Nádi farkas a Buda környéki erdőkben – emberre nem veszélyes

Nádi farkas,  toportyán vagy aranysakál – nem betelepítették, egyszer csak fölbukkant Dél felől, ahol nem irtották ki,  a valaha őshonos állatfaj.

A Buda környéki erdőkben pár évvel ezelőtt találkoztak először magányos aranysakálokkal a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei. Mára bizonyos lett, hogy az őshonos állatfaj ismét stabilan jelen van a főváros környéki erdőkben is. Az emberre veszélyt nem jelentő, közepes testű emlős ragadozó nem betelepítéssel, hanem természetes módon bukkant fel a Parkerdő által kezelt területeken.

Az aranysakál az 1800-as évek végén szorult ki Magyarországról, az ezt követő időkben mindössze két észlelést dokumentáltak: egyet 1937-ben, a másikat 1942-ben. Emiatt – a rókával vagy a farkassal ellentétben – a közvélemény is kevéssé ismeri a sokszor csupán nádi farkasként (toportyán) vagy kis farkasként emlegetett aranysakált. Eltűnése a vizes élőhelyek megfogyatkozásával és a 20. század második harmadáig uralkodó, a ragadozó fajok irtására való törekvéssel magyarázható. Életképes állományai akkor csak a Balkánon, főképp Görögországban és Bulgáriában maradtak fenn. Innen, déli irányból, a volt jugoszláv államokon keresztül érte el hosszú évek alatt újra Magyarországot, majd a ’90-es évektől fogva Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyéből terjedt tovább. 2016-ra már százas nagyságrendű állománnyal van jelen a főváros környéki erdőkben.