Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Örüljünk-e Tarlós „Tízezer új fát Budapestre!” programjának?

Posted by Suggestor - 2016. november 8. kedd

A greenfo.hu jóvoltából olvashatják az alábbi írást, mert a Greenfo  hívta föl figyelmünket Bardóczi Sándor kettosmerce.blog.hu-n megjelent szakértői véleményére.

Az alábbiak Bardóczi Sándor tájépítész mérnök sorai:

Hiba lenne azt mondani egy elért részeredményre, hogy nem kell neki örülni: Tarlós bejelentésének indokai mögött civil tiltakozások, petíciók, jegyzékek, viszonylag nagy létszámú tüntetések sora áll, amelyek a nyári ligetvédős rendőr-attack vagy a Római-parti erős demonstráció miatt átlépték a politika ingerküszöbét is. Éppen úgy szól ez a választói akaratnak való megfelelési kényszerről, mint a politikai kárenyhítésről, amely a Liget-Budapest program vagy a Római-parti mobilgát fővárosi lakosság általi egyértelmű elutasítottsága miatt előállt helyzetet akarja kezelni.

Csak a főváros által birtokolt és kezelt közterületeken évtizedek óta várják üres fahelyek (a Főkert nyilvántartása szerint több mint 8000) azt, hogy egyszer majd legyen a ma szomorú aszfaltlukakban, az elszáradt tönkök helyén újra élő fa. A fővárosban azonban kétszintű önkormányzat van, a kerületek nagyon eltérő módokon kezelik a saját fasoraikat, zöldfelületeiket, és nagyon eltérő mértékben van egyáltalán hiteles információjuk róla, hogy mekkora rést kellene betapasztani utcafásítással.

Ezért egyes becslések szerint tízezer helyett akár harmincezer fa azonnali pótlására lenne szükség a budapesti utcákon. Azért azonnalira, mert egy tömeges fapótlás eredményei is csak bő egy évtized múlva lehetnek majd érzékelhetőek, miközben a láncfűrészt lassan felveheti a címerébe a főváros.

Egy fának ugyanis – eléggé el nem ítélhető módon – évtizedekre van ahhoz szüksége, hogy lombtömegben, levélfelület-indexben, ökológiai szolgáltatásban utolérje kivágott, 30-80 éves testvérét. Ehhez képest igencsak szerénynek mondható a mostani fővárosi vállalás, amely első évben 1600 előnevelt facsemetét telepítene, miközben csak a kiemelt beruházások (Kossuth tér, József nádor tér, Dagály, Dunaparti sétány, Liget-Budapest, Római-part, Orczy-kert, Normafa) területén már kivágásra került közel 1000 koros fa az elmúlt években, és a következő évben további 2500 van ilyen veszélynek kitéve.

Igen, jól érti mindenki: miközben 1600 facsemetére hangzott el most a politikai PR-nál egy kicsit konkrétabb ígéret, ugyanakkor 3500 idős fa ment vagy megy a levesbe csak az állami kiemelt beruházások területén.

A bejelentés mögött húzódó pozitívumokról annyit érdemes leszögezni, hogy a korábbi működésének sokáig csak árnyékaként vegetáló, azonban tényleg nagy szakmai múltra visszatekintő Főkertre – amelynek legendás igazgatója, Radó Dezső volt a Levegő Munkacsoport egyik alapítója – egyre nagyobb döntéshozói figyelem vetül. És ez a fokozottabb (miniszteri biztosi szintű) figyelem a sokáig elhanyagolt vállalat beavatkozási képességeinek és anyagi lehetőségeinek növekedését jelenti.

Ha nem csapnak a lakossági és civil tiltakozások ekkora politikai hullámokat, akkor a Főkertnek nem lenne hamarosan újra átültető gépe, nem kapna sokkal nagyobb anyagi eszközöket egyenesen az állami forrásból a parkfenntartásra, nem kísérletezhetne új, biodiverz (sokkal kisebb fenntartási igényű) zöldfelületekkel, nem tudna költeni szép fokozatosan a Margitsziget közparki modernizációjára, nem vásárolhatta volna teljesen fel a korábbi erősségét jelentő Tahi faiskolát (ami biztos bázisa lehet majd egy későbbi korosfa zöldítési programnak).

