Archive for the ‘génmódosítás’ Category
Posted by Suggestor - 2020. május 9. szombat
Átvéve a 444.hu-ról
Sarkadi Zsolt
2020. május 8.
Raskó György agrárközgazdásszal és vállalkozóval, az MDF-kormány államtitkárával beszélgettünk a kihívásokról és a mezőgazdaság jövőképeiről.
444: Melyik jelenti most, 2020 elején a nagyobb kihívást a magyar agrárszektor számára, az aszály, a koronavírusból eredő munkaerőhiány vagy a madárinfluenza?
A nyugat-európai országok közül is azok vannak most bajban, ahol jelentős a vendégmunkások, a külföldről érkező idénymunkások foglalkoztatása.
Az Egyesült Királyság a nyári és tavaszi szezonban például több mint 200 ezer vendégmunkást foglalkoztat, Olaszországban és Németországban szintén nagyon magas, százezres nagyságrendű ez a szám.
Magyarországon soha nem volt annyira jelentős a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása a mezőgazdaságban, 10-20 ezer fő jelent meg az utóbbi években, ők elsősorban Kárpátaljáról és Erdélyből jöttek át dolgozni.
Akkor Magyarországon alaptalan a félelem, hogy a koronavírus miatt nem lesz, aki betakarítsa a terményeket?
Itthon eleve annyira visszaszorult a zöldség- és gyümölcstermesztés, hogy tényleg nagyon kevés idénymunkásra van szükség
Olaszországhoz, Spanyolországhoz vagy éppen Németországhoz viszonyítva. Példának ott vannak a bogyós gyümölcsök, a málna vagy a ribizli. A szedésük valóban nagyon sok kézi munkaerőt igényel, de ezek ma már Magyarországon teljesen marginális termények, az ültetvényeik területe a huszadrészére esett az utóbbi 30 évben. Így pedig nem is igazán kell ember a szedésükhöz. Olvass tovább »
Posted in génmódosítás, mezőgazdaság | Címkézve: öntözés, génmódosítás, magyar mezőgazdaság, zöldség- és gyümölcstermesztés | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2019. december 5. csütörtök
Átvéve a 444.hu-ról
Horváth Bence
2019. december 4., szerda 6:09
Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben – közölték kutatók az után, hogy először tették közzé a kínai tudományos kutatásról készült tanulmányt.
A tanulmány egyes részeit az MIT Technology Review tudományos folyóirat tette közzé azzal a céllal, hogy bemutassa, Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor létrehozta az ikreket, Lulát és Nanát, akiknek születése 2018 végén megrázta a tudományos világot. Olvass tovább »
Posted in génszerkesztés | Címkézve: CCR5 mutáció, CRISPR, génszerkesztés, HIV-vírus | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. december 10. hétfő
Átvéve a greenfo.hu-ról
(rövidítve)
Még több GMO-mentes szójára van szükség- írta a Magyar Idők.
De miért? És kinek jó biznisz ez?
Darvas Béla ökotoxikológus professzor írása.
2018. december 5.
A kormánylapban tegnap megjelent Még több GMO-mentes szójára van szükség c. cikkhez (MTI híre) az alábbi véleményt írta a Környezetbarát mezőgazdaság FB oldalán Darvas Béla:
A glyphosate-tűrő GM-szója hazánkba (Európába) való beszállítása hazánk ’fondorlatos’ GMO-mentességének jelképe. Kétségtelen, hogy nem vetünk GM-növényeket (csak a MON 810-es kukoricának van az EU-ban vetési engedélye), sőt nincsenek kísérleti kibocsátások sem.
Géntörvényünk közel húsz éve elavult, de nincs ez másként az Európai Unió géntörvényével sem.
A hazánkba beszállított GM-szója ügye jelentéktelennek tűnik, de gazdaságilag igencsak jelentős, mert növényi fehérje tekintetében rá vagyunk szorulva a vásárlásra.
