Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Portugáliában 98 százalékos az átoltottság, mégis hordják a maszkot

Posted by Suggestor - 2021. október 17. vasárnap

Telex

2021. október 14.

Hanula Zsolt

Nagyjából négy hónappal ezelőtt, június közepén Portugáliában annyira aggasztó volt a járványhelyzet, hogy a fővárost és környékét vesztegzár alá kellett helyezni, hogy megfékezzék a koronavírus terjedését.

A napi új fertőzöttek száma négyezer fölé kúszott fel a következő hetekben. Eközben a nagyjából ugyanakkora népességű Magyarországon éppen napi száz alá esett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Amíg Lisszabon le volt zárva, Budapesten telt ház előtt játszott a fociválogatott Eb-meccseket – egyet pont a portugálok ellen.

Azóta bő száz nap telt el, és a helyzet ma már fordítottan áll. Portugáliában szeptember eleje óta csökkennek a számok, a napi új esetek most 5-600 körül járnak. Magyarországon lassan, de nyár vége óta emelkedik a járványgörbe, és a regisztrált új fertőzöttek száma csütörtökre újra átlépte az ezret – május 15. óta először. A valós különbség ennél még nagyobb lehet, a portugálok ugyanis lakosságarányosan nagyjából háromszor annyit tesztelnek, mint mi.

De hatalmas különbség látszik a fertőzési adatokkal erős összefüggésben levő oltottsági arányoknál is.

Magyarországon május végén sikerült átlépni az 50 százalékos átoltottságot a teljes lakosságban (legalább egy dózist tekintve), ekkor még az élvonalban voltunk egész Európában, zengett is a sikerpropaganda. A portugálok 33 százalékkal szerénykedtek ekkor. Nekünk azóta 61 százalékra sikerült csak feltornásznunk ezt az arányt, és jó ideje gyakorlatilag vízszintes a növekedést mutató görbe. A portugálok eközben elérték a 88 százalékot, sőt, a 18 év felettiek körében az egyadagos oltottsági arány 98 százalék.

Vagyis az országban gyakorlatilag minden felnőtt be van oltva.

Ami, annak tükrében, hogy világszerte mennyire erősek az oltásellenes mozgalmak, és hogy a legtöbb nyugati ország 60-70 százalékos átoltottság környékén eléri a plafont, ahol már nem nagyon tud meggyőzni több embert a vakcina hasznáról, konkrétan sci-finek tűnik.

Hogy a fenébe csinálták ezt?

A portugál titok kettős: egyrészt az ország történelmében keresendő, másrészt abban, hogy az oltási programból kihagyták a politikát, és egy katonai műveletként kezelték az egészet. A helyi operatív törzs vezetője, mondhatni a portugál Müller Cecília nem egy kedves nagymama, aki nyunyókákról beszél a sajtótájékoztatón, hanem egy kőkemény katona: Henrique Eduardo Passaláqua de Gouveia e Melo altengernagy, a haditengerészet veteránja, aki a portugál tengeralattjáró-flotta irányításáról evezett át a járványügyre.

De kezdjük kicsit messzebbről az egészet: Portugáliában már a Covid előtt is nagyon jó volt a kötelező gyerekoltási program, illetve kiemelkedően magas a lakosság részéről az oltásokba vetett bizalom.

A felmérések 95 és 98 százalék közé mérték a vakcinák hasznosságával és biztonságosságával egyetértők arányát a teljes népességben. Ez abban gyökerezhet, hogy az ország nagy része a szülők-nagyszülők révén még élénken emlékszik a járványos gyermekbénulásra, amit Portugália nagyon megszenvedett annak idején. A hatvanas években súlyos járványok tomboltak, és az akkori félfasiszta katonai diktatúra közegészségügye elég felemás sikerrel vette fel a harcot a betegséggel. Az utolsó poliós esetet 1986-ban jelentették az országban. Összehasonlításként: Magyarországon 1969-ben fordult elő az utolsó ilyen megbetegedés.

