Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Hogyan csapja be az érzékszerveinket a mágus?

Posted by Suggestor - 2016. augusztus 16. kedd

A mágusok a kézmozdulataikkal zavarnak össze bennünket: elhisszük, hogy ott van az a tárgy, ahol mondja. De el tudja-e hitetni azt is, hogy látjuk, amikor egy nemlétező tárgy eltűnik?

Az Oxford-i Egyetem kísérleti pszichológus gárdája maga is kifejlesztett egy trükköt, hogy meggyőződjön erről.

„A mágia tudománya jelentős szerepet játszott a kísérleti pszichológia kialakulásában, megalapítóit érdekelte, hogyan tudják manipulálni a mágusok az ember észlelését. Később azonban a kezdeti érdeklődés kialudt, a mai pszichológusok egészen a legutóbbi időkig nem is vettek tudomást a mágiáról.”

„A mágusok rendkívül ügyes kézmozdulatokkal elterelik az emberek figyelmét egy tárgynak a helyéről. Egyre nagyobb számú pszichológiai kutatás foglalkozik azzal, hogyan befolyásolja az elménket a mágus, mit tesz, hogy felülírja azt, amit látunk és érzékelünk.”

„Mi továbbléptünk és megnéztük, hogy a mágusi félrevezető technikát fel lehet-e használni egy fantom tárgynak a téves érzékelésére. A mágus ugyanis olyat is képes láttatni velünk, ami soha nem volt ott.”

A kísérletben 420 önkéntes öt némafilmet nézett, amelyiknek mindegyike egy mágikus tettről szólt. Közvetlenül a film megnézése után megkérték őket, írják le, mit láttak, pontozzák, mennyire volt meglepő, mágikus vagy lehetetlen.

A kísérletben résztvevő önkénteseket öt csoportra osztották, mindegyik csoport más tárgyat látott a filmen: érmét, labdát, zsetont, selyem zsebkendőt, illetve ceruzát.

Az öt film közül az első, a második és a negyedik mutatott be mágikus trükköket.

Az ötödik filmben a mágus úgy tett, mintha eltüntetné a tárgyat. Csakhogy a filmen semmilyen tárgy nem volt.

Mégis, a kísérleti személyek 32%-a meg volt győződve arról, hogy látott valamit eltűnni, közülük 11% meg is nevezte a – nem létező – tárgyat.

Amikor megkérték őket, hogy pontozzák a trükköt, akkor azok adták a legalacsonyabb pontszámot a ‘meglepetés, mágia, lehetetlen’ kategóriában, akik nem láttak tárgyat, akik úgy hitték, hogy láttak valamit eltűnni, magasabb pontszámot adtak, de a legmagasabb pontszámot azok adták, akik meg is tudták nevezni, mi volt az a tárgy, ami eltűnt.

„Úgy gondoljuk, az történhet, hogy az emberek valójában az elvárásaikat keverik össze a valódi érzékszervi tapasztalataikkal. Azt várják, hogy egy újabb filmet látnak majd, zsetonnal vagy ceruzával, és ez az elvárásuk olyan élénk, hogy összetévesztik a valódi tárggyal.”

„A mágia tudománya lenyűgöző, és fontos gyakorlati alkalmazások erednek belőle. Kutatásunk olyan korábbi kutatásokra épült, amelyek azt vizsgálták, hogy a szemtanúk beszámolói hogyan térnek el a tényektől. Ha sikerül megértenünk, hogyan lehet bolonddá tenni az embereket, jobban megértjük azt is, az elménk hogyan építi föl a tudatos tapasztalatainkat.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-08/uoo-pmm080816.php

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s