Enélkül az állattenyésztésünk takarmányozása összeomlana. Olvass tovább »
Posted in génmódosítás, politika | Címkézve: eu-piaci értékesítés, GMO-mentes szója, termésterület növelése | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. november 28. szerda
Átvéve a 444.hu-ról
2018. november 27.
A kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok hétfőn vizsgálatot indítottak, miután egy kutató azt állította, páciense megszülte a világ első génmódosított ikerpárját. Ho Csian-kuj azt mondta, olyan ikrek születtek, akik ellenállnak a HIV-vírusnak.
A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem közleménye szerint Ho Csian-kuj fizetés nélküli szabadságon van február óta, és az intézmény nem tudott erről kutatási projektjéről.
„Súlyosan megsértette a tudományos etikát és a szabályokat” – közölték. Olvass tovább »
Posted in Egészség, génmanipuláció, génszerkesztés | Címkézve: génszerkesztett ikerpár, Kína, vizsgálat | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. november 27. kedd
Átvéve a vg.hu–ról
MTI
2018. 11. 26. 19:59
A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte Ho Csiankuj kínai kutató egy vasárnapi a Youtube-videóban.
A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett „sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák”.
Állítása szerint a sencseni tudós a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést.
A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, egyetlen gént sem változtattak meg, kivéve egyet, a CCR5-t, melyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében.
Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg. Olvass tovább »
Posted in Egészség, génmanipuláció, génszerkesztés | Címkézve: ember, génszerkesztés, tiltott eljárás | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2018. szeptember 12. szerda
Sajtóközlemény
az ombudsman hivatalában megtartott konferenciáról
2018. szeptember 11.
Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága, a Jövő Nemzedékek Szószólója, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Biokultúra Szövetség és a Közép-magyarországi Zöld Kör konferenciájának
fontosságát önmagában is aláhúzza annak felismerése, mekkora potenciállal, milyen következményekkel képes a modern ember beavatkozni a természeti folyamatokba a génmódosítás eszközeivel. Olvass tovább »
Posted in génmódosítás, génszerkesztés | Címkézve: Alaptörvény, engedélyezés, Európai Unió Bírósága, génszerkesztés, GMO | 1 Comment »
Posted by Suggestor - 2018. július 26. csütörtök
Sajtóközlemény
Kiadja az Magyar Természetvédők Szövetsége
Luxemburg-Budapest, 2018. július 25. – A Magyar Természetvédők Szövetsége üdvözli az Európai Unió Bírósága mai döntését, amely szerint az utóbbi időben viták kereszttüzébe került új génmódosítási technikákat alá kell vetni az uniós élelmiszerbiztonsági és környezeti hatásvizsgálatoknak, és biztosítani kell a génmódosítás jelölését a fogyasztók számára. Olvass tovább »
Posted in Egyéb hírek, génmódosítás, génszerkesztés | Címkézve: Európai Unió Bírósága, génszerkesztés, környezeti és egészségügyi hatásvizsgálat | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. július 23. hétfő
Átvéve a greenfo.hu-ról
Forrás: alfahir.hu
A CRISPR/Cas9 genomszerkesztési technológia hatásait tanulmányozó tudósok szerint az új módszer váratlan genetikai károsodást okozhat, amely a sejtekben veszélyes változásokat idézhet elő.
A Nature Biotechnology tudományos folyóiratban közzétett tanulmány megállapításai nagy jelentőségűek a DNS szerkesztéshez használható molekuláris ollót, a CRISPR/Cas9 technológiát alkalmazó génterápiák biztonságosságát tekintve.