Az oltásellenes mozgalmakat elsősorban éppen az élteti, hogy már senki nem emlékszik a vakcinák előtti világra, emiatt tudják semmibe nézni az oltások hasznát, és ezért sejtenek mindenféle ördögi tervet az alkalmazásuk mögött. Portugáliában ez az alap sokkal gyengébb, mint a nyugati világban általában, ezért nem is tudott annyira megerősödni az oltásellenesség a koronavírus-világjárvány kitörésének idejére.

Az alapok tehát megvoltak ahhoz, hogy a Covid-vakcinát is elfogadják az emberek, de a teljes sikerhez kellett még egy tényező: az, hogy kihagyják a politikát a buliból.

Ez Magyarországról nézve, ahol a kormány és az ellenzék is másfél éve politikai szuperfegyverként kezeli a járványkezelés sikerét/sikertelenségét, és kampányszlogen volt az „oltásellenes baloldal”, elég szürreálisan hangzik, de igazából ezzel nem vagyunk kivételek, a világ legtöbb országában hasonlóan megy ez.

Portugáliában azonban a kisebbségből kormányzó balközép kormány azt a jelszót adta ki:

Ez nem politika, ez háború!

És itt jön a képbe a már említett Gouveia e Melo altengernagy, aki februárban vette át az operatív törzs vezetését, amikor a portugál egészségügy a teljesítőképessége és az összeomlás szélén egyensúlyozott, napi 300 halottal tombolt a járvány, az oltási program pedig éppen csak elindult, az egészségügyi dolgozók kapták az első vakcinákat.

Az altengernagy első dolga volt teljesen átalakítani az operatív törzset, a hadseregből, a légierőtől és a haditengerészettől toborozva katonai stratégákat, matematikusokat, orvosokat.

Minden nyilatkozatát talpig katonai uniformisban adta, azt hangsúlyozva, hogy háború van, élet-halál harc a vírus ellen, és ennek megfelelő viselkedést vár el mindenkitől az országban. Az oltási logisztikát a hadsereg dolgozta ki, vezényelte és felügyelte, a tévében és az egész médiában agresszív propagandakampány futott az oltások mellett. Kamerák előtt oltották be az orvosokat, a nővéreket, a katonákat és persze magát Gouveia e Melót is. A kommunikáció katonás volt, de egyben átlátható és hatékony, titkolózás és trükközés nélkül.

Az első jelentősebb lisszaboni oltásellenes demonstrációra az altengernagy személyesen ment oda, terepszínű katonai ruhában, és amint elkezdtek forogni a kamerák, úgy kiosztotta őket, hogy szem nem maradt szárazon, túlharsogva a „gyilkosok! gyilkosok!” skandálást azzal, hogy a valódi gyilkos a koronavírus, és a tettestársai azok az emberek, akik szellemileg az 1200-as években ragadtak, és nem vesznek tudomást a valóságról.

Amikor tavasszal az AstraZeneca-oltással kapcsolatban elterjedt a hír a vérrögképződéses mellékhatásról (ezt 60 éves kor felett használják az országban), Melo bement a tévébe, és felvázolta, mi a helyzet:

„Két út áll előttünk. Az egyik az oltottaké, a másik azoké, akik kivárnak a vakcinával. Az első úton egy mesterlövész lelövi minden 500 ezredik embert, a másikon minden ötszázadikat. Melyik utat választjátok?”

A portugálok az elsőt választották.

Az átoltottsági arány nagyjából olyan meredeken indult el felfelé tavasszal, mint Magyarországon, csakhogy (…) a portugálok nem álltak meg.

A továbbiakat itt olvashatja:

Forrás: https://telex.hu/koronavirus/2021/10/14/portugalia-covid-oltas-vakcina-magas-atoltottsag-oltasi-hajlandosag-maszk-maszkhordas-jarvanykezeles

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: