Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Archive for the ‘biológiai nem’ Category

A gyereket szülő nők korábban halnak, mint a gyermektelenek

Posted by Suggestor - 2018. április 22. vasárnap

Átvéve a qubit.hu-ról – rövidítve. A teljes szöveg a forrás-link megkattintásával olvasható.

04.20. 734 TUDOMÁNY

Balázs Zsuzsanna

„A gyerek teljesen megfiatalít” – hangzik fel egyre gyakrabban a harmincas éveik végén, netán még később szülő nőknek tartogatott negédes sufnibölcsesség. Most tudományos bizonyítékot nyert, hogy ez biztosan nincs így. A gyerek valójában – életkortól teljesen függetlenül – öregít, méghozzá nem is kicsit. Az édesanyák a gyermektelenekhez képest legalább 4-5, pesszimistább számítások szerint akár 11 évet is veszíthetnek az életükből az anyaság miatt, állítja egy nemrég megjelent amerikai tanulmány.

A szerzők közel kétezer, 20 évesnél idősebb, de 45 évesnél fiatalabb, vagyis a termékeny éveikben járó amerikai nő vérmintája alapján próbálták eldönteni, pontosan milyen hatással is lehet a szervezetükre a gyerekvállalás. A résztvevők több mint háromnegyede legalább egyszer szült már, míg a többiek nem neveltek gyermeket.

A kutatók a vizsgálatban részt vevők fehérvérsejtjei örökítőanyagának a telomerjeit vizsgálták. A telomerek hosszú, ismétlődő szekvenciákból felépülő DNS-szakaszok a kromoszómákba rendeződött DNS-láncok végein. A szerepük az, hogy afféle molekuláris sapkaként védjék az örökítőanyagot. Az életkor előrehaladtával folyamatosan rövidülő telomereket az öregedés molekuláris markereinek tekintik.

A vizsgálatban részt vevő édesanyáknak átlagosan 116-tal volt kevesebb a kromoszómák végein a telomereket alkotó nukleotid-bázispárokból, mint a gyermekteleneknek. Olvass tovább »

Hírdetés

Posted in alvás, Az ember, élettartam, öregedés, biológiai nem, cirkadián ritmus, Egészség, nők egészsége, pihenés, stresszbetegség, szaporodás | Címkézve: , , , | 1 Comment »

A Városligetben is gyilkol a Vizes VB

Posted by Suggestor - 2017. május 30. kedd

Minden év május 22-én a biodiverzitás, illetve az azt fenyegető veszélyre hívják fel a figyelmet világszerte. Ma van a biológiai sokféleség világnapja. Idén 25 éves az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye. A szintén ma tartott Magyar Természet Napján + a költési időszakban csonkítják a 200 éves platánokat a Városligetben.

A múlt héten erőszakkal távolították el a ligetvédő aktivistákat a vizes vb helyszínének kinevezett városligeti tópartról. A rendőrség úgy ítélte: a demonstrálók alkotmányos jogainál fontosabb a vizes vb. Most pedig, a költési időszak közepén csonkítják a fákat- szúrta ki a b1 blog.

Kell a hely, a fák útban vannak: lelátók épülnek a tóra és a tópartra a naponta milliókkal dráguló vizes vb-re.

Csakhogy a városligeti tó partján állnak a Liget legöregebb, komoly természeti értéket képviselő platánjai.

Ezeket csonkolják reggel óta – nyilvánvalóan a vizes vb rendezőinek megrendelésére – a Főkert munkatársai.

A városligetben is gyilkol a Vizes vb

Olvass tovább »

Posted in biológiai nem, környezetvédelem | Címkézve: , , , , | 1 Comment »

Az antibiotikumok akadályozzák a teljes értékű gabonamagok kedvező hatását

Posted by Suggestor - 2017. április 29. szombat

Egy dán felnőttnek legalább napi 75 gramm teljes értékű gabonából készült táplálékot kellene megennie naponta. És nemcsak a vitamin-, ásványi anyag- és rosttartalmáért.

Több kutatás is kimutatta már, hogy fordított az összefüggés a teljes értékű magok és a krónikus civilizációs betegségek, mint a rák, a szív- és érbetegségek és a 2.típusú cukorbetegség között. Ez elsősorban a lignánoknak köszönhető.

Az összes gabonafélében megtalálhatók a lignánok, de a teljes (kiőrlésű) magokban nagyobb mennyiségben. A rozs különösen bővelkedik lignánban.

Az emésztése során a bélbaktériumok átalakítják a növényi lignánt enterolignánná, amelynek hasonló a kémiai szerkezete az ösztrogénéhez. Az enterolignán szerkezete a legfőbb magyarázat arra a hatásra, amelyet az emlőrák kialakulásának gátlásában kifejt.

Az Aarhus Egyetem és a Dán Rákellenes Társaság nagyszabású kutatásban demonstrálta, hogy az antibiotikumok megakadályozzák, hogy a lignán kifejtse jótékony hatását. Olvass tovább »

Posted in Az ember, élelmiszer-termelés, biológiai nem, Egészség, Táplálkozás | Címkézve: , , , | Leave a Comment »