Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A pszichiátria tanulhatna saját történetéből

Posted by Suggestor - 2018. július 17. kedd

Átvéve a tenyek-tevhitek.hu-ról a szerző engedélyével

Szerző: Szendi Gábor

Ha a pszichiátria tanulni akarna a történetéből, tudomásul venné, hogy erőszakszervezetnek indult és leplezett formában ma is az maradt; eredendően tudománytalan volt és ma sem tudja meghaladni pszeudotudomány jellegét.

A pszichiátria születése

Az elmeháborodottak felügyelete és gondozása sokáig a családok dolga volt, vagy vallási könyörületből egyes kolostorokba is befogadták őket. A bürokratikus államszervezetek kialakulásával azonban – először XIV. Lajos alatt Franciaországban, majd fokozatosan minden országban – a társadalmi élet rendszabályozásának részeként a társadalmat zavaró, de törvényt nem szegő elemeket, köztük az elmebetegeket, nagy intézményekbe gyűjtötték össze és ott fogva tartották őket. Ezt nevezte Michel Foucault “nagy bezárásnak” (Porter, 2002).

“E házaknak semminemű orvosi rendeltetésük nincs, nem azért fogadják be az embereket, hogy ápolják őket, hanem azért, mert az illető már nem lehet a társadalom része, számára ez már tilos”(Foucault, 2000). A kor felfogását jól tükrözi Thomas Willis 1684-ben “Két értekezés a vadállati lélekről” című könyve; ekkoriban a betegek megtörése volt a “kezelés” célja, amihez bármilyen kínzás -rendszeres verés, tüzes vassal égetés, fojtogatás, éheztetés – megengedhető volt (Whitaker, 2003). A polgári eszmék szellemében ugyan 1793-ban Philippe Pinel betiltotta az elmebetegek leláncolását és kínzását, de mit sem változtatott az önkényes fogvatartáson (Foucault, 2000). Sőt, a betegek felkutatása és begyűjtése egyre nagyobb méreteket öltött.

A “tudományos” fordulat

A pszichiátria “tudományos fordulatát” az az igény szülte, hogy törvényesítsék az elmebetegek fogvatartását és kényszergyógykezelését. Ehhez azonban meg kellett tudni mondani, ki elmebeteg és ki nem az. A leghíresebb osztályozó rendszert a 19-20. század fordulóján Emil Kraepelin német pszichiáter hozta létre, aki megfogalmazta a biológiai pszichiátria máig érvényesnek tekintett alaptételét is, miszerint az elmebetegség az agy örökletes betegsége. Azóta újabb és újabb, egyre több és több mentális zavart tartalmazó betegségkatalógusok jelentek meg. A tudományosság látszata azonban nem tudja elfedni azt, hogy a pszichiátria végső soron továbbra is az állam egyik intézményes eszköze az egyén feletti szociális kontroll gyakorlásában. A pszichiátria már régen túlterjeszkedett a dühöngő elmebetegek őrzésén és lecsendesítésén, fő tevékenysége társadalmi problémák – szegénység, munkanélküliség, elidegenedés és lázadás – okozta pszichés tünetek kezelése.

Tanulságok levonása nélkül múltak el korok, melyekben amerikai pszichiáterek a rabszolgák szökési vágyát elmebetegségnek tekintették s elmebetegeket sterilizáltak, modellül szolgálva a náci orvosoknak, akik az eugenika nevében értelmi fogyatékosokat és elmebetegeket gyilkoltak (Whitaker, 2003).

S nem is olyan régen, a politikai ellenzék félreállításának kényelmes módja volt a kényszergyógykezelés, vagy a homoszexualitás elmebetegségként való kezelése (Kovács, 2007).

A pszichiátria hol nyíltabban, hol csak a háttérben munkálkodva mindig az uralkodó hatalmat és értékeket szolgálta ki. A pszichiátria hatalma ma is jól érzékelhető, hiszen a kényszergyógykezeléssel, bírói ítéletek befolyásolásával, a gyermekelhelyezés véleményezésével, gondnokság alá helyezéssel alkotmányos jogok sérülhetnek és sérülnek is. A tájékozatlan állampolgár mindezt csak akkor észleli, amikor saját maga vagy rokona jogai kerülnek veszélybe.

