Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Archive for the ‘Az ember’ Category

Lehet-e amorális az emberközpontúság?

Posted by Suggestor - 2020. szeptember 10. csütörtök

Átvéve a qubit.hu-ról

MAROSÁN GYÖRGY

2020.09.09.

Az evolúció díjazza az altruizmust

Az evolúció nem a rokonságot, hanem az együttműködési hajlandóságot „díjazza”, így az altruista viselkedés nem-rokonok között is kialakulhat, de ezt valamiképpen szokássá kell formálni. Pontosan emiatt olyan fontos a morál az ember világában.

Ha ugyanis egy közösségben követendő szabállyá válik a kölcsönös – elvárt, egyben elvárható – segítség, az mindenki számára túlélési előnyt jelent.

Sőt, ezáltal nemcsak az egyének túlélési esélyei javulnak, hanem az egész csoporté is. Ezért azután a közösség elemi érdeke az altruista viselkedés fenntartása.

Éppen ezt éri el az emberi közösség a morál előírásával és betartásának ellenőrzésével. Ennek is köszönhető, hogy a történelem során az összetartó családokból egyre nagyobb és komplexebb összetartó közösségek jöttek létre: előbb a törzs, majd a falu, azután az állam, végül a nemzet.

A birodalmak korában fontos integráló eszközként szolgáltak a világvallások, megteremtve a hit testvériségét, a 19. században pedig két újabb nagy csoport – a nemzet és az osztály – alakította ki a maga sajátos, de szintén morálisan kötelező szolidaritást megkövetelő viszonyát a nemzet-testvérekhez és az osztály-testvérekhez.

Ám, amint az közösségek egyre magasabb szintjére érkezünk, a befoglaló, nagyobb közösség „testvérisége” váratlanul konfliktusba kerül az alatta levőkkel.

Amorális családközpontúság és az oligarchák

A múlt században a kutatók kis vidéki olasz falvak fejlődésképtelenségét vizsgálták. A probléma gyökerét abban találták meg, hogy a lakosok döntéseikben kizárólag a család érdekét tartották szem előtt, és nem voltak tekintettel a falu tágabb közösségének szempontjaira.

Az ebből fakadó konfliktusok leírására vezették be az amorális családközpontúság különös fogalmát (Banfield, E. 1958. The Moral Basis of a Backward Society).

Az amorális családközpontúság olyan viselkedésre utal, amikor a morál csak a családon belül kötelez, azon kívül megengedhető az amorális viselkedés. Az ilyen közösségekre azonban a bizalom és a közéleti aktivitás alacsony szintje jellemző. Az egyén visszavonul a szűk családi körbe, és csak annak érdekeire van tekintettel.

A kutatások szerint a magyar társadalomra éppen ez az amorális családközpontúság a jellemző (Gerő Márton – Hajdu Gábor: 2015. Az egyéni kapcsolathálók nagysága, heterogenitása és a társadalmi integráció Magyarországon). Részben ez a magyarázata, hogy társadalmunk olyan elfogadó a rendszerváltás, különösen 2010 után megjelenő új oligarchák viselkedése iránt. Ezek ugyanis látványosan szemléltetik, ahogy – az amorális családközpontúság morális bűnébe esve – saját családi érdekeiket a nemzet érdekei elé helyezik.

Ez arra utal, hogy társadalmunk a 21. században bizonyos értelemben visszazuhant a polgári társadalmak előtti korba, és puszta szólam csupán, hogy a nemzet minden tagja testvérnek tekinthető.

De vajon elégséges-e a testvériség érzését kizárólag a nemzet tagjaira korlátozni? Vajon kiterjeszthető-e a testvériség érzése minden élő emberre? A mindenkit magában foglaló általános testvériség felemelő érzés, de elfogadjuk-e, hogy az amorális családközpontúsághoz hasonlóan a nemzeti érzés is amorálissá is válhat?

De vajon megtaláltuk-e a végső vonatkoztatási rendszert, ha testvérként tekintünk minden ma élő emberre? A családot ösztönszerűen kiterjesztjük a múlt és a jövő felé: természetesnek vesszük az ősök örökségét, és épp így gondolunk arra, mit hagyunk utódainkra.

