Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Magyarországra is jutott a beteg marhák húsából

Posted by Suggestor - 2019. február 1. péntek

Átvéve az index.hu-ról

2019.01.31. 19:07

Lehetett volna igazi KKV-s exportsiker is, inkább európai szintű bűncselekmény lett. A lengyel vágóhíd tudta, hogy rosszban sántikál, az éj leple alatt vágta le a kóválygó szarvasmarhákat, majd 11 országba szállította ki a húsukat.

A Visztula folyó és az azonos nevű lengyel kisváros tőszomszédságában előállított húskészítményeket az elkövetők, a lengyelek által jól ismert fekete piacra (vagyis a czarny rynekekre) vitték. Majd erről az egyetlen kis mazóviai vágóhídról 11 európai országba juttatták el az árut. Ez normál esetben komoly kkv-s exportsikernek tűnhetne, így azonban inkább európai szintű egészség-veszélyeztetés.

A beteg állatokat lencsevégre kapó Fakty ogladaj, vagyis a Tények figyelése című műsor leadása után a lengyel hatóságok is megszólaltak. Elmondták, eddig 9 és fél tonna büdös hús értékesítéséről tudnak, és mindenkit megnyugtattak: már lecsaptak a vágóhídra, amit bezártak.

A húsból két és fél tonna jutott az exportpiacokra, Magyarország mellett, Spanyolországba, Portugáliába, Finnországba, Észtországba, Franciaországba, Litvániába,Romániába, Svédországba, Németországba és Szlovákiába.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2019/01/31/magyarorszagra_is_jutott_a_beteg_marhak_husabol/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s