Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

Posted by Suggestor - 2018. február 26. hétfő

Átvétel a Magyar Nemzetből

Molnár Csaba

2018. február 24., szombat

Száz évvel ezelőtt mindenki világító órát akart magának. Ezek az időmérésre alkalmas eszközök azonban nem azért világítottak, mert apró elem dolgozott bennük (akkoriban ilyenek még nem is léteztek), a csoda a számlapfestékben rejlett: rádiumot tartalmazott. A gyárakban dolgozó hölgyek mit sem sejtettek arról, hogy halálos méreggel festegetik az órákat. Ez a néhány évvel korábban még a női egyenjogúság diadalaként ünnepelt munka hamarosan tragikussá vált.

A XX. század elején meglehetősen kevés olyan munkakör létezett, amelyben főként nőket alkalmaztak, így egy fiatal lánynak nem volt egyszerű megélhetést biztosító állást találnia. Ezért volt azonnal hatalmas túljelentkezés az 1910-es évek végén megnyíló amerikai gyárakba, amelyekbe kifejezetten fiatal lányokat kerestek rádiumos használati tárgyak, főként órák festésére. Rádiumlányoknak nevezték őket. A rádium akkoriban újdonságnak számított, hiszen alig húsz évvel korábban, 1898-ban fedezte fel Marie és Pierre Curie. Hamar kiderült róla, hogy radioaktív (a jelenség a nevét is ezen elemről kapta), de a radioaktivitás ártalmai kezdetben még nem voltak ismertek.

Sőt, ahogy szinte minden újonnan felfedezett vegyi anyag esetében, a rádiumról is azt gondolták kezdetben, hogy gyógyereje van, és szinte minden elképzelhető betegségre megoldást nyújt. Hamar felfedezték, hogy a rákos daganatok is kezelhetők a rádium, pontosabban a sugárzása segítségével. Ebből a tényből aztán a szervezet működéséről igencsak korlátozott ismeretekkel rendelkező laikusok (no és persze a tudatlanságon meggazdagodni vágyó élelmes vállalkozók) azt a következtetést vonták le, hogy a rádium gyógyhatása általános.

Megjelentek a legkülönfélébb rádiumtartalmú termékek. Az emberek ugyanúgy ették a rádiumot, mint ma a vitaminokat. Nem értették, hogy ez miért jó nekik, csak gyakran és sokfelől hallották, hogy az energiát sugároz a környezetébe. Márpedig az energiát az életerővel azonosították, és ily módon a rádium máris vonzóvá vált számukra. Itt eszünkbe juthat számos, gyógyhatásúnak mondott mai táplálékkiegészítő, amelyek mindegyikét azzal a nehezen értelmezhető ígérettel hirdetik, hogy „pótolja az elveszett energiát”, vagy „erősíti az immunrendszert”. Fogkrémbe, kozmetikai szerekbe, sőt ételekbe és italokba is keverték az anyagot, írja a CNN, az amerikai rádiumipar nyereségessége pedig rekordokat döntött.

A legnépszerűbb rádiumos életelixír a Radithor volt, amely „háromszor desztillált vízben” oldott rádiumot tartalmazott, és az „örök napsütés” szlogennel reklámozták. Népszerűsége szinte az őrülettel volt határos, legnagyobb híve Eben Byers, a kor ismert, nagyvilági életet élő milliomosa volt. Byers megrögzötten hitte, hogy a Radithor példátlanul javítja az egészségét, így naponta megivott belőle egy üveggel (meglehetősen rövid életében összesen 1400 üveggel fogyasztott el). A The New York Times a következő címmel közölt cikket róla: „A rádiumos víz remekül működött nála, de aztán leesett az álla”. Az áll leesését ebben az esetben szó szerint kell érteni, minthogy a rádiumtól, amelyet a szervezet a kalciumhoz hasonlóan főként a csontokba épít be, darabokra tört az állkapcsa. A koponyáján is lyukak képződtek, az agya is sérült, végül 1932-ben meghalt, a kor terminológiája szerint sugármérgezésben. Valójában nem akut sugárbetegség, hanem csontrák végzett vele.

Visszatérve a rádiumlányokra, a világító órák népszerűségének csúcspontján négyezer fiatal nőt alkalmaztak a gyárakban. Az órák számainak festése volt a feladatuk. Azt mondták nekik a vezetőik, hogy a festék ártalmatlan, sőt gyógyhatású, pedig a rádium veszélyei akkorra már ismertek voltak. Orvosi tanulmányok születtek a rádiummérgezésről, és a gyárak menedzsereinek, vezető vegyészeinek eszük ágában sem volt közel menni a festékekhez. Ehelyett maszkban, védőruhában dolgoztak, csak a lányokat vezették félre. Sőt arra biztatták őket, hogy néhány vonás után mindig vegyék a szájukba az ecsetet, hogy a szőröket összesodorva így „hegyezzék ki” az ecset csúcsát. Mantraszerűen ismételtették velük idegőrlően monoton munkájuk fázisait: „Nyald, mártsd, fesd!” Azért nem vízbe mártatták velük az ecsetet, mert az túl sok drága rádiumos festéket mosott volna le róla. Márpedig a rádiumos festék a kor legdrágább anyaga volt, mai áron számolva grammja 2,2 millió dollárt ért.