A társadalom tehát olyan társulás, amely nemcsak azok között áll fenn, akik ma élnek, hanem a 18. századi konzervatív brit politikust, Edmund Burke-öt idézve „ma élők és a már meghaltak, illetve a még meg sem születettek között.”

Ebből a szemszögből Földünket nem egyszerűen örököltük, inkább az utánunk következő nemzedékektől kaptuk ideiglenes használatba. Ez indokolja, hogy morális követelménnyé tegyük: éljünk úgy, hogy az utánunk következő nemzedékek képesek legyenek az általuk választott életformát folytatni, azzal a megszorítással, hogy ők is legyenek tekintettel az őket követő nemzedékekre.

Ám még ezzel sem értük el a moralitás végső határát. Ha körbepillantunk, itt vannak környezetünkben a természet élőlényei az emberszabásúaktól háziállatainkon át egészen a hangyákig, az egysejtűekig nem beszélve a növényekről.

Számos kutatás bizonyítja, hogy létezésük bizonyos értelemben feltétele a mi életünknek is, ez pedig tagadhatatlanul közösséget teremt közöttünk. Emiatt, bármilyen szélsőségesnek látszik is, indokolható, hogy a morális mérlegelést a bolygónk élőlényeire is kiterjesszük.

Vagyis, bármilyen meghökkentő, kerülnünk kell, hogy az amorális emberközpontúság bűnébe essünk.

Ahogyan nem elegendő a család érdekeinek vonatkoztatási rendszere felől ítélni, de még a nemzeti- vagy osztályközpontúság is korlátozott, sőt kevés, ha a jövő nemzedékeinek érdekére ügyelünk, úgy tűnik, napjainkban morális kérdéssé vált, hogy a Föld sokféle élőlényének szemszögéből is lássuk tetteink következményét és – miként embertársaink esetén – törekedjünk elkerülni, hogy kárt vagy felesleges fájdalmat okozzunk nekik.

A moralitás az együttélést vezérlő szabály. Először csak mindennapos társainkhoz fűződő kapcsolatainkat szervezte, azután kikerülhetetlen partnereinkhez fűződő viszonyunkat szabályozta, végül ráirányította figyelmünket a távoli, de életünket befolyásoló társakhoz fűződő viszonyunkra is. Arra figyelmeztet, hogy saját érdekünkben áll az ő szempontjaikra is tekintettel lenni. Bár ők nem én vagyok, mégsem teljesen idegenek tőlem: valamilyen mértékben egymás által létezünk.

A szerző okleveles fizikus, a filozófiai tudományok kandidátusa, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanára.

(rövidítve)

Forrás: https://qubit.hu/2020/09/09/a-moralitas-lepcsoi-avagy-lehet-e-amoralis-az-emberkozpontusag

Hírdetés

Posted in altruizmus, Az ember, együttműködés, emberiség, természet | Címkézve: , , , | 2 hozzászólás »

A század végére Magyarország lakossága 5,2 millióra csökken

Posted by Suggestor - 2020. július 18. szombat

Átvéve a vg.hu-ról

2020. 07. 15. 13:17

MTI

Az ENSZ korábbi előrejelzésénél jóval kevesebb lehet a Föld lakosságra az évszázad végére – derült ki a The Lancet című tekintélyes orvosi folyóiratban szerdán közzétett elemzésből.

Egy kutatócsoport úgy látja, hogy a jelenlegi 7,8 milliárdról 9,7 milliárdra nőhet a Föld lakossága 2064-re, de

az évszázad végére már csak 8,8 milliárd lesz. Olvass tovább »

Posted in emberiség | Címkézve: , , , | 1 Comment »

Az egész násznép karanténba került Tolnán, mert valaki koronavírussal megfertőzve ment a lagziba

Posted by Suggestor - 2020. július 3. péntek

Átvéve a 444.hu-ról

2020. 7. 2. 19:57

Czinkóczi Sándor

Tolnán az egész násznép karanténba került, miután kiderült, hogy a lagzi egyik résztvevője koronavírusos volt.

A Teol beszámolója szerint a koronás vendég Németországból jött haza a testvére lakodalmára.

Bár a rokont már a buli előtt tesztelték, de ott még nem ismerte az eredményt.

A lap szerint a többieket egyelőre nem tesztelik. Ha valaki tüneteket észlel, megvizsgálják, de ha nincs probléma, akkor két hét múlva feloldják a karantént.

