Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Elkészült Budapest első klímastratégiája

Posted by Suggestor - 2018. május 9. szerda

Átvéve a vg.hu-ról

2018. 05. 08. 06:11

Koncsek Rita

Megszületett Budapest első klímastratégiai programja, amely a 2018–2030-as időszakra szól, a Fővárosi Közgyűlés pedig rá is bólintott a 170 oldalas tanulmányra. A stratégia céljainak és jövőképének megvalósítására 49 specifikus intézkedést határoztak meg. Az intézkedések között van a budapesti épületek korszerűsítése, a kerékpárút-hálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése, a megújuló energiaforrások használatának elősegítése, valamint az e-mobilitás bővítése is. A tanulmány tartalmazza a Főtáv Zrt. távhőellátó rendszerének fejlesztését 44 milliárd forint értékben, valamint a közösségi közlekedés fejlesztését, amelyre 500 milliárd forintot szánnak.

A legnagyobb tétel az a 800 milliárd forint, amelyet a fővárosi lakóépületek energetikai korszerűsítésére fordítanak, többek között az Otthon melege programon keresztül, valamint uniós forrás segítségével.

A klímastratégia szerint javítani kell Budapest levegőjének minőségét. A főváros légszennyezettsége többek között azzal is csökkenthető, ha visszaszorítják az agglomerációkban élőknél a vegyes fűtést, és minél több lakást rákapcsolnak a távhőszolgáltatásra – írják.

A főváros első klímastratégiáját véleményezte a Levegő Munkacsoport is. Lukács András, a szervezet elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a jelentés súlyos hiányosságának tartják, hogy a levegőben lebegő apró méretű szilárd részecskéket (PM) nem számítják be az éghajlatot károsító szennyező anyagok közé, miközben több kutatás szerint ezek a részecskék idézik elő a szén-dioxid-kibocsátás után a legnagyobb mértékben a globális felmelegedést. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság kilenc uniós ország, köztük Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást folytat már több mint nyolc éve a légszennyezettség határértékének folyamatos átlépése miatt.

Forrás: https://www.vg.hu/kozelet/elkeszult-budapest-elso-klimastrategiaja-2-892249/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s