Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Mexikóban rájöttek, hogy visszaüthet az avokádóbiznisz

Posted by Suggestor - 2016. november 3. csütörtök

Átvétel a hvg.hu-ról

Az ország erdeit fenyegeti, hogy ez a haszonnövény elszívja a vizet a fák elől. Ez nagyobb veszély, mint eddig hitték.

Michoacán államban, ahol a világon a legtöbb avokádót termesztik, évente húszezer hektár erdőt tarolnak le, hogy a területet mezőgazdasági célokra hasznosítsák. Az erdők 30-40 százalékát kifejezetten az avokádótermesztés miatt irtják ki.

A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az avokádóültetvények kétszer annyi vizet emésztenek fel, mint az érintetlen erdős területek, azért az erdőknek az ültetvények terjedése miatt kevesebb víz jut.

Guillermo Haro környezetvédelmi ügyész aláhúzta: Michoacánban állítják elő a világ avokádóexportjának nyolcvan százalékát, de az állam erdői “minden avokádóexportnál nagyobb vagyont jelentenek”.

Eddig a hatóságok úgy vélték, hogy 2000 és 2010 között évente 690 hektárral nőtt az avokádótermesztésre használt termőföld területe. Az avokádófák élőhelye a fenyőerdőkével azonos, ezért Michoacán hegyoldalaiban már mintegy 150 ezer hektáron termelnek avokádót, de az elmúlt években nem adtak ki új erdőirtási engedélyeket.

A hatóságok szerint egyelőre nincs mód annak igazolására, hogy mely gyümölcsök származnak legális ültetvényekről, és melyeket szüretelték illegálisan letarolt erdők helyén ültetett fákról.

Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20161101_Mexikoban_rajottek_hogy_visszauthet_az_avokadobiznis

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s