Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Bécs az erdők városa – Budapest a fakivágásoké

Posted by Suggestor - 2016. március 22. kedd

European Forest City címmel tüntették ki az osztrák fővárost, amelyet egy éven át viselhet. A díjat évente ítélik oda egy-egy európai városnak, amely sokat tesz az erdők védelméért.

A FIDESZ antizöld stratégiája: Budapesten a napokban irtották ki a József nádor tér fáit, és ma kezdték el zöldteleníteni a Városligetet. A kormányhivatal próbált olyan helyzetet teremteni, hogy a fellebbezésig az összes fa ki legyen vágva.

Marc Palahi, a European Forest Institute igazgatója adta át 2016. március 16-án Bécs képviselőinek a European Forest City 2016 címet, amelyet minden évben más európai város kap meg. Célja, hogy ezzel is felhívják a lakosság és a döntéshozók figyelmét az erdők jelentőségére.

A European Forest City címet az osztrák főváros – a zöldterületek magas aránya mellett – a bécsi ivóvízbázis védelméért vehette át, és egy éven keresztül viselheti. Bécs egyike Európa legzöldebb városainak, területének 20%-át borítják erdők, emellett pedig immár 150 éve látja el lakóit kiváló minőségű, a környező hegyekben eredő forrásvízzel.

A cím adományozásakor szintén az osztrák főváros mellett szólt, hogy az új városrészében, Seestadt Aspernben épül a világ legmagasabb, 24 emeletes fa toronyháza. A European Forest City 2016 cím átvételekor Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok a Bécsi Erdészeti Hivatalnak (MA 49) is köszönetet mondott, amely új erdőtelepítési projektjeivel – mint például a Donaustadtban a Norbert-Scheed Erdő – nemcsak a fás területek arányát növeli az osztrák fővárosban, de a városlakókhoz is közelebb hozza a természetet új kiránduló- és pihenőhelyek kialakításával.

Mindeközben Budapesten:

Egy tegnap délután hozott határozatban azonnali hatállyal engedélyezte negyven fa kivágását az V. kerületi kormányhivatal a Városligetben. Fellebbezni legkorábban a jövő hétfőn lehetne. A munkát viszont már ma, csütörtökön elkezdték. A határozatot ugyanaz az osztályvezető jegyzi, aki korábban ezzel a trükkel legalizálta a Kossuth téri fairtást.

Reggel nyolckor érkezett az információ a ligeti riadóláncon, hogy elkezdték a fák kivágását az egykori Hungexpo-telken. Volt már pár tiltakozó, mire kiértem, és valóban dolgoztak a fűrészek. Először megpróbáltuk szép szóval leállíttatni a munkát, beszéltünk a Főkert illetékesével, de nem jutottunk semmire: azt állították, hogy csak hat fát fognak kivágni, miközben már tudtuk, hogy negyvenről szól az engedély – foglalja össze a csütörtök reggeli eseményeket Sipos Anna aktivista. A felek kölcsönösen kihívták egymásra a rendőröket, megjelentek a Párbeszéd Magyarországért és az LMP kerületi politikusai, Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár, illetve több civil szervezet képviselői is. Legalább nyolc fát kivágtak, hatalmas, egészséges növényeket.

A Népszabadság birtokában lévő fakivágás engedélyezéséről szóló hirdetmény valóban negyven fa eltüntetéshez járul hozzá. A dokumentumot ma délután küldték el a zuglói önkormányzatnak. Fellebbezni csak személyesen, hétfőn 13 és 16, illetve szerdán 9 és 16 óra között lehet az V. kerületi kormányhivatal építésügyi osztályán, miközben a határozat azonnal végrehajtható.
A kormányhivatal tehát próbált olyan helyzetet teremteni, hogy a fellebbezésig az összes fa ki legyen vágva.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Ugyanezt tették korábban a Kossuth tér esetében is, ahol szintén a belvárosi kormányhivatal volt az engedélyező, és ugyanaz a Kosztyu Anikó írta alá a határozatot, aki most a Városligetben jóváhagyta a fakivágást. Kiemelt beruházások esetében erre annak ellenére van lehetőség, hogy az eljárásrend kiüresíti a fellebbezés intézményét. Szabó Rebeka zuglói alpolgármester a nol.hu-nak azt mondta: munkatársai ennek ellenére dolgoznak a fellebbezésen. Hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesznek, mivel illetékes önkormányzatként sem kapták meg időben a jogérvényesítéshez szükséges iratokat.

A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint a favágást engedélyező határozat több ponton problémás.

Ma reggel megkezdték a fák kivágását a Városligetben. A tervezett Magyar Zene Házának építéséhez, a Kertem nevű, az építkezés miatt bezárni kényszerült hely helyén. A Facebookon szerveződött riadólánc küldte körbe a hírt, így délelőtt néhány tiltakozó is a helyszínre ment, kisebb dulakodás is volt. Az első csatát megnyertük, elmentek a gépek a Városligetből!

Likvidálták a József nádor tér fáit

Március 9-én volt 240 éve pontosan, hogy megszületett József nádor. A róla elnevezett budapesti téren pedig ÉPPEN TEGNAP VÁGTÁK KI AZ ÖSSZES FÁT. A József nádor téri mélygarázs első áldozatai ezek a fák

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2016/03/17/becs-az-erdok-varosa-budapest-a-fakivagasoke

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s