Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A mesterséges intelligenciával vezérelt fegyverek halálos fenyegetést jelentenek az emberiségre

Posted by Suggestor - 2017. augusztus 22. kedd

Átvétel a vg.hu-ról

Elon Musk, a Tesla elnöke szerint a fegyverkezés harmadik forradalmát hozhatják el a mesterséges intelligenciával vezérelt fegyverek, aminek beláthatatlan következményei lehetnek az emberiségre nézve.

Elon Musk, a Tesla elnöke több mint száz robotikával és mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértővel közösen levélben fordult az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez (ENSZ). Az aggódó technológiai szakértők az önjáró fegyverek jelentette fenyegetés elleni határozott fellépésre kérik a szervezetet – írja a MarketWatch.

A nyílt levél 116 aláírója között Musk mellett olyan más technológiai guruk is megtalálhatók, mint Mustafa Suleyman, a Google Deepmind társalapítója, Stuart Russel, a Bayesian Logic alapító-elnökhelyettese, a dán Universal Robotics és a kanadai Element AI szakértői.

A halálos önjáró fegyverek azt a fenyegetést hordozzák, hogy elhozzák a fegyverkezés harmadik forradalmát. Fejlesztésük a fegyveres konfliktusokat minden korábbinál nagyobb méretűként, olyan gyorsasággal megvívhatóvá tenné, amit az emberiség fel sem foghat

– fest igen sötét jövőképet a levél.

Az aláírók emellett hangsúlyozzák, hogy ezek a fegyverek a terror eszközévé válhatnak, olyan fegyverekké, amiket a diktátorok és terroristák ártatlan tömegekkel szemben használhatnak fel, olyan fegyverekké, melyek meghekkelve nem kívánt módon viselkedhetnek. Nincs sok időnk a cselekvésre

Elon Musk nem először hívja fel a figyelmet a mesterséges intelligenciákban rejlő veszélyekre, legutóbb egy múlt heti Twitter-bejegyzésében még Észak-Koreánál is veszélyesebbnek nevezte ezt a technológiát.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/elon-musk-ez-technologia-meg-eszak-koreanal-fenyegetobb-lehet-582585/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s