Ez azonban ne tévesszen meg senkit: ha ez a tendencia marad, akkor a Főkert esetleg néhány éven belül elérheti azt a szakmai színvonalat, amit a vállalat már 1970-ben tudott. De ettől még nem lesz zöldebb Budapest, maximum nem fog romlani olyan eszeveszett mértékben a fővárosi zöldfelületi minőség, mint azt tette 25 éven keresztül, amikor a gyeplő a lovak közé volt hajítva.

A főpolgármester városligeti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy „Magyarországon kormányrendelet írja elő, hogy mikor szükséges életvédelmi szempontok miatt fakivágáshoz folyamodni, ettől eltérve Budapesten egyetlen fát sem vágtak még ki.” Hát ez az állítás sajnos távol áll a valóságtól. Több konkrét esetben is bebizonyosodott, hogy a kiemelt beruházások során sorozatos törvénytelenségek történtek. Az ombudsman 2012-ben jelentette ki például a Kossuth téri fakivágás engedélyezése kapcsán, hogy nem tartották be a rendeleti előírásokat, több, civilek által blokkolt fakivágás esetében is bebizonyosodott, hogy azok engedélyek nélkül, jogosulatlanul kezdődtek meg.

A kormányrendeletről sem túl pozitívak a szakmai vélemények. Több ponton biceg, nincs biztosítva benne a fakivágási és fapótlási tervek nyilvánossága, és jelentős módosításokra szorulna annak érdekében, hogy az eredmény tényleg a fás szárú növények védelme, nem pedig a néha minden szakmaiságot nélkülöző jegyzői fakivágási engedély kiadása legyen.

Ha valóban eltökéltek vagyunk abban, hogy Budapesten a zöldterületek aránya ésszerűen, de egyértelműen növekedjen – amint azt a főpolgármester állítja, ahhoz nagyon kevés a most bejelentett PR-akció. Ahhoz a rendszert jóval mélyebben szükséges megreformálni.

Az ültetés ugyanis fontos aktus, de nagyon kevés a sikerhez. Ha a most az agyonaszfaltozott, vízzáró burkolatos, átlagos pesti utcaképet nézzük, ahol kiásnak egy lyukat és beletesznek egy fát, az ott aligha fog megmaradni, fejlődni pedig mégannyira sem.

Egy hatékony zöldhálózati programhoz először is tudnunk kellene napra pontosan, hogy most mink van (fakataszter), úgy ahogyan Bécs tudja.

Egy hatékony fasortelepítéshez legalább a járdák burkolatát vízáteresztővé kéne tenni (az sem baj, ha a parkolósáv is az) ez pedig elemes térkövet jelent kavics ágyazatban, nem aszfaltot. Sokkal szigorúbban kellene ellenőrizni és szankcionálni a parkolást, a zöldsávban, zöldfelületeken történő parkolás visszaszorításával.

Egy hatékony fatelepítéshez szélesebb zöldsávokra, nagyobb ültetőhelyekre van szükség és legalább az első 3 évben rendszeres öntözésre, ne adj Isten, automata öntözésre.

Egy költséghatékony városi zöldfelületi rendszer érdekében faragni kellene a fenntartási költségekből, aminek legjobb eszköze lenne a vezetékes ivóvizes hálózatról történő öntözés (azaz a végtelen pazarlás) beszüntetése, és egyes esetekben a Dunából (rakpartok, szigetek), más esetekben a talajkutakból való öntözés meghonosítása.

Egy hatékony fatelepítéshez a belvárosban a teljes közműrendszer átszabására is szükség van. A belváros fásításának ugyanis elsődleges gátja a föld alatt húzódó közműrengeteg és azok védőtávolságai. A sűrűn lakott városrészekben ez egy izmos (és nagyon drága) közműalagút folyosó programot jelent, ami harmadára tudja összehúzni a közművek helyigényét, és így lehetővé teszi a fásítást. A dézsás növények ugyanis csak szépségtapasznak jók, azoknak sem ökológiai értéke, sem lehetőségük a tartós fennmaradásra nem biztosított. Ez a program óriási pénz, óriási elhatározás egy város részéről és legalább egy 30 éves, következetes beruházássorozat, összehangolva a közműrekonstrukciókkal. Erre ma sem politikai akarat, sem koncepció, sem forrás nem látszik. Ami a föld alatt van, annak rendbetétele nem hoz sok szavazatot.

