Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Az öregkori jó agyműködés nem csak az erek állapotának függvénye

Posted by Suggestor - 2016. szeptember 10. szombat

A Helsinki Egyetem több mint 3000 iker évtizedeken át tartó megfigyelésével arra a megállapításra jutott, hogy ha az életük delén mértékletes, de a sétánál erősebb fizikai aktivitásban vesznek részt az emberek,  öregkorukra jobb lesz az agyműködésük.

Ez az összefüggés statisztikailag függetlennek bizonyult a negyvenes években fellépő magas vérnyomástól, a dohányzástól, az iskolai végzettségtől, nemtől, elhízástól és az esetenkénti ‘nagyivástól’.

„Ebből arra lehet következtetni, hogy a fizikai aktivitás jó hatása az agyra és a memóriára nem kizárólag azzal van kapcsolatban, hogy az erek kockázati tényezőit csökkenti” – mondja Paula Iso-Markku a Helsinki Egyetem kutatója.

Az összefüggést először az összes ikerpárnál kutatták, majd olyan ikerpároknál, ahol a pár egyik tagja fizikailag aktívabb volt a másiknál.

A fizikai aktivitás mennyiségének növelése azonban nem volt a memóriára védő hatással. Ehelyett egy mértékletes fizikai aktivitás mennyiség volt szükséges az elegendő, a memóriát védő hatás eléréséhez. A kutatók megjegyzik, hogy csak a leginaktívabb ikercsoport vált ki a többiek közül jelentősen magasabb kognitív romlás kockázatával.

Végső soron a kutatás azt mutatja, hogy a mértékletes, mérsékelten erős fizikai aktivitás – ami erőteljesebb, mint a sétálás – van összefüggésben a jobb agyműködéssel, átlagosan 25 évig.

„Ez az eredmény összhangban áll a korábbi állatmodell kísérletekkel, amelyek szerint a fizikai aktivitás növeli az agyban a növekedési faktor mennyiségét, javítja az agyi szinapszisok rugalmasságát” – magyarázza Urho Kujala professzor (University of Jyvaskyla).

A demencia (az elbutulás) előfordulási gyakorisága az időskorúak számának növekedésével együtt nőtt Finnországban – és globálisan.

Bár a kognitív hanyatlás – úgy tűnik – csökkent a kevésbé idős generációkban, összes előfordulása várhatóan még mindig emelkedni fog.

A demencia nem gyógyítható, de az utóbbi évtizedben a kutatások bőséges információt adtak a demencia elkerülésére.

A hagyományos, az érbetegségre nézve kockázati tényezőket (a magas vérnyomást, a magas koleszterinszintet, az elhízást, a cukorbetegséget, a fizikai aktivitás hiányát) mind összefüggésbe hozták a memória hanyatlásával.

„Eddig kevés hosszú távú, követéses – és jó minőségű – kutatás foglalkozott a fizikai aktivitás és a kognitív képesség kérdésével, így tisztázatlan maradt a kérdés: milyen típusú és milyen mennyiségű edzés szükséges a kognitív képesség megőrzéséhez” – fűzte hozzá Iso-Markku.

A tudományos közleményt a Journal of Alzheimer’s Disease folyóirat publikálta. Közreműködtek a kutatásban a Helsinki, a Jyvaskyla és a Turku-i Egyetemek.

A kutatásban résztvevő ikrek 1975 és 1981 között adtak adatokat fizikai aktivitásukról (átlagéletkoruk 1981-ben 49 év volt), míg a kognitív képességüket interjúval értékelték 1999 és 2015 között.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-09/uoh-mpa090916.php

Egy hozzászólás to “Az öregkori jó agyműködés nem csak az erek állapotának függvénye”

  1. uniohid said

    “,,, a mértékletes, mérsékelten erős fizikai aktivitás – ami erőteljesebb, mint a sétálás – van összefüggésben a jobb agyműködéssel, átlagosan 25 évig.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s