Forrás: https://444.hu/2020/07/02/az-egesz-nasznep-karantenba-kerult-tolnan-mert-valaki-koronavirussal-ment-el-a-lagzira

Posted in Az ember, Egészség, fertőzés, viselkedés | Címkézve: , , , , , | Leave a Comment »

Merkely: Akár már a nyáron is lehet újabb járvány

Posted by Suggestor - 2020. július 3. péntek

Átvéve a vg.hu-ról

2020. 07. 02. 13:17

MTI

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában. Olvass tovább »

Posted in Az ember, Egészség, fertőzés, viselkedés | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Jakab Ferenc virológus: a járványt alapvetően az utazás tartja fenn

Posted by Suggestor - 2020. július 1. szerda

Infostart / InfoRádió

2020. június 30. 16:38

A Pécsi Tudományegyetem professzora szerint hatványozottan be kell tartani a távolságtartást, a maszkkötelezettséget és a személyes higiéniát.

Amikor két-három hetes időtávon belül egyetlenegy esetszámot sem regisztrálunk, talán akkor lesz majd kimondható, hogy vége van a járványnak – vélekedik Jakab Ferenc. Olvass tovább »

Posted in fertőzés, pihenés | Címkézve: , , | 1 Comment »

Se a karantén előtti, se a karantén alatti módszerek nem lesznek jók ezután a munkában – mondja a pszichológus

Posted by Suggestor - 2020. június 29. hétfő

Infostart / InfoRádió

Herczeg Zsolt

2020. június 28. 20:49

A koronavírus-járvány a munkavégzést is megváltoztatja – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó klinikai szakpszichológus. Goschi Gabriella szerint a home office hatékonysága sok munkáltatót és munkavállalót elgondolkodtatott a jövőről. Mindazonáltal már most látszik, hogy sem a karantén előtti, sem a karantén alatti módszerekhez nem szabad visszatérni, tehát új rendszerre, új egyensúlyra van szükség.

Goschi Gabriella szerint ahhoz, hogy a munka hatékonysága megmaradjon, több dologra is szükség lesz. Új keretet kell kapnia a munkavállaló és a munkáltató közötti viszonynak, hiszen a régi típusú már nem fog működni, mert sokkal önállóbb és hatékonyabb munkavégzésre volt szükség.

Fontosnak tartaná, hogy a kombinációk irányába történjen elmozdulás amire már láthatók is kezdeményezések: megmaradnak az otthoni munkavégzés pozitívumai is, miközben a céghez visszatérve közösségben is folytatódik az alkotás.

Mindehhez viszont bizalom szükségeltetik majd a munkáltató részéről, hogy az alkalmazottja felnőtt ember, aki felelősségteljesen vállalja, hogy otthonról is dolgozik, még akkor is, ha leugorhatna a strandra is. Olvass tovább »

Posted in Az ember, kognitív működés, kreativitás, munkahely | Címkézve: , , , | 1 Comment »

A petesejt válogat a spermiumok között

Posted by Suggestor - 2020. június 12. péntek

Átvéve az index.hu-ról

Molnár Csaba

2020.06.11.

Az emberi petesejt olyan anyagokat bocsát ki, amelyek jobban vonzanak bizonyos típusú hímivarsejteket, mint másokat. Ezzel a pete gyakorlatilag befolyásolja, hogy melyik spermium termékenyítse őt meg. “Ez az első alkalom, hogy ezt a jelenséget leírták emberben, sőt bármilyen belső megtermékenyítésű állatban” – nyilatkozta a felfedezésről John Fitzpatrick, a Stockholmi Egyetem kutatója. Olvass tovább »

Posted in Az ember, szaporodás | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Összefüggés van a 2. típusú cukorbetegség és a hasnyálmirigy biológiai órájának zavara között

Posted by Suggestor - 2020. február 6. csütörtök

Infostart / MTI

2020. február 4. 04:40

Bizonyították az összefüggést a hasnyálmirigy sejtjeiben lévő biológiai óra zavara és a 2-es típusú diabétesz között svájci tudósok – írta a eurekalert.org.

A napi biológiai óra – a cirkadián ritmus – segítségével a szervezet “számít” a földi élet szabályos időszakonként ismétlődő változásaira és alkalmazkodik hozzájuk.

