Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Befolyásolja a figyelmünket az, hogy merrefelé nézünk

Posted by Suggestor - 2017. július 11. kedd

Figyelni az előadást, miközben más irányba nézünk, megnehezíti a feladatot: lelassítja a reakcióinkat és nagyobb munkába kerül az agyunknak.

A University of California (Los Angeles) kutatói derítették ki a fentieket.

„Gyakran megesik velünk, hogy a szemünk más irányba néz, mint amire figyelünk, például, miközben vezetünk vagy egy másik beszélgetést hallgatunk ki egy partin. Ezért feltettük magunknak azt a kérdést: Hogyan befolyásolja a pillantásunk iránya – még ha nincs is vizuális információ – a figyelmet?”

„Úgy találtuk, hogy más irányba nézni, mint amire figyelünk, amit hallgatunk – mentálisan megterhelő, lesújtó következményekkel jár a teljesítményre” – mondta Dr. Ulrich Pomper, a tanulmány első szerzője.

A kísérlet, amit elvégeztek, reprodukálta a hétköznapi szituációt laboratóriumi körülmények között.

19 kísérleti személy ült a besötétített, hangszigetelt szobában, szemben három hangszóróval.

Az volt a feladatuk, hogy figyeljék az egyik hangszórót (az abból jövő hangokat), és ne vegyenek tudomást a másik két hangszóróról.

Ezzel egyidejűleg, hol a követett hangszóróra, hol egy másik – figyelmen kívül hagyandó – hangszóróra irányították a figyelmüket. (Egy speciális kamerával figyelték, vajon csakugyan a megadott irányba néznek-e.)

Eközben az agyuk tevékenységét monitorozták elektroenkefalográffal.

Megállapították, hogy a kísérlet résztvevőinek reakcióideje megnőtt, amikor azt az instrukciót kapták, hogy nézzenek félre, egy másik hangszóróra, nem arra, amit követtek. Eközben az agyuk is többet dolgozott.

„Úgy találtuk, hogy a kísérleti személyek agyának keményebben kellett dolgoznia, hogy tekintetük, illetve az auditív figyelmük közötti eltérést kiegyenlítsék. Pedig sem a feladat, sem a felállás nem volt bonyolult. Meglepő, hogy a tekintet irányának elmozdítása mindössze néhány fokkal a hangforrástól, ilyen jelentős hatást gyakorol az agytevékenységre. Úgy véljük, hogy azért van ez, mert az agyunk úgy van berendezve, hogy a vizuális figyelem, a tekintet iránya és az auditív figyelem egy irányban legyenek. Illúzió az az érzés, hogy az auditív figyelmünk független a tekintetünk irányától”- fejtette ki Dr. Maria Chait, az egyetem munkatársa.

„A mi kísérletünk résztvevői fiatal emberek voltak, és viszonylag csekély reakcióidő növekedést mutattak a tekintetük irányának eltérítésére, de jóval súlyosabb következményei is lehetnek idősebb vagy rosszul halló személyek biztonságára nézve, főleg, ha olyan – egész embert igénylő – feladatot végeznek, mint az autóvezetés” – fűzte hozzá Dr. Chait.

Forrás: http://www.medicalnewstoday.com/releases/318304.php

Egy hozzászólás a “Befolyásolja a figyelmünket az, hogy merrefelé nézünk”

  1. uniohid said

    “…más irányba nézni, mint amire figyelünk, amit hallgatunk – mentálisan megterhelő, lesújtó következményekkel jár a teljesítményre”

    “…agyunk úgy van berendezve, hogy a vizuális figyelem, a tekintet iránya és az auditív figyelem egy irányban legyenek. Illúzió az az érzés, hogy az auditív figyelmünk független a tekintetünk irányától”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: