Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Megint kiderült, hogy az étkezésben a legjobb választás a mértékletesség

Posted by Suggestor - 2018. augusztus 18. szombat

Infostart / MTI 2018. augusztus 17. 21:46

A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint.

A kutatók nyolc nagyszabású tanulmány eredményeit gyűjtötték össze, és arra a megállapításra jutottak, hogy aki egészségesen akar élni, annak étrendjében mérsékelt mennyiségű szénhidrátnak is kell lennie. Az étrend teljes kalóriamennyiségéből a 40 százaléknyi szénhidrátnál kevesebb vagy a 70 százaléknyinál több az idő előtti halálozás magasabb kockázatával jár.

Ugyanakkor nem minden szénhidrátban szegény étrend egyforma. Azoknak, akik szénhidrát helyett több húst – bárányt, baromfit, marhahúst -, vajat, sajtot és zsírt fogyasztanak, nagyobb a halálozási kockázata, mint azoknak, akik fehérje és zsírszükségletüket olyan növényi alapú élelmiszerekből nyerik, mint az avokádó, a diófélék és a hüvelyesek.

Az olyan népszerű súlycsökkentő diéták, mint az Atkins és a Dukan jelentős mennyiségű húsfélét tartalmaznak.

A kutatók hangsúlyozták, hogy az Észak-Amerikában és Európában is elterjedt, húsokban gazdag, szénhidrátban szegény étrend megrövidítheti az élettartamot, ezért kerülendő.

Ehelyett ha valaki a szénhidrátban szegény étrendet akarja követni, és a szénhidrátokat növényi alapú zsírokra és fehérjékre cseréli, az hosszú, egészséges öregkorra számíthat.

A kutatók több mint 15 ezer 400, 45 és 64 év közötti ember megfigyeléses vizsgálatát végezték. A résztvevők négy különböző társadalmi-gazdasági hátterű, amerikai közösségből származtak. Kérdőíveken válaszoltak az étkezési szokásaikkal kapcsolatos kérdésekre két alkalommal, amelyek között hat év telt el. Egészségi állapotukat 25 éven át figyelték meg, és az eredményeket esetleg befolyásoló körülményeket, mint a dohányzás, jövedelem és cukorbetegség is figyelembe vették.

Az eredményeket hozzáadták a világ más tájain végzett hét további megfigyeléses tanulmány adataihoz, így már összesen több mint 430 ezer ember adatait elemezhették.

A kutatók megállapították, hogy azok az 50 évesek, akik mérsékelt mennyiségű szénhidrátot fogyasztottak, és az energiabevitelük fele szénhidrátból állt, további 33 éves élettartamra számíthattak, ami négy évvel hosszabb volt azokénál, akik szénhidrátban szegény étrenden éltek, és egy évvel hosszabb azokénál, akik magas szénhidráttartalmú ételeket ettek.

A szerzők hangsúlyozták, hogy a tanulmány természete miatt nem bizonyíthatóak az okok és hatások. Ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy a nyugati típusú étrenden élők, akik nagyon kevés szénhidrátot esznek, gyakran fogyasztanak kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és gabonaféléket, és esznek több állati fehérjét és zsírt. Ezek az állati termékek pedig gyulladásokat idézhetnek elő, gyorsítják a biológiai öregedést, az oxidatív stresszt, és hozzájárulhatnak az idő előtti halálozás kockázatának növekedéséhez.

Forrás: https://infostart.hu/tudomany/2018/08/17/fontos-hirek-az-etkezesrol

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s