Rengeteg számlapot festettek meg, a norma a napi 250 darab volt. Mindezért számlaponként másfél cent fizetséget kaptak. Magyarul a nők szinte másodpercenként ették a rádiumot. Ilyen nagy dózisban pedig a szervezetben folytonosan felhalmozódó anyag néhány év alatt végzetes betegségeket okozott.

Hiába váltak egyre ismertebbé a radioaktivitás veszélyei, a rádiummal dolgozó nők nem érezték az azonnali mérgezés tüneteit. Noha többen aggódtak az esetleges veszélyesség miatt, a nagy fluktuáció következtében viszonylag kevesen betegedtek meg addig, amíg a cégnél dolgoztak. A munka igen nagy presztízzsel bírt. Minthogy a lányok festéssel keresték kenyerüket, magukat művésznek nevezték, és sokan nőismerőseiket is rávették, hogy menjenek a rádiumos cégekhez dolgozni. A gyár levegője megtelt a rádiumtartalmú porral, amely beleette magát a lányok hajába és ruhájába. Kezdetben azonban ezt is élvezték, sokan direkt abban a ruhájukban mentek dolgozni, amelyet az esti randevúra tartogattak, és éjjel büszkén ragyogtak udvarlójuk mellett.

Aztán a húszas évek elején kezdtek megjelenni a betegség első, viszonylag ártalmatlannak tetsző tünetei: általános fáradtság, csillapíthatatlan fogfájás. Az első halálos áldozat a 22 éves Mollie Maggia volt, aki 1922-ben, egyéves kínszenvedés után hunyt el. Noha a halotti bizonyítványra szifiliszt írtak a halál okaként, valójában az akkoriban „rádiumállkapocsnak” nevezett betegségben szenvedett. A radioaktív anyag szivaccsá változtatta az alsó állkapcsát, ezernyi lyukat fúrva bele. Az állkapcsa pusztán attól letört, ha hozzáértek. Egyre több volt kolléganője kezdett vérszegénységben szenvedni, és érthetetlenül könnyen törtek a csontjaik.

Az üzemek tulajdonosa, a US Radium Corporation (Amerikai Rádiumvállalat) kezdetben persze visszautasította, hogy a megbetegedéseknek bármi közük lenne a munkához, a betegségeket diagnosztizáló orvosokat pedig fenyegetésekkel próbálták rávenni arra, hogy ne beszéljenek. 1925-ben aztán Grace Fryer egykori rádiumlány elhatározta, hogy bepereli a céget, de két évig tartott, míg talált egy olyan ügyvédet, aki hajlandó volt képviselni őt. Ekkorra már négy másik nő is csatlakozott hozzá, a per pedig azonnal az újságok címlapjára került.

Fryer és felperes társai végül is nyertek, ezzel fontos precedenst teremtve az Amerikában még csak gyerekcipőben járó, munkahelyi ártalmakkal kapcsolatos igazságszolgáltatás számára.

Ha azt gondolnánk, hogy a rádiummal festett használati tárgyak az ítélet után egy csapásra eltűntek, nagyon tévedünk. Noha egyre több volt alkalmazott kezdte követelni egykori munkaadójától, hogy térítse meg orvosi költségeit, azok e kérelmeket rendre visszautasították. Perek kezdődtek, a jellemzően az alkalmazottaknak kedvező ítéleteket a cégek rutinszerűen megfellebbezték. Az utolsó fellebbezést csak 1939-ben utasította el az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága. Ezután a gyárak alkalmazottai már védőfelszerelést kaptak, és a termékek csomagolásán kötelező lett feltüntetni a radioaktivitás veszélyeit. A rádiumos festékek azonban csak 1968-ban tűntek el végleg a kereskedelemből, sokkal inkább a divat lecsengése, semmint a miattuk meghalt emberek miatt.

Nehéz megbecsülni, hányan estek áldozatul a rádiumos ecsetek nyalogatásának, minthogy sok évig teljesen más betegségeket írtak a hivatalos papírokra. A becslések szerint több ezerre tehető a rádium miatt (általában rákban) meghalt fiatal nők száma. Jórészt miattuk születtek meg az első munkavédelmi törvények. Amikor a hidegháború kezdeti éveiben, az atomfegyverek elterjedésével a tudósok egyre inkább érdeklődni kezdtek a radioaktivitás emberi szervezetre gyakorolt hatásai iránt, sok rádiumlány jelentkezett önként a vizsgálatokra. Amit ma a sugárfertőzésről és a radioaktivitás hosszú távú következményeiről tudunk, az jórészt nekik köszönhető.

Forrás: https://mno.hu/hetvegimagazin/a-radiumlanyok-a-noi-emancipacio-hosei-voltak-de-az-eletukkel-fizettek-2447809

Reklámok

Egy hozzászólás to “A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek”

  1. uniohid said

    : (, s ma?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s