Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Vezetőink nem jártak elől a példamutatásban, állapította meg a volt tisztifőorvos

Posted by Suggestor - 2020. augusztus 29. szombat

Átvéve a 444.hu-ról

Botos Tamás

2020. augusztus 28., péntek 15:21

„Azt látjuk, hogy a koronavírus jelenleg az országban mindenhol jelen van. Az ország bármely területén lehet találkozni a vírussal, és megvan a lehetősége az embernek arra, hogy megfertőződjön,” hívta a figyelmet Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos Szabó Tímea országgyűlési képviselő online fogadóóráján.

Ezért a megelőzés mindennél fontosabb, tette hozzá, maszkot kell viselni, be kell tartani távolságtartást és kezet kell mosni – jelentette ki.

Falus hangsúlyozta: a számok azért aggasztóak, mert tudjuk, hogy egy kimutatott vírushordozó valószínűleg 9-10 embert fertőz meg. És mivel nem gócban vannak, hanem országszerte szétszórtan, az következik, hogy nagyon sokan elkaphatták már, akikről nem tudunk.

Falus számításai szerint ma Magyarországon 200-240 ezer ember lehet, aki már találkozott a vírussal.

A volt tisztifőorvos szerint az, hogy a kormányzat több tagja is megfertőződött annak a következménye, hogy a vezetőink a példamutatásban úgy jártak elöl, hogy nem mutattak példát.

Példaként említette többek közt, hogy az augusztus 20-i tisztavatáson az összes katonán maszk helyett csak napszemüveg volt.

„Azt gondolom, hogy a kormányzat borzasztó felelőtlen, hogy nem lép fel minden lehetséges csatornán a vírustagadókkal, oltásellenesekkel szemben. És a személyes példamutatásuk sincs meg: maszk nélkül jelennek meg nyilvános eseményeken. Nyugat-európai vezetőktől pont az ellenkezőjét látjuk,” mondta Falus.

A jövő heti tanévkezdést támogatja, de szerinte nagyon fontos lenne megoldani a csúsztatott kezdést az iskolákban. És nem csak a korcsoportok között, hanem az intézményen belül is.

Falus hangsúlyozta, a koronavírus-teszteket ingyenessé, közfinanszírozottá kellene tennie a kormányzatnak, hiszen nem az egyén érdeke, hogy kiderüljön róla, elkapta-e a vírust, hanem a közösségé, hogy ne fertőzzön meg másokat. Szerinte a kormány teljesen fordítva látja ezt a helyzetet.

Azzal, hogy a szeptember 24-i Európai Szuperkupa-döntőt húszezer néző előtt rendezik meg a Puskás Arénában, „saját magát teszi nevetségessé a kormány,”

mondta.

Meggyőződése, hogy az UEFA-t is megvezették, hogy ilyen döntést hozott. Nem véletlen, hogy Európában sehol sem rendeznek mérkőzéseket szurkolók előtt.

Falus szerint „az ideérkező szurkolókat, és a velük érintkezőket gyakorlatilag kísérleti állatnak tekintik, hogy megnézzék mi történik velük. Bődületes felelőtlenségnek tartom.”

Forrás: https://444.hu/2020/08/28/falus-ferenc-a-vezetoink-a-peldamutatasban-ugy-jartak-elo-hogy-nem-mutattak-peldat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.