Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Ha mostantól egyetlen új autó sem kerülne az utakra, és egyetlen új szénerőmű se épülne, akkor is távoli cél lenne a 1,5 Celsius-fok alatti melegedés

Posted by Suggestor - 2019. július 5. péntek

Átvéve a 444.hu-ról

Horváth Bence

2019. július 4., csütörtök 17:46

A Nature-ben a héten jelent meg egy tanulmány, amely azt vette végig, hogy hogyan alakult a fosszilis energiahordozókból származó kibocsátás tavaly a világban, három évvel a párizsi klímacélok megfogalmazása után, és mire lehet számítani a szűk közeljövőben.

A párizsi klímaegyezmény célkitűzésként azt fogalmazta meg, hogy 2100-ig két Celsius-fokon belül kell tartani globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest. De már a 2 fokos emelkedés is súlyos következményekkel járna, ezért további erőfeszítésként az 1,5 Celsius-fokos emelkedés megelőzését is melléemelték.

A két célról úgy szokás beszélni, hogy a 2 fokos emelkedés a rémforgatókönyv, amely hatalmas károkat okozna a bolygó élővilága mellett az emberi társadalmaknak, míg a 1,5 fokos emelkedés alatt maradva is sok kellemetlenségre kell felkészülni, de talán még egyben tartható lenne az a világ, melyben élünk.

A probléma csak az a friss kutatás szerint, hogy egyáltalán nem vagyunk olyan pályán, amely alapján az 1,5 fokos emelkedés megelőzése reális célkitűzés.

A most közölt eredmények szerint ugyanis ha mostantól kezdve egyetlen szénerőművet, üvegházhatású gázokat kibocsátó gyárat, járművet vagy otthoni eszközt se kötnénk be a világon, valószínűleg akkor se jönne össze ez a cél.

A kutatók azt vizsgálták, hogy jelenleg mennyi káros anyagot bocsátanak ki az erőművek, a közlekedés, a lakossági és gazdasági infrastruktúra, majd megnézték, hogy az adott rendszereket mekkora élettartamra tervezték, azaz meddig folytathatják még a tervek szerint a kibocsátást.

És azt találták, hogy a jelenlegi helyzet alapján a következő évtizedekben további 648 milliárd tonnányi üvegházhatású gáz kerülhet a levegőbe, míg az 1,5 Celsius-fokos cél megfogalmazásakor az volt az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szakértőinek becslése, 580 millió tonnányi kibocsátás alatt marad 50 százaléknál nagyobb esélyünk arra, hogy sikerül 1,5 fokos emelkedés alatt stabilizálni a klímát.

Az MIT elemzése szerint a most közölt kutatás egyik kijózanító eredménye, hogy egy olyan világ alakult ki körülöttünk, melyben a megújulókra történő fokozatos átállás már nem tűnik elégségesnek, és azt a sokkal rázósabb problémát kéne megoldani, hogy hogyan álljanak le a világban működő szénerőművek még bőven a tervezett üzemidejük előtt, lehetőleg éveken belül.

Ez pedig súlyos geopolitikai kérdéseket is felvet. Eddig ugyan messze az Egyesült Államok bocsátotta a legtöbb káros anyagot a légkörbe, a jövőbeli károsanyag-kibocsátásban már Kína vezet a kutatás szerint. Ha minden a jelenlegi trendek szerint folytatódik, Kína a jövőben a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok 41 százalékáért felel majd, míg az USA és India 9-9 százalékért, az Európai Unió egésze pedig 7 százalékért. A jelentős különbséget az okozza, hogy Kínában az elmúlt évtizedekben produkált gazdasági fellendülés miatt sokkal újabbak az erőművek, átlagos életkoruk csak 11 év, míg az amerikaiak átlagéletkora 40 év felett van, ezért egy évtizeden belül jó eséllyel le is kapcsolhatják őket.

És ugyan sok szó esik arról, hogy az egyre olcsóbbá és hatékonyabbá váló megújulók a fejlődő országokban is egyre nagyobb szeletet hasíthatnak ki az energiamixből, és valóban zajlanak is ilyen beruházások, a szegény, feltörekvő országok egyelőre sokszor a hozzáférhetőbb szénre szavaznak, Pakisztán például kínai segítséggel épít erőműveket, mivel a kormány úgy látja, hogy ez jelenleg az egyetlen elérhető megoldás a számukra.

A továbbiakat itt olvashatják:

https://444.hu/2019/07/04/ha-mostantol-egyetlen-uj-auto-sem-kerulne-az-utakra-es-egyetlen-uj-szeneromu-se-epulne-akkor-is-tavoli-cel-lenne-a-15-celsius-fok-alatti-melegedes

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s