Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Március 15. – Ellenzéki üzenet: legyen béke, szabadság és egyetértés!

Posted by Suggestor - 2021. március 16. kedd

Infostart / MTI

2021. március 15. 12:53

Közös videoüzenetet osztottak meg az ellenzéki pártok a március 15-ei ünnep alkalmából.

A felvételen elsőként megszólaló Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke elmondta, az elmúlt 173 év azt mutatja, hogy a demokráciáért minden generációnak minden társadalomban újra meg újra meg kell harcolnia.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke úgy fogalmazott: “Amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze minket.”

“A mi közös feladatunk most (…) félretenni az apró vitákat és nézetkülönbségeket, hogy együtt összehangoltan és szervezetten vegyük fel a kesztyűt, amelyet a hatalom dobott elénk” – hangsúlyozta Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője.

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, Magyarország jövőjében nincs helye cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgatott rádióknak vagy bezárt napilapoknak, mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem.

“Mi sem leszünk szabadok, ha nincs független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség” – mondta a Jobbik európai parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton, hozzátéve, a “törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, mindenki legyen egyenlő, senki se állhasson a törvények felett”.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: “ne szolgákra és urakra legyen osztva ez az ország, hanem mindenki kapjon egy esélyt”. “Mi egy szolidáris és esélyteremtő országban hiszünk, ahol az állam mindenkiről gondoskodik” – tette hozzá.

“Véget vetünk a magyar nép kifosztásának, visszaállítjuk Magyarországon a tisztesség hatalmát” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP másik társelnöke. “Olyan országot építünk, ahol a becsületes munkát díjazzák, a tolvajokat és a csalókat pedig kisöpörjük oda, ahova valók” – jelentette ki.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretnének, “ahol a közös vagyonunk nem veszti el naponta közpénz jellegét, az ország tönkretételét pedig senki nem nevezi nemzeti, keresztény kormányzásnak”.

Ahol a hatalom nem akarja megmondani, hogy kik vagyunk, hogy mit nevezünk családnak, hogy a nők nem csak a konyhában vagy a szülőszobában nők, hogy partnerek vagyunk és egyáltalán lehet szabadon szeretni és vigyázni egymásra” – folytatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke közölte, “olyan Magyarországot akarunk, ahol igenis számít, hogy ne tegyük tönkre a bolygót és megőrizzük hazánkat olyannak, amilyennek szeretjük”.

“Ahol európainak lenni nem csak azt jelenti, hogy ezen a kontinensen élünk, hanem azt is, hogy nem érünk kevesebbet, mint bármely más európai, legyen szó a fizetésünkről, a nyugdíjunkról, az iskoláinkról vagy a kórházainkról” – mondta Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja, majd arra buzdított, “legyünk ezekben is európaiak!”.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a videoüzenet végén kiemelte, “olyan Magyarországot akarunk, amely otthon a nemzet egészének, nem csak ennek vagy annak”. “Ahol persze vitázunk és soha nem fogunk mindenben egyetérteni, de hisszük: csak együtt írhatjuk a magyar jövőt” – tette hozzá.

Forrás: https://infostart.hu/belfold/2021/03/15/marcius-15-ellenzeki-uzenet-legyen-beke-szabadsag-es-egyetertes

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.