Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Rekord mennyiségű mikroműanyag van a londoni levegőben

Posted by Suggestor - 2019. december 28. szombat

Átvéve az index.hu-ról

Juhász Edina

2019.12.27.

Mikroműanyag hullik alá az égből Londonban, és mivel senki sem tudja, hogy ez egészen pontosan mit jelent az emberi szervezet számára, így a szakemberek sem tudják biztosan, hogy mennyire kell aggódni amiatt, hogy rekord mennyiségű a kimutatható mikroműanyag a levegőben.

A Guardian cikke szerint mostanra nem csak az vált egészen biztossá, hogy nincs olyan város, aminek a levegője ne lenne fertőzött mikroműanyaggal, de az is egyértelművé vált, hogy valószínűleg az egész bolygón nincs olyan hely, ahova a szél ne vitte volna el a mikroműanyag részecskéket.

A Londonban vizsgált minták eleve csak a nagyobb, 0,02 mm-0,5 mm közti darabokat mutatták ki, amik szintén be tudnak kerülni a szervezetbe és az orrüregbe, de ennél sokkal veszélyesebbek lehetnek a még kisebb műanyagdarabok, amik egészen a tüdőig jutnak, onnan pedig a véráramba, és nem tudni, mit okoznak.

A szakemberek szerint sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni erre a területre, ugyanis egy tanulmány szerint csak az ételekben található mikroműanyagból 50 ezer egységnyi kerül a szervezetbe úgy, hogy a pontos élettani hatásokat nem ismerjük.

A mostani vizsgálat szerint a mikroműanyagok koncentrációja hússzor magasabb Londonban mint a kínai Dongguanban, hétszer magasabb mint Párizsban és majdnem háromszor magasabb mint Hamburgban.

Ezt a nagy különbséget okozhatja az, hogy eltérő módszereket használtak, de a szakértők azt is aggasztónak tartják, hogy

A VILÁG TÖBB NAGYVÁROSA NEM IS MÉRI, HOGY MENNYI MIKROMŰANYAG LEHET A LEVEGŐBEN.

Sikerült azonosítani azt is, hogy melyek a leggyakoribb mikroműanyagok a levegőben. Eszerint nem az élelmiszerek csomagolásából oldódik ki a legtöbb mikroműanyag a levegőbe, azok úgy tűnik a földön szennyeznek igazán, de a műszálas ruhák okozzák a legnagyobb gondot.

A mikroműanyagot nem lehet eltakarítani, az egyetlen megoldás, ha megszüntetjük az előállítását, de az nem mostanában lesz – figyelmeztetnek a kutatók.

Forrás: https://index.hu/techtud/2019/12/27/london_mikromuanyag_egeszseg/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.