Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A kaliforniai Berkeley-ben betiltották a gáztűzhelyeket az újonnan épülő lakásokban

Posted by Suggestor - 2019. augusztus 16. péntek

Átvéve a qubit.hu-ról

Dippold Ádám

Az új építésű kaliforniai lakásokban 2020-tól már nem lesz sem gázfűtés, sem gáztűzhely – legalábbis a 120 ezres egyetemi városban, Berkeley-ben biztosan nem, ez ugyanis az első város a világon, ahol megszavazták a földgáztilalmat. A rendelkezés elsődleges oka a klímaváltozás: az elektromos tűzhelyek jóval kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után, mint a gáztűzhelyek. A gázbojlerek sem menekülhettek, az új lakásokban már ezeket sem lehet majd telepíteni.

Kate Harrison, a berkeley-i városi tanács tagja, a javaslat beterjesztője szerint ez nem nagy ár azért, hogy felvegyük a harcot a klímaváltozás ellen, ráadásul nem ez a város az egyetlen, amely felvállalta, hogy nullára csökkenti a károsanyag-kibocsátását.

Bár Berkeley az első a sorban, valószínű, hogy más kaliforniai városokban is bevezetik a gáztilalmat: San José, Sacramento és Los Angeles is ugyanezeket a zéró emissziós vállalásokat tette, csak épp még nem szavaztak meg hasonlóan drasztikus lépéseket. Nem ez lenne az első eset, hogy épp Berkeley városából indul meg valamilyen nagyobb változás: az éttermi dohányzás korlátozásától a styrofoam nevű szigetelőanyag betiltásáig több olyan intézkedést is hoztak már itt, amelyet aztán az Egyesült Államokban szélesebb körben is átvettek.

A városok ökolábnyomából a legnagyobb részt a gázfogyasztás adja, épp ezért döntött úgy a városvezetés, hogy ha tartani akarják azt a tervet, amely szerint 2045-ig nullára csökkenti a károsanyag-kibocsátást, egyszerűen megszabadul a gáztól. Berkeley esetében az emisszió 27 százalékát adta a gázfogyasztás.

Nem mindenkinek tetszik a terv: szép dolog a klímavédelem, de a fogyasztók ragaszkodnak a gázhoz, különösen a konyhábanannak ellenére, hogy a gáz használata ront a levegő minőségén, és egy felmérés szerint még drágább is, mint a villanyalapú otthon fenntartása.

Bob Raymer, a kaliforniai építőipari dolgozók szakszervezetének vezetője szerint az emberek imádják a gáztűzhelyeiket, és miután az otthonukról van szó, nem is nagyon lehet beleszólni, ha ezt az utat választják – abba viszont bele lehet, hogy mire adják majd ki jövőre az építési engedélyeket. Raymer szerint itt nem is annyira a tiltásról van szó, hanem inkább arról, hogy a megfelelő irányba tereljék a piacot: azt akarják megértetni a fogyasztókkal, hogy gazdaságosabb és egészségesebb, ha az elektromos megoldást választják.

Az átállás persze nem lesz zökkenőmentes: a gázhálózat kiépítésére így is egy vagyont költöttek, ha pedig egyre többen szakadnak le róla, a régebbi, gázfüggő lakások fizetik meg az árát.

A hálózat kiépítésekor ráadásul azzal kalkuláltak, hogy még hosszú éveken keresztül jövedelmezően lehet majd működtetni.

(szerkesztve)

Forrás: https://qubit.hu/2019/08/07/a-kaliforniai-berkeley-ben-betiltottak-a-gaztuzhelyeket-az-uj-lakasokban

Reklámok

Egy hozzászólás to “A kaliforniai Berkeley-ben betiltották a gáztűzhelyeket az újonnan épülő lakásokban”

  1. uniohid said

    “Nem mindenkinek tetszik a terv: szép dolog a klímavédelem, de a fogyasztók ragaszkodnak a gázhoz, különösen a konyhában – annak ellenére, hogy a gáz használata ront a levegő minőségén, és egy felmérés szerint még drágább is, mint a villanyalapú otthon fenntartása.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.