A pszichiátria tudomány?

A pszichiátriát pszeudotudománynak tekinthetjük, mert tárgyának, a mentális betegségnek csak szubjektív leírását tudja nyújtani, objektív eszközökkel képtelen azt kimutatni. A pszichiátria, amióta csak létezik, mégis nagy vakbuzgalommal kereste mindig is a gyógyírt az “agy betegségére”: inzulinkóma, kasztráció, hidegvíz kúra, kámforsokk, elektrosokk, leukotómia (homloklebeny rostjainak átmetszése): mindegyikről a maga korában “tudományos áttörésként” beszéltek, ma ezeket az eljárásokat csupán szégyenletes, súlyos károkat, nem egyszer halált okozó agyroncsolásnak látjuk (Whitaker, 2003).

A ma uralkodó új paradigma, a “kémiai egyensúlyzavar” az agy betegségének kifinomultabb, de ugyanúgy igazolatlan teóriája, a pszichiátriai gyógyszerek ugyanis nem állítanak helyre semmit az agyban, azaz nem gyógyítanak, csupán – meglehetősen kiszámíthatatlanul – egyeseknél javítanak némely tüneten (Moncrieff, 2008). A kiszámíthatatlanság oka az, hogy pl. az antidepresszánsok esetében a mellékhatásokon túl csak placebohatás létezik (Kirsch, 2011). A pszichiátriai gyógyszerek tartós szedésük során ugyancsak agykárosodást és anyagcserezavarokat okoznak, csak ezek a hatások -romló memória, krónikus alvászavar, diabétesz- kevésbé látványosak.

Van a pszichiátriának jövője?

A pszichiátria története során folyamatosan veszíti el a talajt a lába alól. A neurológia és az idegtudományok fejlődésének hatására először az epilepszia, majd a különféle anyagcserezavarok és agyi elváltozások okozta mentális zavarok kerültek ki a pszichiátria fennhatósága alól. Várhatóan, minél bizonyítottabban “agyi” lesz egy betegség, annál kevésbé lesz “pszichiátriai”, hiszen valamelyik orvosi diszciplína alá fog átsorolódni (Bánfalvi, 2013). A mentális zavarok öröklékenység teóriája is vesztésre áll. A szkizofrénia génjét hiába keresik (Joseph, 2004), hiszen 1810 előtt nem is létezett ez a betegség (Torrey, 1980), nincs mit megtalálni. Egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy a mentális zavarok kulturális, társadalmi, életmódbeli betegségek, amik fakadhatnak magzati vagy csecsemő és gyermekkorban elszenvedett károsodásokból, ill. a nyugati életmód következményeiből (Szendi, 2010).

“Természetesen a pszichiátria mai válsága nem fenyeget felszámolódásával, megszűnésével. …. fennmaradását, de egyben állandó válságról válságra való botladozását iszonyatos erejű kulturális-társadalmi erők tartják fenn (pénz, hatalom, presztízs, érték, érdek stb.)” (Bánfalvi, 2013). Ezért nem képes a pszichiátria szembenézni önmagával, s tanulni saját történetéből, mert az önmaga felszámolását jelentené.

Forrás: https://tenyek-tevhitek.hu/a_pszichiatria_tanulhatna_a_tortenetebol.htm

Reklámok

2 hozzászólás to “A pszichiátria tanulhatna saját történetéből”

  1. Névtelen said

    Egy kiegészítés:
    https://444.hu/2017/06/07/a-propagandasajto-folytatja-haborujat-a-naptej-es-a-jozan-esz-ellen-a-borrak-es-az-uv-sugarak-mellett

    Szendi úr tavaly az UV-védelem ellen is kampányolt. Az olyen webhelyek, mint az övé is, nagyon sokat ártanak. Ne népszerűsítsük, kérem! Kommentár nélkül főleg!!!

  2. Névtelen said

    Szendi Gábor úr cikkeit én nagyobb fenntartással kezelném! A független.hu ennél sokkal komolyabb híroldal!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s