A szervezet szinte minden sejtjében van molekuláris “óra”, hogy a nappalok és éjszakák váltakozásának 24 órás ciklusához igazítsa és szabályozza az anyagcsere működését. Olvass tovább »

Posted in 2. típusú cukorbetegség, anyagcsere, öregedés, cirkadián ritmus, Egészség | Címkézve: , , , , , | 1 Comment »

Freud-i teóriával vezette be Amerikában a kapitalizmust Freud unokaöccse, Edward Bernays

Posted by Suggestor - 2020. január 28. kedd

Átvéve az index.hu-ról

Flachner Balázs

2020.01.27.

Ugyan Sigmund Freud a mai napig fontos szerepet tölt be a pszichológiai kánonban, számos vitatott elméletéhez – például ahhoz, hogy minden férfi le akar feküdni a saját anyjával – ma már erős szkepticizmussal viszonyul a szakma. A munkásságának azért így is vannak máig érvényes, és az emberi viselkedés megértésének szempontjából kulcsfontosságú elemei, például az is, hogy az embereket nagyrészt a tudatalatti impulzusaik irányítják.

Ezt ön is könnyen beláthatja, ha arra gondol, hogy hányszor vett már meg olyasmit, amire az égvilágon semmi szüksége nem volt. A átfedés nem véletlen: a modern kori kapitalizmusra jellemző ész nélküli vásárlás alapjait éppen Freud elméletei alapján fektette le a pszichológus unokaöccse. Edward Bernays bámulatos hatékonysággal manipulálta a közvéleményt, és nemcsak a kapitalizmust adta el Amerikának, hanem a ma zajló populista forradalmat is megalapozta. Olvass tovább »

Posted in Az ember, Gazdaság, viselkedés | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

Fél fokot hűlt az emberi testhőmérséklet az elmúlt évszázadban

Posted by Suggestor - 2020. január 10. péntek

Átvéve az index.hu-ról

Molnár Csaba

2020.01.09. 10:23

Carl Reinhold August Wunderlich német orvos határozta meg a 19. század közepén a normál testhőmérsékletet. A leírások szerint igyekezett biztosra menni, mert szó szerint több mint egymillió hőmérsékletmérés adatait átlagolta, és meghatározta, hogy az egészséges ember testhőmérséklete 37,0 Celsius-fok.

Igen, jogosan kapták most fel a fejüket, hiszen nem annyi, inkább 36,7-36,8 fok, 37 már a hőemelkedés határa. Wunderlich a méréseihez egy viszonylag hosszú, több mint 20 centiméteres (vagyis igen pontos mérésre képes) lázmérőt használt. Ez a maga korában igazán hitech volt, de azóta persze már elavultnak számít.

Így nem csoda, hogy az azóta eltelt 170 évben egyre-másra jelentek meg a Wunderlichtet cáfoló, pontosító tanulmányok, amelyek szerint lejjebb kell vinni néhány tized fokkal a normál testhőmérséklet referenciaértékét. Csakhogy – derült ki a Stanford Egyetem kutatóinak kutatásából – lehet, hogy

NEM WUNDERLICHT HŐMÉRŐJE MÉRT ROSSZUL, HANEM LEHŰLTEK IDŐKÖZBEN AZ EMBEREK. Olvass tovább »

Posted in Az ember | Címkézve: | Leave a Comment »

Szentségtörő – de legalábbis bizarr ötlet: a négynapos munkahét

Posted by Suggestor - 2019. december 21. szombat

Pénzcentrum

2019. december 20. péntek 16:50

A legfrissebb kutatások szerint nem csak boldogabbak és kipihentebbek lennénk, ha mindössze heti 4 napot dolgoznánk, de akár még komoly gazdasági előnyökre is szert tehetnénk, és nem utolsó sorban hatékonyabban végeznénk a munkánkat.

