Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Pörög a használtautó-piac

Posted by Suggestor - 2021. szeptember 5. vasárnap

Infostart / MTI

2021. szeptember 3.

Egy éven belül 12 százalékos a növekmény.

Augusztusban csaknem 11 ezer importált használt személyautót regisztráltak Magyarországon, 12 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.

Az első negyedévben az importált használt autók száma még 18 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi értékektől.

Április óta azonban a piac szereplői fokozatosan hozzák be a lemaradást, az idei első nyolc hónap összesített adatai már csak 1,9 százalékos elmaradást mutatnak az előző év hasonló időszakához képest.

A JóAutók.hu előrejelzése szerint év végére az idén behozott mennyiség akár meg is haladhatja a tavalyi 130 400-as szintet, ezt főként egy erősebb járványhullám, és a vele járó esetleges komolyabb korlátozások akadályozhatják meg.

A közlemény idézi Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki kifejtette: nyáron jelentősen lazultak az utazási korlátok, ami elsősorban a magánimport növekedését okozta.

Emellett

az egyre súlyosabb chiphiány már hosszabb-rövidebb leállásokat okoz a gyártásban, ami növeli az átadási határidőket az újautó-piacon;

ebben a helyzetben a korábbinál több vásárló dönt úgy, hogy az új autó helyett néhány éves használt autót keres, amit jó eséllyel a külföldi kínálatban talál meg.

Az első nyolc hónapban behozott, valamivel több mint 85 ezer használt autó összetétele az előző évhez képest a kisebb autók felé tolódott el. A kisautók és az alsó-középkategóriás autók részesedése az importból a tavaly ilyenkor kimutatott 43 százalékról 47 százalék fölé emelkedett – jelezte a JóAutók.hu.

Forrás:https://infostart.hu/gazdasag/2021/09/03/rettenetesen-porog-a-hasznaltauto-import

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.