Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Posts Tagged ‘evolúció’

Lehet-e amorális az emberközpontúság?

Posted by Suggestor - 2020. szeptember 10. csütörtök

Átvéve a qubit.hu-ról

MAROSÁN GYÖRGY

2020.09.09.

Az evolúció díjazza az altruizmust

Az evolúció nem a rokonságot, hanem az együttműködési hajlandóságot „díjazza”, így az altruista viselkedés nem-rokonok között is kialakulhat, de ezt valamiképpen szokássá kell formálni. Pontosan emiatt olyan fontos a morál az ember világában.

Ha ugyanis egy közösségben követendő szabállyá válik a kölcsönös – elvárt, egyben elvárható – segítség, az mindenki számára túlélési előnyt jelent.

Sőt, ezáltal nemcsak az egyének túlélési esélyei javulnak, hanem az egész csoporté is. Ezért azután a közösség elemi érdeke az altruista viselkedés fenntartása.

Éppen ezt éri el az emberi közösség a morál előírásával és betartásának ellenőrzésével. Ennek is köszönhető, hogy a történelem során az összetartó családokból egyre nagyobb és komplexebb összetartó közösségek jöttek létre: előbb a törzs, majd a falu, azután az állam, végül a nemzet.

A birodalmak korában fontos integráló eszközként szolgáltak a világvallások, megteremtve a hit testvériségét, a 19. században pedig két újabb nagy csoport – a nemzet és az osztály – alakította ki a maga sajátos, de szintén morálisan kötelező szolidaritást megkövetelő viszonyát a nemzet-testvérekhez és az osztály-testvérekhez.

Ám, amint az közösségek egyre magasabb szintjére érkezünk, a befoglaló, nagyobb közösség „testvérisége” váratlanul konfliktusba kerül az alatta levőkkel.

Amorális családközpontúság és az oligarchák

A múlt században a kutatók kis vidéki olasz falvak fejlődésképtelenségét vizsgálták. A probléma gyökerét abban találták meg, hogy a lakosok döntéseikben kizárólag a család érdekét tartották szem előtt, és nem voltak tekintettel a falu tágabb közösségének szempontjaira.

Az ebből fakadó konfliktusok leírására vezették be az amorális családközpontúság különös fogalmát (Banfield, E. 1958. The Moral Basis of a Backward Society).

Az amorális családközpontúság olyan viselkedésre utal, amikor a morál csak a családon belül kötelez, azon kívül megengedhető az amorális viselkedés. Az ilyen közösségekre azonban a bizalom és a közéleti aktivitás alacsony szintje jellemző. Az egyén visszavonul a szűk családi körbe, és csak annak érdekeire van tekintettel.

A kutatások szerint a magyar társadalomra éppen ez az amorális családközpontúság a jellemző (Gerő Márton – Hajdu Gábor: 2015. Az egyéni kapcsolathálók nagysága, heterogenitása és a társadalmi integráció Magyarországon). Részben ez a magyarázata, hogy társadalmunk olyan elfogadó a rendszerváltás, különösen 2010 után megjelenő új oligarchák viselkedése iránt. Ezek ugyanis látványosan szemléltetik, ahogy – az amorális családközpontúság morális bűnébe esve – saját családi érdekeiket a nemzet érdekei elé helyezik.

Ez arra utal, hogy társadalmunk a 21. században bizonyos értelemben visszazuhant a polgári társadalmak előtti korba, és puszta szólam csupán, hogy a nemzet minden tagja testvérnek tekinthető.

De vajon elégséges-e a testvériség érzését kizárólag a nemzet tagjaira korlátozni? Vajon kiterjeszthető-e a testvériség érzése minden élő emberre? A mindenkit magában foglaló általános testvériség felemelő érzés, de elfogadjuk-e, hogy az amorális családközpontúsághoz hasonlóan a nemzeti érzés is amorálissá is válhat?

De vajon megtaláltuk-e a végső vonatkoztatási rendszert, ha testvérként tekintünk minden ma élő emberre? A családot ösztönszerűen kiterjesztjük a múlt és a jövő felé: természetesnek vesszük az ősök örökségét, és épp így gondolunk arra, mit hagyunk utódainkra.

A társadalom tehát olyan társulás, amely nemcsak azok között áll fenn, akik ma élnek, hanem a 18. századi konzervatív brit politikust, Edmund Burke-öt idézve „ma élők és a már meghaltak, illetve a még meg sem születettek között.”

Ebből a szemszögből Földünket nem egyszerűen örököltük, inkább az utánunk következő nemzedékektől kaptuk ideiglenes használatba. Ez indokolja, hogy morális követelménnyé tegyük: éljünk úgy, hogy az utánunk következő nemzedékek képesek legyenek az általuk választott életformát folytatni, azzal a megszorítással, hogy ők is legyenek tekintettel az őket követő nemzedékekre.

Ám még ezzel sem értük el a moralitás végső határát. Ha körbepillantunk, itt vannak környezetünkben a természet élőlényei az emberszabásúaktól háziállatainkon át egészen a hangyákig, az egysejtűekig nem beszélve a növényekről.

Számos kutatás bizonyítja, hogy létezésük bizonyos értelemben feltétele a mi életünknek is, ez pedig tagadhatatlanul közösséget teremt közöttünk. Emiatt, bármilyen szélsőségesnek látszik is, indokolható, hogy a morális mérlegelést a bolygónk élőlényeire is kiterjesszük.

Vagyis, bármilyen meghökkentő, kerülnünk kell, hogy az amorális emberközpontúság bűnébe essünk.