“Azt találtuk, hogy a DNS-ben végbement változásokat korábban súlyosan alábecsülték” – közölte Allan Bradley, a brit Wellcome Sanger Intézet professzora, a tegnap megjelent tanulmány társszerzője. “Arra ösztönzünk mindenkit, aki a génterápiában ezen technológia alkalmazásán gondolkodik, hogy nagy óvatossággal járjon el, és nagyon alaposan nézze meg, ellenőrizze a lehetséges káros hatásokat” – hangsúlyozta a professzor. Olvass tovább »
Posted in génmanipuláció, génszerkesztés | Címkézve: elővigyázatosság elve, génszerkesztés, genetikai átrendeződések | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. február 27. kedd
Átvétel a greenfo.hu-ról
2018. február 24. 9:40
Több európai országban is cirkált az EU-s felhasználásra nem jogosult biomassza, amelyből hazánkba is eljutott egy adag. A génmódosított szereket (GMO) teljesen tiltó Szerbiának gyártottunk belőle takarmányt. Az ügy azt sejteti, hogy az EU nem képes kontrollálni az exportra gyártott, és az Unióban nem engedélyezett anyagokat. Ráadásul a most indult jogvita hatással lehet a génmódosított termékek EU-ba irányuló importjára is. Olvass tovább »
Posted in génmódosítás | Címkézve: állattenyésztés, GMO-adalékok, import szója | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. február 16. péntek
Sajtóközlemény
Kiadja a Magyar Természetvédők Szövetsége
Budapest, 2018. február 15. –
A Magyar Természetvédők Szövetsége üdvözli a földművelési miniszter azon döntését, hogy Magyarország nem támogatja a dél-amerikai országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodást. A magyar mezőgazdaság és a hazai gazdák védelme érdekében ugyanakkor a természetvédők szorgalmazzák, hogy a Magyar Kormány és az Országgyűlés hasonlóképpen mondjon nemet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálására.
Fazekas Sándor a földművelésügyi miniszter a közmédia ma reggeli műsorában úgy fogalmazott: a magyar mezőgazdaság, a gazdák érdekében a magyar kormány nem támogatja az EU-Mercosur megállapodást, mert az jelentős kockázattal járna. [1] A miniszter arról is beszélt, hogy miért is nyitnánk meg az európai piacot – gyakorlatilag kevés feltétel mellett – más országok részére, amikor képesek vagyunk ellátni magunkat megfelelő minőségű termékekkel, sőt exportálni is tudunk? Miért kell utaztatnunk a Föld a túlsó oldaláról olyan élelmiszereket, amelyekre ott helyben is szükség van. Mint fogalmazott, ez nyilvánvalóan kereskedelmi érdek, nekünk azonban mások a szempontjaink. Olvass tovább »
Posted in Egyéb hírek, Gazdaság, génmódosítás, mezőgazdaság | Címkézve: élelmiszertermelés, ellátás, kereskedelmi érdek, kereskedelmi egyezmények | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2018. január 19. péntek
Sajtóközlemény
Magyar Természetvédők Szövetsége
Brüsszel – Budapest, 2018. január 18. – Az Európai Bíróság a mai napon jelzést adott arra vonatkozóan, hogy miként fogja osztályozni az új génmódosítási technológiákkal előállított élelmiszereket és haszonnövényeket.
Európa szerte vita bontakozik ki az ún. “új nemesítési technológiákról”, amelyet egyes kutatók, mezőgazdasági vállalatok szeretnének kivonni a génmódosítási eljárások szigorúbb engedélyezési köréből.
A kérdéssel foglalkozik az Európai Bíróság is, amelynek ez ügyben megbízott főtanácsnoka ma hozta nyilvánosságra véleményét, mely szerint, még ha minden új génmódosítási technológiával előállított élelmiszert és haszonnövényt géntechnológiai úton módosított szervezetnek (GMO-nak) tekintünk, nyitva hagyja a lehetőséget arra, hogy közülük néhány esetében ne kelljen ugyanolyan kockázatelemzést végezni, ne kelljen őket jelölni, illetve esetükben ne legyen szükség olyan mértékű nyomon követésre, mint a jelenlegi génmódosított szervezeteknél. [1] Olvass tovább »
Posted in génmódosítás | Címkézve: élelmiszerbiztonság, Európai Bíróság, génmódosított élelmiszer és haszonnövény, környezetvédelem, szabályozás, szigorú vizsgálat | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2017. október 25. szerda
Átvétel az Inforádióból
Magyarországon jelenleg tilos a GMO, azaz a génmódosított növények felhasználása és termesztése. Ezért is fontos különbséget tenni a génmódosítás és génszerkesztés között – mondta az InfoRádió Szigma – A holnap világa című magazinműsorában Dudits Dénes agrármérnök, növénygenetikus.
