Az éhínség megemeli a következő generáció vércukor-szintjét

Megemelkedett vércukorszint (hiperglikémia) kockázatával kell szembenézniük a kínai éhínség érintettjeinek – erre az eredményre jutott egy kutatás: nemcsak az éhínség ideje alatt születetteknek, hanem a következő generációnak is magasabb a kockázata a hiperglikémiára.

A hiperglikémia – a magas vércukorszint – a cukorbetegség jellemző vonása.

Kínában, az 1959 és 1961 közötti éhínség idején születettek lényegesen nagyobb hajlamot mutattak mind hiperglikémiára, mind a 2. típusú cukorbetegségre, számoltak be róla a kutatók az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban.

Sőt, ami ennél is meglepőbb, az ő gyermekeik között szintén magasabb volt a hiperglikémia kockázata, bár addigra már rég megszűnt az éhezés.

Több mint 3000 kínai lakos és azok gyermekeinek vizsgálatát végezte el a kínai Harbin Egyetem és a Brown University (USA). Az utódok között voltak olyanok, akik az éhínség alatt fogantak, voltak, akik közvetlen utána. Egyiknek-másiknak csak egyik szülője, némelyiknek mindkettő, és némelyiknek egyik sem volt éhezésnek kitéve.

A kísérleti személyektől vért vettek és interjút készítettek velük, így jött létre egy olyan több generációra kiterjedő hatástanulmány a magzati korban való éhezésről, amire szándékoltan sohasem kerülhetett volna sor.

983 ember született az éhezés éveiben, 31,2 százalékuknak volt magas vércukor-szintje és 11,2 százalékuknak volt 2. típusú cukorbetegsége.

Összehasonlításképpen: ahogy az éhínségnek vége szakadt, 1085 ember született, közöttük a hiperglikémia előfordulása 16,9 százalék, míg a 2. típusú cukorbetegségé: 5,6 százalék.

Miután nem, dohányzási szokások, fizikai aktivitás, kalóriafogyasztás és testtömeg-index szerint csoportosították és tisztították az adatokat, a kutatók úgy kalkuláltak, hogy a méhen belüli expozíció 1,93-szor magasabb kockázatot jelentett hiperglikémiára nézve, és 1,75-ször magasabb kockázatot 2. típusú cukorbetegségre nézve.

A következő generáción belül a hiperglikémia kockázata jelentős maradt – ha mindkét szülő ki volt téve az éhezésnek (11,3 százalék), kétszerese az éhezést át nem élőkének.

Az éhezés által nem érintett szülők esetében a hiperglikémia előfordulása a második generációban 5,7 százalék.

A 2. típusú cukorbetegség kockázata – az életmódi tényezők szerinti tisztítás, többszörös összehasonlítás után – statisztikailag nem érte el a jellemző szintet a második generációban. De, ahogy Sun Changhao táplálkozástudományi professzor megjegyezte, ezek az emberek még csak a húszas- harmincas éveikben jártak, a korral együtt a kockázatuk is megnőhet.

Egyébként a kutatócsoport tovább követi a résztvevőket.

A kutatás megfigyelő jellegű, ezért nem is vállalkozik az oki összefüggések felderítésére, de előző kutatások a méhen belüli éhezés miatti metabolikus változásokról már kimutatták, hogy valóban létezik ilyen összefüggés.

„Ez a kutatási eredmény egybehangzik azzal, amit az előzetes állatkísérletekből láttunk” -jegyezte meg Jie Li, az első szerző, a Brown Egyetem munkatársa.

Az állatkísérlet kimutatta a generációkon átívelő hatást az anyagcserére, más kutatások pedig embereken bizonyították, hogy a belső elválasztású mirigy-rendszerben és a reprodukciós rendszerben, a születés előtt génkifejeződésekben történtek változások.

A munka folytatódik, a kutatók tovább vizsgálják, hogyan hatnak kölcsönösen egymásra a gének és a környezet, generációk egészségét befolyásolva.

Forrás: https://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-12/bu-fam121216.php