Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Az amerikai vízumhoz ezentúl meg kell adni a közösségi oldalakon használt felhasználóneveket

Posted by Suggestor - 2019. június 3. hétfő

Átvéve a 444.hu.-ról

Urfi Péter

2019. június 2., vasárnap 18:30

Aki szeretne amerikai vízumot, akár hosszú, akár rövid távút, annak a jövőben meg kell osztania a hatóságokkal a közösségi oldalakon használt „azonosítóit”, továbbá az email címeit és a telefonszámait, öt évre visszamenőleg.

Ezt korábban csak azoktól követelte meg az amerikai állam, akik fokozott ellenőrzést igényeltek, mert például terroristák által uralt területeken jártak. A Trump-adminisztráció bevándorlás-ellenes kampánya keretében azonban a szigorú szabályokat kiterjesztik gyakorlatilag minden bevándorlási és nem bevándorlási célú vízumra. Diplomaták és hivatalnokok esetenként mentesülhetnek az új szabályozás alól, de azok szinte mindenkire vonatkoznak, vagyis mintegy 15 millió embert érintenek évente.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk az ellenőrzési módszereinken az amerikai állampolgárok védelmében, miközben támogatjuk a törvényes beutazást az Egyesült Államokba” – nyilatkozta a külügyminisztérium.

Az amerikai vízumhoz már eddig is rengeteg adatot kellett megadni, beleértve akár a családtagokat, a munkahelyeket, a pénzügyi helyzetet és a lakóhelyet is. A további szigorítások bejelentésekor számos szakmai és civil szervezet tiltakozott, az American Civil Liberties Union például „hatástalan, ugyanakkor problematikus” lépésről beszélt.

Az embereknek ezentúl azon kell aggódniuk, hogy amit a neten közölnek, azt félremagyarázza vagy félreérti egy kormányzati tisztviselő” – mondta Hina Shamsi, a National Security Project igazgatója.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az értékelés egy részét alighanem algoritmusok végzik majd. Az amerikai belbiztonsági minisztérium már eddig is használt algoritmusokat, amelyek a közösségi médiában kutattak terrorfenyegetés után, de például a Brennan Center friss felmérése szerint ezek aggasztóan pontatlanok voltak, és alapvetően alkalmatlannak bizonyultak adott posztok értelmezésében, a kontextus feltárásban. (BBC, Quartz)

Forrás: https://444.hu/2019/06/02/az-amerikai-vizumhoz-ezentul-meg-kell-adni-a-kozossegi-oldalakon-hasznalt-felhasznaloneveket

 

Reklámok

2 hozzászólás to “Az amerikai vízumhoz ezentúl meg kell adni a közösségi oldalakon használt felhasználóneveket”

  1. Gábor said

    Mindenképpen indokolt lenne a hozzátartozók, barátok, közeli munkatársak hasonló adatait is elkérni… Körülbelül ugyanannyira tudnák feldolgozni (semennyire), de még jobban támogatnák az “erős állam” képzetét és ezzel a nemzetbiztonság illúzióját.
    Szerintem nem vagyok egyedül, de én nem is emlékszem minden telefonszámomra és email címemre, amiket az elmúlt öt évben használtam, tekintettel arra, hogy amikor kihelyezett projekteken dolgoztam, akkor többször is kaptam használatra mindkettőt. Előkeresni se nagyon tudom honnan. Szóval, ha nagyon akarnék az USÁba menni, akkor vagy kéne vennem egy diplomata útlevelet vagy a mexikói zöldhatáron keresztül tudnék bejutni. Valahogy ki fogom bírni. 😉

Hozzászólás a(z) Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.