Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Amikor a kamionsofőr nem látja a gyalogost

Posted by Suggestor - 2018. május 14. hétfő

Pénzcentrum

2018. május 13. vasárnap 11:30

Évente több ezer közúti baleset lenne megelőzhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is tisztában lennének a tehergépjárművek holtterének méreteivel – azaz  a sofőrfülkéből nem látható terület nagyságával  – többek között erre is felhívták a figyelmet május 11-én, a Közlekedéstudományi Egyesület által elindított Közlekedési Kultúra Napjának budapesti rendezvényén.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (European Transport Safety Council, ETSC) adatai szerint évente mintegy négyezer halálos kimenetelű teherautós baleset történik Európai útjain. Az áldozatok mintegy negyede kerül ki a gyalogosok és a biciklisták közül, míg a szintén évi ezer körülire tehető városi tehergépkocsis balesetek felében veszti az életét gyalogos vagy biciklis, holott ezek a balesetek többnyire alacsony sebesség mellett következnek be – írja közleményében a Trans-Sped fuvarozási vállalat.

A szakértők szerint a holttérnek nagy szerepe van a halálos kimenetelű tehergépkocsis balesetekben, a sofőr által nem látható terület ugyanis – típustól is függően – akár több szobányi méretű is lehet. (Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség korábbi tanulmánya szerint a holttér nagyságát leginkább az határozza meg, milyen magasan van a gépkocsivezető az út fölött, de sokat számít a vezetőfülke kialakítása is.).

Ezen a területen “láthatatlanná válhat” egyszerre több személyautó, húsz motoros, harminc biciklista, egy kisbusz, de akár egy, a kamion előtt, a zebrán áthaladó óvodáscsoport is.

A közlekedés során ezzel nem csupán a kamionsofőröknek kell tisztában lenniük, hanem az autósoknak, motorosoknak, bringásoknak és a gyalogosoknak is körültekintően kell közlekedniük az akár 40 tonna össztömegű szerelvények közelében – hívta fel a figyelmet Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.

A Közlekedés Kultúra Napjának szervezői ezért idén közösen igyekeznek felhívni a figyelmet a kamionok holtterének ismeretére. Az MLSZKSZ által a Budapesti Szabadkikötő területén megrendezett eseményen a résztvevők a Trans-Sped bemutatóján ki is próbálhatták, mit lát – illetve, hogy mit nem lát – egy sofőr a kamion vezetőfülkéjéből.

A 2018. évi esemény fókusza a biztonságtudatos közlekedés mellett az összefogásra és a partnerségre is kiterjedt. Ennek jegyében az intermodális fuvarozás – több közlekedési mód, például a vasút és a közút használatával jut célba az áru – előnyeire is felhívták a figyelmet. Az áruk kombinált szállításával nemcsak a közút környezeti terhelése és az utak amortizációjának mértéke csökkenthető, hanem a szállítás költséghatékonyabb és gyorsabb is a nagy távolságú fuvarok esetében.

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/utazas/ovodas-csoporttal-30-biciklissel-vegezhet-egyetlen-kamion.1066412.html

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s