Elsőre bizarr ötletnek tűnhet a négynapos munkahét, ám a rövidebb munkaidő hosszú távon eredményesebbé teheti a munkát, és nem kétséges, hogy ez javítaná általános közérzetünket, munkahelyi jólétünket. Sokan érzik, hogy a heti 40 órás munka sokkal szűkebbé teszi életüket, holott annyi tanulnivaló van még az életükben, szeretnének fejlődni, sokféle tapasztalatra szert tenni, de ebben megakadályozza őket az irodában eltöltött idő – számol be az Independent. Olvass tovább »

Posted in Az ember, életminőség, foglalkoztatás | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

A ferde vécé – mint a profitmaximalizálás szimbóluma

Posted by Suggestor - 2019. december 20. péntek

Átvéve a merce.hu-ról

KISS SOMA ÁBRAHÁM

2019. december 19. 13:34

Egy brit vécégyártó, a StandardToilet azzal reklámozza termékét, hogy kényelmetlen ülni rajta – így a cégek, melyek az egyes munkahelyeken beépítik, csökkenthetik az időt, melyet munkatársaik a vécén töltenek.

Ezt a cég azzal éri el, hogy a vécédeszkát 13 fokkal előredöntve pozicionálja, így a vécén ücsörgő embernek egy idő után kellemetlen erőfeszítésébe kerül tartania magát Olvass tovább »

Posted in Az ember, függőség, munkahely | Címkézve: , , | 1 Comment »

Nagyobb a valószínűsége, hogy tovább él, akinek kutyája van

Posted by Suggestor - 2019. október 16. szerda

Átvéve a penzcentrum.hu-ról

MTI-hír

2019. október 13.

A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát – derült ki egy új meta-analízisből, amelyet az Amerikai Szívgyógyász Társaság folyóiratában publikáltak a kutatók.

A szakemberek tíz tanulmányt feldolgozva elemezték több mint 3,8 millió 18 éves, vagy annál idősebb páciens adatait. A tanulmányok közül kilenc hasonlította össze a bármely okból bekövetkező halálozás arányát kutyatartók és kutyát nem tartók között, és négy tanulmány vetette össze a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás arányát a két csoport között – írja a MedicalXpress egészségügyi portál.

Az eredmények szerint a kutyátlanokhoz képest a kutyatartók körében 24 százalékkal alacsonyabb volt a bármely okból bekövetkező, 65 százalékkal alacsonyabb a szívroham utáni és 31 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel összefüggő halálozás kockázata. Olvass tovább »

Posted in életmód, életminőség, élettartam, Egészség, kutyatartás, mozgás | Címkézve: , , | 1 Comment »

Az emberekben is megvan az a képesség, amellyel a szalamandrák újra ki tudják növeszteni a végtagjaikat

Posted by Suggestor - 2019. október 12. szombat

Átvéve a qubit.hu-ról

2019. október 10.

Bodnár Zsolt

Az emberi végtagok sokrétű mozgásáért felelős ízületekben lévő porcszövetek hasonlóan tudnak regenerálódni, mint ahogy egyes állatok, például a szalamandrák vagy a zebrahalak újra tudják növeszteni a végtagjaikat – derült ki egy, a Science Advances folyóiratban szerdán megjelent tanulmányból.

Az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói szerint ez a felfedezés nemcsak az ízületi betegségek, például az oszteoartritisz (ízületi gyulladás tüneteivel járó csontbetegség) kezelésére mutathat új utakat, hanem a jövőben akár az emberi végtagok regenerálódásához is vezethet. Olvass tovább »

Posted in Az ember, Egészség | Címkézve: , , | Leave a Comment »

30 év alatt 120 ezer madárpár tűnt el a Boden-tó vidékéről

Posted by Suggestor - 2019. szeptember 3. kedd

Sarkadi Zsolt

Átvéve a 444.hu-ról

2019.szeptember 2., hétfő 20:47

A németországi madárállomány nagymértékű csökkenésétől tartanak kutatók egy felmérés alapján, amely kimutatta, hogy a Boden-tó térségében 30 év alatt 120 ezerrel visszaesett a költőpárok száma.

A Max Planck kutatóintézeti hálózat (Max Planck Institut) viselkedésbiológiai intézetének hétfőn ismertetett felmérése szerint 1980 és 2012 között 25 százalékkal, 465 ezerről 345 ezerre csökkent a költőpárok száma a Németország déli részén, az osztrák és a svájci határnál elterülő tó térségében.

Több faj – köztük a veréb és a feketerigó – állománya különösen erősen megcsappant, számos további madárfaj populációja pedig a fennmaradáshoz szükséges szint alá süllyedt. Olvass tovább »

Posted in Az ember, Állatok védelme | Címkézve: , , , | Leave a Comment »