Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Elektronikai hulladék bontása közmunkában

Posted by Suggestor - 2017. július 10. hétfő

A Komárom-Esztergom megyei Ete község önkormányzata 102 millió forint ráfordításával elektronikai hulladék-bontót alakít ki, a beruházás forrását a Belügyminisztérium pályázatán nyerte el a település.

Rohonczi László polgármester tájékoztatása szerint az elnyert összeg tartalmazza a közmunkások bérének támogatását is a bontó működésének első évében, de az önkormányzat 25-30 éves működési idővel számol. Az üzem 10 embernek ad munkát, ők egy évig szakmunkás közmunkabért kapnak. A támogatási idő lejárta után a bontót a község szociális szövetkezete veszi át, és további öt embernek adnak munkát.

A létesítményt szeretnék alkalmassá tenni honvédségi elektronikai hulladék és egészségügyi berendezések ártalmatlanítására. A tervezett kapacitás évente 300 tonna hulladék feldolgozása. A létesítménybe 50-100 kilométeres körzetből érkezik a hulladék, a beszállítók 150 fős körét az önkormányzat saját maga alakította ki és a keletkező másodnyersanyagok felhasználóival is ők állapodtak meg. A bontást kézi munkával végzik, a környezetbe káros anyag nem kerül.

Az üzemet egy tágas udvarral rendelkező korábbi lakóházban alakítja ki a község, a ház mellé egy csarnokot, valamint tárolókat építenek. A település a bontó létrehozásához közmunkásokkal végezteti el az új épületek alapjainak ásását, a kerítések építését és a tereprendezést – ismertette a polgármester. (MTI)

Tehát egy állami tulajdonú és finanszírozású – üzleti jellegű – beruházásnál a szerencséseket közmunkabéren dolgoztatják egy évig. És mi lesz ezután? Rentábilis lesz? (mondjuk alapanyag termelődik folyamatosan és bőven)

Lehet, hogy ez csak egy jó PR akció a választások előtt? Bízzunk benne, hogy nem.

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2017/07/06/elektronikai-hulladek-bontas-kozmunkaban

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s