Egy hatékony városzöldítési programhoz tervre, koncepcióra, vízióra van szükség. Amely feltérképezi azt is, hogy idővel hol lehet új zöldterületeket létrehozni, miként lehet hálózattá kapcsolni a ma szigetszerű foltokat. A XIX. század vége óta új nagypark nem jött létre a fővárosban. Közkert is alig. Koncepció pedig csak úgy tud születni, ha azt valaki megcsinálja. Viszont a főváros ebben is gyenge, mind fővárosi, mind kerületi szinten nagyítóval kell keresni azokat a szakembereket (főkertészeket, városi tájépítészeket, zöldfelületi ügyosztályokat), akik közalkalmazottként kompetensek lennének ilyen szakmai programok megfogalmazásában, levezénylésében. Nincsenek ott. Gazdátlan a terület. Évtizedekkel vagyunk lemaradva a fejlett nyugati nagyvárosoktól, nincs felkészült bürokráciánk, kormányzati szinten sincs felelőse a városi zöldfelületeknek.

Ezzel szemben mit tapasztalunk? Ha valamely politikai vezető vagy projektcsapat éppen valami nagyot akar álmodni a városban, az előbb-utóbb mindig a nagyparkjainkat, a kisebb-nagyobb zöldterületeket találja meg. Miközben például a Budapest 2030 városfejlesztési koncepcióban ott virít, vastagon kiszedve, hogy a városban a fejlesztéseket a rozsdazónák felé kellene terelni. A szavakból viszont tettek nem születnek.

Pedig városi szlömből van elég. Lerohadt rendező-pályaudvarok, ahol a legjövedelmezőbb gazdasági tevékenység a kábelégetés, kibelezett iparcsarnokok, amelyekből remek kulturális, sport-, rendezvény létesítmények születhetnének, rommá szennyezett területek és bányagödrök, ahol a rekultivációk több évtizede váratnak magukra. Mi mégis folyamatosan a zöldmezős beruházásokon túrázunk, ahol a térképen meglévő zöld foltok a fejlesztői gondolkodásban üres helyek. Legyen a fejlesztő akár magántársaság, akár az állam.

Nincs kultúrája annak a hazai döntéshozói körökben, hogy a zöld infrastruktúra érték, ugyanolyan szükséges közmű egy város életében, mint a csatorna vagy a víz. Nélküle nem tud egészséges, lakható, élhető lenni a város. Nélküle elmenekülnek az emberek. Beindul a kifelé költözés, az agglomerálódás.

Nincs kultúrája annak az engedélyező hatóságok, a mérnöktársadalom, a kivitelező cégek széles körében, hogy odafigyeljünk a már meglévőre. Zöldfelületet nagyon nehéz létrehozni. Idő kell hozzá. Elpusztítani egy pillanat, s ekkor nem csak egy „fejlesztést akadályozó objektum”, de sok évtized természet által adományozott helyi értéke szűnik meg.

Nincs kultúrája a műszaki alternatívák, a helykijelölések környezeti szempontú mérlegelésének. Aki alternatív utat vázol, az rendre megkapja a főpolgármestertől a maga eposzi jelzőjét: „hisztérikus”, „túlmozgásos”, „liberális”, „félrevezetett”, „katasztrófaturista”, „politikai hátsó szándéka van”. Nincs párbeszéd.

Mindezek nélkül pedig egyszerű válságkommunikációs tűzoltás marad tízezer fa eltelepítése. Nem csak az a cél, hogy ez a tízezer fa megtalálja a helyét (és majd 20 év múlva ennek az eredménye is látszódjon), hanem az is, hogy a lehető legtöbb, ma veszélyben lévő fát megmentsük az esztelen presztízsberuházásoktól. Ez pedig újratervezést, felelős irányítást igényel. Nem csak kommunikációt.

Bardóczi Sándor

A szerző okl. tájépítészmérnök, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja

Egy hozzászólás to “Örüljünk-e Tarlós „Tízezer új fát Budapestre!” programjának?”

  1. uniohid said

    “… egyszerű válságkommunikációs tűzoltás marad tízezer fa eltelepítése. Nem csak az a cél, hogy ez a tízezer fa megtalálja a helyét (és majd 20 év múlva ennek az eredménye is látszódjon), hanem az is, hogy a lehető legtöbb, ma veszélyben lévő fát megmentsük az esztelen presztízsberuházásoktól. Ez pedig újratervezést, felelős irányítást igényel. Nem csak kommunikációt.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s