Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Hivatali tétlenség nehezíti, hogy Mészárosék természetvédelmi területen nyithassanak bányát

Posted by Suggestor - 2020. július 26. vasárnap

Átvéve a 444.hu-ról

Czinkóczi Sándor

2020. július 24.

Mészáros Lőrincék még tavaly szemeltek ki két területet Tiszakóród mellett, hogy ott homokbányákat nyissanak. Így a gátépítéshez szükséges homokot nem kellene megvenniük, hanem maguknak áshatnák ki.

Csakhogy mindkét tervezett helyszín tájvédelmi, Natura 2000 területen fekszik, az egyik érinti a Szatmár-Bereg különleges madárvédelmi területet is.

A bányanyitáshoz szükséges hatásvizsgálat elvégzését még tavaly december 13-án kérvényezték az ügyeletes hatóságoktól, de a bányanyitást tárgyaló tiszakóródi közmeghallgatás napján, január 17-én már a szüneteltetését kérték, a magyar állam természetében bízva arra számíthattak, hogy a minisztérium és a hatóságok átminősítik a területet, nekik pedig nem kell szöszölniük a természetvédelmi szabályokkal. Ezt el is ismerték a közmeghallgatáson.

Ráadásul a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a lappal azt közölte, hogy az érintett területek Natura 2000-besorolásának átminősítése fel sem merült. A lap arra gyanakszik, hogy a projekt a koronavírus miatt szorulhatott háttérbe a magyar hatóságoknál.

Forrás: https://444.hu/2020/07/24/hivatali-tetlenseg-neheziti-hogy-meszarosek-termeszetvedelmi-teruleten-nyithassanak-banyat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.