor stressz éri őket, és eközben oxitocin termelődik – a híres szeretethormon.
Mindmáig a vigasztaló magatartást csak néhány fajnál figyelték meg, amelyek az értelem és a szociális szerveződés magas fokán álltak: az elefántoknál, a delfineknél és a kutyáknál.
A préri pockok – ezek a rágcsálók – is különösen szociális lények, ezért is folynak velük kutatások. Olvass tovább »
Posted in Állatok | Címkézve: állat, empátia, stresszhatás, vigasztalás | 2 hozzászólás »
Posted by Suggestor - 2016. január 21. csütörtök
A Camelina sativa – magvas gomborka vagy sárgarepce – ma egyszerű gyomnövény a lentáblákban, de valaha termesztették is: olajáért – amit vagy az állatok takarmányozásához vagy emberek élelmezéséhez használtak fel.
A Kelet-Angliai Egyetem kutatói a génmódosított Camelinából előállított olajnak gyógyhatást tulajdonítanak, a halolajat – az omega-3-at – helyettesítenék vele.
A kutatók egereket takarmányoztak az üvegházban nevelt, génmódosított Camelina sativa olajával, a Rothamsted Research biotechnológiai központ megbízásából.
A kutatás célja az volt, mennyire képesek az emlősök (az egér) felszívni és akkumulálni a halolajat ebből az új omega-3 forrásból. Olvass tovább »
Posted in génmódosítás | Címkézve: agyszövet, Camelina sativa, EPA, génkifejeződés, izom, máj, olajos húsú hal | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. január 20. szerda
A Chicago-i Egyetem alváslaboratóriumában kísérletet végeztek 19 egészséges önkéntes férfival: első alkalommal normálisan aludhattak, 8 és fél órát töltöttek az ágyban, négy egymást követő éjszakán.
A második alkalommal következett az alvásmegvonás: csak négy és fél órát töltöttek ágyban, ebből átlagosan 4,3 órát alvással.
Ezután megengedték nekik, hogy a következő két éjszakát hosszabb alvással töltsék: átlagban 9,7 órát aludtak.
Éppen úgy, ahogy az szokás: hétköznapokon keveset alszunk, hétvégén pótoljuk.
A kutatók kíváncsiak voltak rá, hogyan hatott az alvásmegvonás, illetve az alváspótlás az önkéntesek inzulin-érzékenységére.
Olvass tovább »
Posted in alvás | Címkézve: hétvégi alváspótlás, inzulin-érzékenység | Leave a Comment »