Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Egy ember-alkotta, veszedelmes vegyület, amely meghatározza gyermekeink életét

Posted by Suggestor - 2016. február 2. kedd

A műanyag gyártó cégek úgy reklámozzák a BPA-t (biszfenol A) helyettesítő új terméküket, a BPS-t (biszfenol S), hogy ez sokkal biztonságosabb a réginél, és gyártják belőle az itatópoharakat, játékokat. A BPA-t le kellett venni a gyártósorról, mert az állatkísérletek tanúsága szerint túl korai nemi éréshez, emlőrákhoz és prosztata-rákhoz vezethet.

A Kalifornia Egyetem (Los Angeles) kutatói most erről a vegyületről – a BPS-ről is kimutatták, hogy felgyorsítja a fejlődést és megszakítja a szaporító szervrendszer működését.
Az Endocrinology című folyóiratban publikált tanulmány szerint állatkísérletekkel vizsgálták a BPA és a BPS hatását a folyamatban résztvevő agysejtekre és azokra a génekre, amelyek reproduktív szervek növekedését és működését ellenőrzik.

„Kutatásunk kimutatta, hogy a BPA-t helyettesítő műanyagok nem szükségszerűen biztonságosabbak” – magyarázta Nancy Wayne fiziológia professzor és reproduktív endokrinológus.
Az állatmodellnél (zebrafish – zebrahal) Wayne professzor és munkatársai úgy találták, hogy a vízben egészen kis mennyiségben előforduló BPA és BPS – ami megfelel a szennyezett folyóban nyomokban előforduló vegyület mennyiségnek – már megváltoztatta az állat fiziológiáját embrionális korában – egy nap leforgása alatt.

„Felgyorsult az ikra kikelésének ideje, ami a halat ‘koraszülötté’ tette. Az embriók a normálisnál sokkal gyorsabban fejlődtek a BPA, illetve BPS jelenlétében.”

A kutatók azért választották a kísérlet céljára a zebrahalat, mert átlátszó embriója lehetővé teszi a sejtnövekedés menet közbeni megfigyelését.

Követték a halak belső elválasztású hormonjaihoz tartozó agysejtjeinek fejlődését – amelyek a nemi érésüket és a termékenységüket szabályozzák. Felfedezték, hogy az endokrin agysejtek száma 40 százalékkal megnőtt – ami arra utal, hogy a BPA túlstimulálja a szaporodó szerveket.

„Az alacsony BPA szintnek kitettség jelentős hatással volt az embriók azon agysejtjeire, amelyek a reprodukciót szabályozzák, valamint a génekre, amelyek az élet későbbi szakaszában kontrollálják a reprodukciót. Ugyanezekből a hatásokból jó néhányat a BPS is produkál. Tehát a BPS sem veszélytelen” – fejtegette Wayne professzor.
Amikor a professzor 2008-ban a kutatásai során első ízben tapasztalta a BPA hatását, azonnal lecserélte háztartásában az összes műanyag tárolóedényt, és üveggel helyettesítette.

„Ijesztőek voltak a kutatási eredményeink. Ez a ‘kanári a szénbányában’ óvintézkedéshez fogható volt – vízi környezetben. (A kanári az embernél érzékenyebb az oxigénhiányra, jelzi, ha fogytán a levegő.)

Végezetül, a BPA is és a BPS is az ösztrogén-rendszeren és részben a tiroid hormon rendszeren keresztül gyakorolnak hatást a működésre.

„A legtöbb ember úgy gondol a BPA-ra, mint az ösztrogén hatásának utánzójára. De mi kimutattuk, hogy emellett a tiroid hormon hatását is utánozza. Mivel a tiroid hormonnak fontos befolyása van az agyfejlődésre a gesztációs időszakban, kutatásunk fontos következtetéseket tartalmaz az általános embrionális és magzati fejlődésre – beleértve az embert is.”

A kutatók feltételezik, hogy az endokrin hormont befolyásoló vegyületek hozzájárulhattak az Egyesült Államokban a koraszülések számának növekedéséhez csakúgy, mint a pubertás korábbi bekövetkezéséhez az utóbbi néhány évtizedben.

„Adataink támogatják ezt a hipotézist” – mondja Wayne professzor.

A BPA – hő hatására még gyorsabban – bejut az élelmiszerekbe a műanyag tárolóedényekből vagy a műanyag bevonatú konzervdobozokból, a műanyag italos palackokból. De megtalálható a BPA a kontaktlencsékben, szemüveg-lencsékben, a vízvezeték-csövekben, a számlákban, több fogtömésben.

Európában és Amerikában 2015-ben 5 millió tonnányit gyártottak ebből a vegyületből.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-02/uoc–pa012816.php

Egy hozzászólás to “Egy ember-alkotta, veszedelmes vegyület, amely meghatározza gyermekeink életét”

  1. uniohid said

    “A BPA – hő hatására még gyorsabban – bejut az élelmiszerekbe a műanyag tárolóedényekből vagy a műanyag bevonatú konzervdobozokból, a műanyag italos palackokból. De megtalálható a BPA a kontaktlencsékben, szemüveg-lencsékben, a vízvezeték-csövekben, a számlákban, több fogtömésben.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s