Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Ma este egy órára lekapcsolják Budapest díszkivilágítását

Posted by Suggestor - 2016. március 19. szombat

Március 19-én egy órára sötétbe borul Budapest a Föld Órája alkalmából. A WWF Magyarország akcióját támogatva a Müpa lesz a helyszíne azoknak az eseményeknek, amelyek a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem kérdéseire hívják fel a figyelmet.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar esti koncertjét a Föld Órájának ajánlja, a koncert szólistája meglepetés ráadás számát sötétben, csak zongora-világítással fogja eljátszani. Mindazok, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, a koncertet a Müpa Live Webcaston keresztül HD-minőségben az interneten is követhetik. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója elmondta, hogy az intézmény lehetőségei szerint kiemelt figyelmet szentel minden olyan ügynek, amellyel a társadalom felelősségvállalását lehet elősegíteni. „A Müpában minden nap a sokszínűséget ünnepeljük, március 19-én a zöldet.” – idézi a közlemény Káel Csabát.

A ceremóniára március 19-én 20.30-kor kerül sor a Müpában, ahol a WWF Magyarország igazgatója, Budapest Főváros Főpolgármester-helyettese, a FŐKERT Nonprofit Zrt. igazgatója, a Müpa vezérigazgatója, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar igazgatója és a WWF Zöld Generáció tagjai együtt, ünnepélyesen kapcsolják le Budapest Főváros díszkivilágítását.

Forrás: http://travelo.hu/rendezveny/2016/03/18/szombaton_a_mupabol_kapcsoljak_le_budapest_fenyeit

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s