Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Újratárgyalhatják a római-parti gát ügyét

Posted by Suggestor - 2017. augusztus 23. szerda

Átvétel a propeller.hu-ról

Ha Tarlós állja a szavát, újratárgyalhatják a római-parti gát ügyét

Nem sokan hittek benne, de végül elkészült a tanulmány, ami a feltétele volt annak, hogy a főpolgármester újragondolja a római-parti gát ügyét.

 

Múlt pénteken leadták azt a tanulmányt, amit Lányi András filozófus vezetésével készítettek, és a civilek szerint azt támasztja alá, hogy a Csillaghegyi-öblözetet védeni hivatott gátat nem közvetlenül a Római-partra lenne célszerű építeni, hanem beljebb, a Nánási–Királyok útja nyomvonalon.

Korábban Tarlósék is készíttettek egy tanulmányt a Műszaki Egyetemmel, amely arra a következtetésre jutott, hogy az árvízi védvonalat közvetlenül a parton a legcélszerűbb meghúzni. A főváros ezt a tervet támogatta volna, de Tarlós azt mondta Lányi András filozófusnak, ha augusztus 20-a előtt leadnak egy másik, kimerítően részletes tanulmányt, amelyet legalább egy vízügyi szakember is jegyez, akkor a kérdést hajlandó újra megfontolni, és ismét a közgyűlés elé terjeszteni.

A HVG úgy tudja, míg a fővárosnak a part menti verzió alátámasztása mintegy hatszázmillió forintjába került,

a civilek 0 (nulla) forintból összehoztak egy olyan tanulmányt, amelyet neves szakemberek jegyeznek:

a vízügyi részt Dr. Koncsos László, a BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének vezetője, a környezetvédelmi és urbanisztikai részt Bardóczi Sándor tájépítész, a szociológiai tanulmányt pedig Tosics Iván városszociológus készítette.

Most már csak az a kérdés, Tarlós István állja-e a szavát.

Forrás: http://propeller.hu/itthon/3301307-ha-tarlos-allja-szavat-ujratargyalhatjak-romai-parti-gat

Reklámok

Egy hozzászólás to “Újratárgyalhatják a római-parti gát ügyét”

  1. uniohid said

    “Most már csak az a kérdés, Tarlós István állja-e a szavát.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.