Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Mikroműanyag a Dunában

Posted by Suggestor - 2018. október 13. szombat

Átvéve a Pénzcentrumról

2018. október 10.

A Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét.

Nemzetközi kutatások már bebizonyították, hogy a mikroműanyagok egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen az óceánokban, tengerekben, kiemelt környezeti, élelmiszer-biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentve. Éppen ezért a WESSLING Hungary Kft. partnereivel együtt az idén tavasszal azért indította el a Parányi Plasztiktalány (PPT) projektet, hogy a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyagszintjét is megvizsgálják.

A korábbi mintavételek és laboratóriumi vizsgálatok már felhívták a figyelmet arra: az európai mérésekhez hasonlóan Magyarországon is feltételezhető, hogy a mikroműanyagok megtalálhatók felszíni vizeinkben. A Tiszán Dombrádnál a mérések alapján a 300 µm-nél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben, a Tisza-tóból származó mintában pedig 23,1 részecskét találtak. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilénből, polipropilénből és polisztirolból álltak.

A projekt során először az Ipolyban vettek mintát: 1,7 részecskét mértek egy köbméter vízben. A viszonylag alacsony mikroműanyag-szint vélhetően annak köszönhető, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. Az elterjedtebb (pl. polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott anyagtípusok (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) is kimutathatók voltak.

A Rábában már jóval több, köbméterenként 12,1 mikroműanyag-részecskét mutatott ki a WESSLING Hungary Kft. Ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Érdekes, hogy ezek a részecskék nem a Tisza vízgyűjtőjén is detektált, széles körben felhasznált anyagtípusok, hanem precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok (pl. polyoximetilén).

A Dunában ezzel szemben a szakemberek már 50 részecskét találtak 1 m3 vízben. Ez azért is megdöbbentő, mert az eddigi magyarországi mérések közül kiemelkedően ez a legnagyobb érték. A szakemberek a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság segítségével a Megyeri hídtól északra 1 m3 vízben átlagosan 45, míg a déli mintavételi ponton, a Csepeli Szabadkikötőnél 55 részecskét detektáltak. Ez azt jelenti, hogy a Budapest alatti szakaszon a koncentráció emelkedett. Mindez a városokra jellemző nagy népsűrűséggel lehet kapcsolatban: a csapadékkal bemosott szennyezés és a szennyvíztisztító-telepek is a mikroműanyagok jelentős forrásai lehetnek.

Ami a Dunán azonosított parányi plasztikok anyagfajtáit illeti: a korábbi hazai mérésekhez hasonlóan a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol voltak kimutathatók.

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/meghokkento-ennyi-muanyag-reszecsket-talaltak-a-dunaban.1070960.html

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s