Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Soha ne települjön szilárd hulladéklerakó 5 kilométeres körzetébe!

Posted by Suggestor - 2016. június 2. csütörtök

Olaszország középső, Lazio tartományában, ahol 5 millió lakos él, és ahova Róma is tartozik, megvizsgálták a kutatók kilenc különböző hulladéklerakó környezetében élők egészségét. Mintegy 250 000 ember került bele a vizsgálatba, amelyet 1996 és 2008 között folytattak le. Megállapították, hogy a hulladéklerakóból származó levegőszennyezés egészségkockázatot jelent.

A hulladéklerakók a következő gázokkal és egyéb anyagokkal szennyezik a környezetük levegőjét:

metán, szén-dioxid, hidrogén szulfid, illékony szerves vegyületek, különböző méretű por (PM) részecskék, és aeroszolok – továbbá jelentős a talaj- és a talajvíz szennyezés is.

A hulladéklerakóból kiáramló levegőszennyezés egészségre gyakorolt hatását a hidrogén szulfid *– H2S – koncentrációval becsülték meg, a továbbiakban ezzel kalkuláltak.

A kutatók erős összefüggést találtak a hidrogén szulfid és a tüdőrák halálozás között és a légzőszervi okú halálozás között, valamint a légzőszervek betegsége miatti kórházba kerülés között, ez utóbbi különösen a 0-14 éves korú gyermekekre volt jellemző.

*A hidrogén szulfid a kéntartalmú szerves anyagok levegőtől elzárt lebomlásakor keletkezik

A hulladéklerakóból származó szennyezőanyag becslését minden egyes résztvevőre elvégezték, akiket nem, életkor, szociális-gazdasági állapot bontásban is nyilvántartottak, valamint személyre vonatkoztatva megállapították a PM10 (ártalmas szálló porrészecskék) koncentrációt, a lakóhely forgalmas utaktól és ipari létesítményektől való távolságát.

A szennyező anyag-expozíció éves átlaga a kilenc hulladéklerakóra közösen 6,3 nanogramm/köbméter volt, aminek a hétszeresét mérték a Rómához közeli nagy lerakó környékén. Itt a szennyezésnek kitettség szintje 45 nanogramm volt köbméterenként. Az ezzel kapcsolatos halálozások száma a követési időszak végére 18 609-et tett ki.

Francesca Mataloni, az egyik szerző (Department of Epidemiology, Lazio Regional Health Service) az eredményt így kommentálta:

„A bizonyítékok, hogy negatív hatással van az egészségre hulladéklerakó közelségében lakni, eddig ellentmondásosak voltak. A legtöbb közölt tanulmány csak összesített megbetegedési/halálozási adatokat használt, és nem illesztették adataikat a szociális-gazdasági állapothoz. Mi lakóhelyi kohorszokkal próbáltuk legyőzni ezt a korlátot.”

A hulladéklerakóktól öt kilométeres körzetben lakóknál légúti tüneteket észleltek, amelyek kapcsolatba hozhatók endotoxinok**, mikroorganizmusok és aeroszolok belégzésével, amelyek a hulladék összegyűjtésekor és lerakásakor kerülnek a levegőbe.

**az endotoxinok a baktériumok sejtfalához kötött mérgező anyagok, a baktérium sérüléskor bocsátja ki őket

A többi kutatás is megállapította ezeket a betegség okozó hatásokat, de az merőben új eredmény, hogy a hulladéklerakó környezetéhez köthetők a tüdőrák esetek.

Újabb kutatást kezdeményeznek a kutatók ennek megerősítésére.

Az írás az International Journal of Epidemiology c. folyóiratban jelent meg.

Forrás: http://ije.oxfordjournals.org/content/early/2016/05/23/ije.dyw052.full

http://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-05/oup-lna052316.php

Egy hozzászólás to “Soha ne települjön szilárd hulladéklerakó 5 kilométeres körzetébe!”

  1. uniohid said

    Bizony-bizony : (

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s