Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Kamu aláírásokkal és fizetett szereplőkkel népszerűsítik a Liget-projektet

Posted by Suggestor - 2016. április 11. hétfő

Földes András – Index
Nagyon nem akarják a budapestiek a Városliget beépítését
Az Ipsos többféleképpen tette fel a kérdéseket, de mindenhogy az jött ki, hogy 60-70 százalék elutasítja a 200 milliárdos múzeumnegyedet.

A Városliget beépítésének vészesen csökken a támogatottsága.
Baán László miniszteri biztos támogató aláírások sorával vágott vissza a tiltakozók listájára.
A támogatólistán azonban olyan nevek is vannak, akik visszautasították a felkérést.
A támogatók jó része viszont függésben van vagy Baántól, vagy az államtól.

Akarata ellenére került fel a neve a Liget projekt támogatói listájára Gőz László zenei szakembernek, mondta el a BMC alapítója és tulajdonosa az Indexnek. De az állami beruházást támogató listának nem ez az egyetlen érdekessége. Kiderült, hogy az aláírók jó része pozíciója, vagy fizetése okán közvetlen függésben van a projektért felelős miniszteri biztos, Baán Lászlótól. Sőt, a nyilatkozat nem is civil kezdeményezésre született: Baán embere volt az, akinek kiadták, hogy neveket gyűjtsön a támogatói listára.

Baán listája néhány nappal azután jelent meg, hogy egy sor véleményformáló, és tízezer feletti kevésbé híres civil a Városliget beépítése ellen foglalt állást.

„Mi, akik aláírjuk ezt a nyilatkozatot, támogatásunkról biztosítjuk azt a kulturális, parkfejlesztési és építészeti programot, a Liget Budapest Projektet, amelynek révén a saját legjobb hagyományai alapján újul meg az évtizedek óta elhanyagolt Városliget” – szólt a szöveg. Amivel csak az volt a baj, hogy néhány olyan név is a támogatók közé került, akik pedig a felkérésre jelezték: nem jelennének meg a listán.
A zenészek visszautasították. Hiába

Egyikük, Gőz László, a BMC zenei központ vezetője az Indexnek hangsúlyozta, hogy nem tud állást foglalni a Ligetet érintő, összetett ügyekben, ezért akart kimaradni. Ennek ellenére később azzal szembesült, hogy neve ott szerepel a Liget-projekt támogatói közt.

Gőz László egyébként önkéntes alapon dolgozik a Liget-beruházás részeként tervezett Zene házán. „Három éve kerestek meg, hogy tanácsaimmal segítsem a projektet. A tanácsadó bizottság többi tagjához hasonlóan én is ingyen vállaltam a munkát. Ennek lezárultakor a Zeneház-projekt tehetséges fiatal vezetője, Horn Márton keresett meg, hogy tanácsadóként maradjak mellettük, amit boldogan vállaltam.” – emlékezett vissza az ügy előtörténetére Gőz, megemlítve, hogy a tanácsadói munkát is ingyen végezte.

A támogatónyilatkozatot is Horn Mártontól kapta, azzal a kéréssel, hogy maga is segítsen aláírókat találni. Gőz megkeresett két nemzetközi ismertségű komolyzenei szereplőt, akik azonban nem kívánták aláírni a nyilatkozatot.

Hasonlóan döntött a BMC igazgatója is. „A Liget fáinak kivágása, és a zenei tartalom kérdései közt óriási a különbség. Nem akartam állást foglalni ebben a bonyolult kérdésben.” Nevét mégis felrakták a támogatók közé.

Hasonlóan járt Palugyai István, a Tudományos Újságírók Klubjának örökös tiszteletbeli elnöke is, aki a 444-nek jelezte, hogy akarata ellenére szerepeltették a támogatók közt.
A főnöknek aláírnak

Kérdéseket vet fel a lista üzenetét illetően azok névsora is, akik önszántukból írták alá Baán László listáját. Legtöbbjük ugyanis egészen a Baán vezette intézményektől kapják a fizetésüket, vagy pozíciójuk függ a Liget-projekttől. Sokan pedig a Baánnal szorosan együttműködő kulturális kormányzat alkalmazottai. Ez a listát gyanútlanul böngészőknek csak azért nem volt nyilvánvaló, mert a neveknél trükkösen azt a titulust tüntették fel, amely nem utal az összefonódásra. Más neveknél a nem hivatalos kapcsolatok ismerete szükséges.

Fussa át az aláírók és pozíciójuk listáját, hogy eldönthesse, mennyire lehetett önkéntes a támogatói lista aláírása.

Bachmann Gábor, építész – Baán László ajánlásával kapott Kossuth-díjat
Baki Péter – A fotográfiai múzeum vezetőjeként kiállításokat rendezett a Szépművészetibe. Dolgozott a Liget-projekttel, amíg szó volt a fotómúzeum megépítéséről is.
Batta András – A Ligetbe épülő Zene Háza projektvezetője
Bánáti Béla – Cége a Ligetbe épülő Nemzeti Galéria japán építészirodájának konzorciumi partnere
Bogányi Gergely – Az Orbán által felkarolt csodazongora feltalálója, állami kulturális programok állandó szereplője
Böszörményi Nagy Gergely – a Design Terminal vezetője, A Liget-projekt dizájnfelelőse
Czére Andrea – A Baán igazgatásával működő Szépművészeti múzeum igazgatója
Fabényi Júlia – A kormány támogatottjaként került a Ludwig múzeum élére
Fekete Péter – A Liget-projektbe tartozó a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója
Garas Klára – A Szépművészeti volt főigazgatója
Gerszi Teréz – A Szépművészeti grafikai gyűjteményének egykori vezetője
György Péter – Baán tanácsadója, a Szépművészeti által kiadott Múzeum Café magazin szerkesztőbizottságának tagja. Ez a kiadó jelentette meg egyik könyvét is.
Hartvig Lajos – Cége a Ligetbe épülő Nemzeti Galéria japán építészirodájának konzorciumi partnere
Kelemen László – A Hagyományok Háza főigazgatója. Múzeuma együttműködik a Ligetbe költöző Néprajzi múzeummal
Kemecsi Lajos – A Liget-projektben épülő Néprajzi Múzeum igazgatója
Novák János – A Ligetbe épülő gyermekszínház igazgatója
Persányi Miklós – A Liget-projektben bővülő Állatkert igazgatója
Petrányi Zsolt – A Baán vezette Nemzeti Galéria kortárs gyűjteményének vezetője
Rockenbauer Zoltán – Baán tanácsadója, a Szépművészeti által kiadott Múzeum Café magazin szerkesztőbizottságának tagja. A Fidesz egykori kultuszminisztere.
Vitézy Dávid – A Liget-projektbe tartozó Közlekedési múzeum igazgatója

A listával kapcsolatban már csak ízlésbeli kifogás, hogy támogatónyilatkozatokat jellemzően civil szereplők szoktak indítani, hiszen az államnak megvannak a maga hivatalos csatornái saját álláspontja kifejtésére.

http://index.hu/belfold/2016/04/05/kamu_alairasokkal_es_fizetett_szereplokkel_nepszerusitik_a_liget-projektet/

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .