Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Teljesen betiltanák a hulladékégetést

Posted by Suggestor - 2018. december 17. hétfő

Átvéve a greenfo.hu-ról

2018. december 14. 13:27

Helyezzék hatályon kívül a környezet védelmének általános szabályairól szóló, immár több mint 20 esztendős törvénynek azt a részét, amely a települési önkormányzatok képviselő-testületei számára lehetővé teszi, hogy helyi rendeletekkel részben eltérjenek a hulladékégetés általános tilalmától.

Ezt javasolja a környezetügyért is felelős Nagy István agrárminiszternek közös jelentésében az alapvető jogok biztosa Székely László és a jövő nemzedékek szószólója Bándi Gyula.

A környezetvédelmi törvény mára már idejétmúlt rendelkezése még lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletben szabályozzák a zöldhulladék égetésének feltételeit, miközben a levegő védelméről szóló jogszabály általánosan megtiltja a hulladék égetését, közöttük a zöldhulladékét égetését is.

Maga a levegővédelmi rendelet ugyan ad eltérési lehetőséget a tilalomtól, indokolt esetekben – mint növény-egészségügyi, vagy erdészeti okok miatt -, ám ezek a kivételes, mindenképpen közérdekből megvalósuló égetések nem lakóterületeken történnek, így nem jelentenek közvetlen veszélyt a településen élők egészségére.

Az Országos Közegészségügyi Intézet Közegészségügyi Igazgatóság az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából 2017-ben készített kimutatást

Az illegális hulladékégetés humán- és környezet-egészségügyi kockázatai” címmel,

ahol egyebek között az olvasható, hogy „Az avar égetése során nagy mennyiségben keletkezik szén-monoxid, kisméretű részecske (PM), nitrogén-oxidok és különféle szénhidrogének (metil-etil-keton, etil-benzol, sztirén, fenol, dioxinok, benz[a]pirén).”

Ezek a szennyezőanyagok az avar, zöldhulladék égetésének hatásterületén élők számára közvetlen egészségügyi kockázatot jelentenek.

Az sem rendezett, hogy az ingatlanhasználók a háztartási hulladék részeként keletkezett zöldhulladékok között miként és milyen megkülönböztető ismérvek alapján tehetnek különbséget annak érdekében, hogy eldönthessék, melyeket kell a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében gyűjteni és a közszolgáltatónak átadni, és melyeket lehet nyílt téri, kerti elégetéssel ártalmatlanítani, ha az önkormányzati rendelet ezt lehetővé teszi.

A jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem hozhatnak olyan rendelkezést, amely a jogszabályokban foglaltaknál kevésbé szigorú környezeti előírást tartalmaz.

Tekintettel arra, hogy a levegővédelmi kormányrendelet a (zöld)hulladék égetését általánosan tiltja, az önkormányzatok ezt a tilalmat nem oldhatják fel.

A jelentés szerint a szabályozás ellentmondásai sértik az Alaptörvényben biztosított egészséges környezethez való jogot és az Alkotmánybíróság több határozatában kimondott visszalépés tilalmába ütköznek.

Mindeközben pedig nem kevesebbről van szó, mint a településen élők egészségének védelméről. Ennek alapján a biztos és a szószóló javasolta a környezetügyért felelős agrárminiszternek, hogy kezdeményezze a rendelkezés hatályon kívül helyezését.

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2018/12/14/teljesen-betiltanak-a-hulladekegetest

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google photo

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s