Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Afrika lakossága gyors ütemben növekszik

Posted by Suggestor - 2018. július 29. vasárnap

Infostart / InfoRádió

2018. július 28.

Harangozó Éva

Gyors ütemben növekszik Afrika lakossága, pár évtizeden belül akár kétmilliárd fölé is emelkedhet ez a szám. Ugyanakkor az éghajlatváltozás miatt sokan kénytelenek elhagyni lakóhelyüket, és Európa felé venni az irányt.

Az ENSZ becslése szerint Afrika népessége 2050-re 2,5 milliárd főre nő majd, így a legnépesebb kontinensé válhat. Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Migrációkutató Intézet szakértője az InfoRádióban elmondta, hogy a földrészen nagyon sok gyerek születik és egyre kevesebb hal meg, viszont a szociális ellátórendszer még mindig gyerekcipőben jár Afrikában. Szerinte ezért a legtöbb család abban bízik, hogy ha minél több gyerekük születik, akkor ők majd jobban el tudják látni a szüleiket.

“A kontinensen belüli migráció jelenleg is zajlik, ennek minimális hatása lesz az afrikai számokra. A lakosság három százaléka a hazájától távol képzeli el a boldogulását, ez 2,5 milliárd embernél csaknem 100 milliós tömeget jelenthet” – hívta fel a figyelmet Marsai Viktor.

A szakértő hozzátette: ez a tendencia növelheti az illegális migrációt is.

Mika János éghajlatkutató szerint az éghajlatváltozás is közrejátszhat abban, hogy tömegek indultak meg Afrikából Európa felé. Az Eszterházy Károly Főiskola tanára elmondta azt is: a kontinensen nagyon sokan élnek olyan helyeken, ahol egyre kevesebb a csapadék és ez a következő években még rosszabb lesz.

Nem a Szahara a legkritikusabb, hanem a mediterrán tengerparti területek, ahol éppen hogy megterem az élelmiszer ennyi ember számára, ha kicsit romlik a helyzet, akkor ez már kritikussá válhat.

A hőmérséklet mindenhol emelkedik, ezért kevesebb víz marad a talajban, ami miatt kevesebb növény terem majd meg – jegyezte meg Mika János éghajlatkutató.

ENSZ forgatókönyve szerint 2100-ra akár 4,4 milliárd főre is nőhet Afrika lakossága.

Forrás: https://infostart.hu/kulfold/2018/07/25/veszelyes-jelenseg-fenyegeti-afrikat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.