Ahogyan nem elegendő a család érdekeinek vonatkoztatási rendszere felől ítélni, de még a nemzeti- vagy osztályközpontúság is korlátozott, sőt kevés, ha a jövő nemzedékeinek érdekére ügyelünk, úgy tűnik, napjainkban morális kérdéssé vált, hogy a Föld sokféle élőlényének szemszögéből is lássuk tetteink következményét és – miként embertársaink esetén – törekedjünk elkerülni, hogy kárt vagy felesleges fájdalmat okozzunk nekik.

A moralitás az együttélést vezérlő szabály. Először csak mindennapos társainkhoz fűződő kapcsolatainkat szervezte, azután kikerülhetetlen partnereinkhez fűződő viszonyunkat szabályozta, végül ráirányította figyelmünket a távoli, de életünket befolyásoló társakhoz fűződő viszonyunkra is. Arra figyelmeztet, hogy saját érdekünkben áll az ő szempontjaikra is tekintettel lenni. Bár ők nem én vagyok, mégsem teljesen idegenek tőlem: valamilyen mértékben egymás által létezünk.

A szerző okleveles fizikus, a filozófiai tudományok kandidátusa, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanára.

(rövidítve)

Forrás: https://qubit.hu/2020/09/09/a-moralitas-lepcsoi-avagy-lehet-e-amoralis-az-emberkozpontusag

Posted in altruizmus, Az ember, együttműködés, emberiség, természet | Címkézve: , , , | 2 hozzászólás »

Minél intelligensebb az agy, annál több oxigént és tápanyagot kíván

Posted by Suggestor - 2016. szeptember 2. péntek

Ausztrál kutatók megdöntötték az emberi intelligencia evolúciójáról szóló elméletet, amely kizárólag az agy méretét vette tekintetbe az emberi evolúcióban. Szerintük az agy mérete helyett az agy vérellátását kell a fókuszba helyezni.

A University of Adelaide kutatói kimutatták, hogy az emberi agy evolúciója során nem csak nagyobb lett, de sokkal energiaigényesebb és vérrel jobban ellátott is.

A kutatás során kiszámították, hogyan áramlott a vér az ember őseinek agyába, hogyan változott ez az idők folyamán, amihez felhasználták a koponyaalapon azt a két nyílást, amelyen át az artériák az agyba jutnak.

„Az agy mérete 350 százalékkal gyarapodott az emberi evolúció során, ezzel szemben az agyban a véráramlás – 600 százalékkal nőtt meg”- Olvass tovább »

Posted in Az ember, kognitív működés | Címkézve: , , | 1 Comment »

A tábortűz hozzájárult szociális és kulturális evolúciónkhoz

Posted by Suggestor - 2014. szeptember 23. kedd

Miután az ember uralni tudta a tüzet – úgy 400 000 és 1 millió évvel ezelőtt – a tűz lángja nem csak az ételét főzte meg, és nem csak megvédte a ragadozóktól, hanem fényével a napját is megnyújtotta.

Az Utah-i Egyetem kutatócsoportja az afrikai Kalahári sivatag bushmanjainak életét vizsgálva rájött, hogy a tábortűznél hallott-mondott elbeszélések az emberi kultúra fejlődéséhez járultak hozzá, megerősítve a közösségi hagyományokat, harmóniát, egyenlőséget sugallva, és felgyújtva az emberek képzeletét a nagy-közösség, a távoli emberek és a távoli spirituális világ iránt. Olvass tovább »

Posted in Az ember, Evolúció | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Szükségszerű a mai, rohamos változás mellett a fajok kihalása?

Posted by Suggestor - 2013. június 22. szombat

Az egyes fajok kihalásáért az új fajok keletkezésének hiányát is okolnunk kell, Charles Marshall, az integratív biológia professzora, a UC Berkeley Museum of Paleontology igazgatója szerint.

Az évmilliók alatti lassú változáshoz – hangsúlyosan: nem a mai, rohamléptű globális változáshoz, amin a Föld most keresztülmegy az emberi tevékenység miatt – a fajoknak folytonosan adaptálódniuk és evolválódniuk kellett, máskülönben kihaltak.

Marshall professzor felfedezése segít megérteni a biológusoknak, mekkora nyomás nehezedik napjaink flórájára és faunájára, és azt is, mi az evolúció és a kihalások hajtóereje. Olvass tovább »

Posted in Állatok, Evolúció, klímaváltozás, Növények | Címkézve: , , | Leave a Comment »

A csalás együtt jár a kooperációval, mindkettő az evolúció terméke

Posted by Suggestor - 2013. május 25. szombat

Jobban tesszük, ha úgy gondolunk az együttműködésre és a csalásra, mint az érem két oldalára, mondják a kutatók, Luke McNally (Trinity College, Dublin) és Andrew Jackson (University of Edinburgh). A csalás, hazugság, és a többi machiavellisztikus gátlástalanság elkerülhetetlen következménye a társadalomban élésnek. Olvass tovább »

Posted in Az ember | Címkézve: , , , | 1 Comment »

Mire jók a víz kiszívta, ráncos ujjak?

Posted by Suggestor - 2013. január 20. vasárnap

A Newcastle University kutatóinak erre az a válasza, hogy könnyebb a redőzött ujjbegyekkel a nedves tárgyakat kihalászni, mint a sima, szárazzal.

Valószínű, mondják, hogy őseink úgy evolválódtak, hogy nedves körülmények között is tudjanak élelmet keresni.

Elgondolásukat a következő kísérlettel igazolták: Olvass tovább »

Posted in Az ember | Címkézve: , , | Leave a Comment »