Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Másfél milliárdért éled fel a sámándob

Posted by Suggestor - 2016. augusztus 30. kedd

A kormány úgy döntött, hogy Karcagon épül fel a Milánói Világkiállítás magyar pavilonja és erre 1,5 milliárd forint fordítható.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet és az azt követő határozat lényege az, hogy Karcag adja a telket és az infrastruktúrát, míg a pavilon hazaszállítása majd újraépítése pedig az állam feladata és költsége.

A kormány a Kárpátok-Alpok Zrt.-t jelölte ki a magyar pavilon bontási, rekultivációs, hazaszállítási, újratervezési, újraépítési feladatainak elvégzésére, majd ez az állami cég végzi az üzemeltetést is. A kormány felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – gondoskodjon az újraépítési projekttel kapcsolatos kiadásokra további 1 milliárd forint forrásról.

A korábbi kormányhatározat, amely még feltételesen jelölte ki Karcagot, 500 millió forintot tartalmazott. A teljes összeg így 1,5 milliárd forint lesz. A tavalyi Milánói Világkiállításon való magyar részvétel 5,2 milliárd forintba került Magyarországnak.

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2016/08/26/15-milliardert-eled-fel-a-magyar-samandob

2 hozzászólás to “Másfél milliárdért éled fel a sámándob”

  1. Névtelen said

    Ez tulajdonképpen miért hír és miért itt? Nem értem😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s