Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A kávé csak akkor árt, ha túl forró

Posted by Suggestor - 2016. június 19. vasárnap

Az Egészségügyi Világszervezet a múlt héten bejelentette, hogy a 65 Celsius foknál forróbb italok: legyen az kávé, tea, mate tea vagy akár leves, növelhetik a nyelőcső daganat kockázatát.

23 tudós, a világ 11 országából vizsgálta meg a kérdést, és döntött így a bizonyítékokra támaszkodva.

„Élvezzék a kávét vagy a mate-teát, csak ne legyen nagyon forró” – mondja Mariana Stern professzor (University of Southern California).

Fizikai bizonyíték van arra, hogy a nagyon forró italok sejtkárosodást okozhatnak a nyelőcsőben, ezért hozzájárulnak a rákképződéshez.”

A tudóscsoport több, mint ezer tanulmányt nézett át, amelyek húsz különböző típusú rákos daganat keletkezését vizsgálták. Végül arra jutottak, hogy a 65 Celsius foknál melegebb italok fogyasztása „valószínűleg rákkeltő az emberi szervezetre”, ezzel a forró italok fogyasztását ugyanabba a kategóriába sorolták, mint a DDT-t, a magas hőmérsékleten sült ételeket, a vörös húsok fogyasztását és az emberi papillomavírus-fertőzést.

A felszolgált kávé 82- 85 Celsius fokos, jóval fölötte van a biztonságosnak.

Az Egyesült Államokban a kávé átlagos ivási hőmérséklete 60 Celsius fok, 37 és 88 fok között változik.

Nem akarnak azonban a tudósok senkit lebeszélni a kávéivásról:

A kávét a „lehetséges karcinogén” kategóriából (ahová 1991-ben került, sokkal kisebb adatbázis alapján) – a mate teával együtt – a „valószínűleg karcinogén” kategóriából a „biztonságos” kategóriába sorolták át, azzal a kitétellel, hogy „amennyiben nem túl forró”.

„Sok daganattípusra megvizsgálva, világos bizonyítékot találtunk arra nézve, hogy a kávé nem karcinogén. Sőt, a kávé védő hatású a májrák és a méh endometriális rákja ellen” – jelentette ki Stern.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-06/uosc-phd061516.php

Egy hozzászólás to “A kávé csak akkor árt, ha túl forró”

  1. uniohid said

    “… 65 Celsius foknál forróbb italok: legyen az kávé, tea, mate tea vagy akár leves, növelhetik a nyelőcső daganat kockázatát.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s