A biogazdálkodás egyik vitatható eleme, hogy a géntechnológiával nemesített szervezeteket, azaz GMO-kat nem engedi használni, tehát ha GM-alapanyagból készül egy termék, az nem minősül bionak – mondta Dudits Dénes agrármérnök.
„Ezért nagyon izgalmas az a kérdés, hogy az Európai Unió, így Magyarország is, hogyan fogja szabályozni a genomszerkesztéssel előállított élő szervezeteket.”
Olvass tovább »
Posted in génmódosítás, génszerkesztés | Címkézve: biogazdálkodás, Európai Unió, génmódosítás, génszerkesztés, magyar Alaptörvény, nincs idegen gén | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2017. március 22. szerda
Sajtóközlemény – Magyar Természetvédők Szövetsége
Budapest, 2017. március 21.
Megdöbbenéssel értesült a Magyar Természetvédők Szövetsége a Földművelésügyi Minisztérium javaslatáról, amelyben módosítaná a GMO-mentességre utaló jelölésről szóló 61/2016. (IX.15.) FM rendeletet, engedélyezve 0,9%-nyi génmódosított takarmány felhasználását a “génmódosítás-mentes” jelöléssel ellátott termékekben. Olvass tovább »
Posted in génmódosítás | Címkézve: GMO-mentes, javaslat határértékre | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. december 6. kedd
Sajtóközlemény – kiadja a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet, az Institute for Agriculture and Trade Policy és a Kanadaiak Tanácsa (Council of Canadians)
Budapest, 2016. december 5.
Veszélybe sodorják az európai mezőgazdaságot és kistermelőket a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények (TTIP és CETA) – hangsúlyozták kanadai és amerikai civil szervezetek szakértői a TTIP és CETA által a mezőgazdaságra gyakorolt várható hatásokat ismertető tanulmányok budapesti bemutatóján.
A mezőgazdaság és kereskedelmi politikával foglalkozó Institute for Agriculture and Trade Policy és a Kanadaiak Tanácsa (Council of Canadians) civil szervezetek szakértői egy európai körút keretében a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet meghívására jöttek Magyarországra, hogy szakmai szervezetek és döntéshozók, valamint a nagyközönség előtt is bemutassák az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) és az EU-Kanada kereskedelmi egyezmény (CETA) mezőgazdaságra gyakorolt várható negatív hatásait.[1, 2]
Olvass tovább »
Posted in Állatok védelme, élelmiszer-termelés, génmódosítás, politika, Táplálkozás | Címkézve: élelmiszerelőállító cégóriások, EU versenyhátrányban, EU-Kanada kereskedelmi egyezmény, TTIP | Leave a Comment »
Posted by Suggestor - 2016. október 5. szerda
Sajtóközlemény
Budapest, 2016. október 4. – Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója, valamit a civil szervezetek is azt szorgalmazták egy mai konferencián, hogy Magyarország ne írja alá az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt. Az ombudsmanhelyettes emellett kérte a kormányt, hogy forduljon az Európai Bírósághoz a szerződés jogi vizsgálata érdekében. Olvass tovább »
Posted in élelmiszer-termelés, génmódosítás, politika | Címkézve: CETA, CETA saját bírósága, egyezmény, GMO-k, ideiglenes hatályba lépés | Leave a Comment »