Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

134 km-rel lett rövidebb a Duna az elmúlt kétszáz év alatt

Posted by Suggestor - 2020. május 13. szerda

Átvéve az index.hu-ról

– hj –

2020.05.12. 17:12

Az emberi beavatkozások miatt 134 kilométerrel lett rövidebb a Duna folyó hossza az elmúlt két évszázadban – olvasható a bajor környezetvédelmi hivatal által közzétett folyómeder-kutatásban.

A német kutatók adataiból kiderül: a 19. század óta, amikor a nagy közép-európai folyószabályozások kezdődtek, Európa második leghosszabb folyója nemcsak rövidebb lett eredeti hosszánál, hanem mintegy 40 százalékkal keskenyebb is.

A változásokat olyan emberi beavatkozások okozták, mint a folyókanyarulatok megszüntetése, az árvízvédelmi beavatkozások és a felépült vízlépcsők.

A Duna most 2857 kilométer hosszú, az 1800-as évek első felében viszont még csaknem 3000 kilométeres volt.

A kutatás megállapította azt is, hogy az emberi beavatkozások következményeként a folyó hordaléka nem jut el a Duna-deltába, hanem lerakódik a mederben, ami tartósan megváltoztatja a víz minőségét.

A tanulmány szerint a Duna-deltába érkező hordalék mennyisége az egykori évi 40-60 millió tonnáról évi 15-20 millióra csökkent. A különbözet a Duna felsőbb szakaszain, a tanulmány szerint főleg a nagyobb erőművek előtt rakódik le.

A kutatást azért végezték, hogy megállapítsák, milyen kedvezőtlen következményekkel járt az emberi beavatkozás és intézkedéseket javasoljanak az orvoslásukra.

A nagyrészt az EU által finanszírozott projektben kilenc Duna-menti ország 14 intézménye elemezte a folyót, a projekt mintegy három évig tartott.

Magyarország vízrajza a folyószabályozások előtt – a térkép megtekinthető az alábbi linken:

Forrás: https://index.hu/techtud/2020/05/12/evi_670_meterrel_rovidult_le_a_duna/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.